Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
EMLÉKEK AZ 1848-IKI ÉVBŐL. Az örök emlékű 184-S-ík évben, költészeti-osztály - tanuló koromban, S.-A.-Ujhelyben történt, hogy — a mint épen a márczius 15-ike vívmányainak örömére fáklyás zenével egybekötött ünnepélyes tüntetésnél (hajói emlékszem —Kazinczy Gábor gyújtó szónoklata által) a lelkesedés netovábbjáig fokozott határtalan hazafiui öröm szállá meg a messze vidékről ide csoportosult néptömeget: magam is közébe vegyülvén, a mint a nagy-utczán végig haladtunk, egy ismeretlen kéz kis papirdarabkát szorított markomba, és ugyan ezt tette másokkal, a mint észrevettem. Néhány perez múlva, nagy dulakodás és lárma közepette, zavart hangok hallatszottak minden oldalról : «Ez árulás, fogjátok el, üssétek!» Ezeket hallva, iskolai fegyelemhez szokott deák létemre,odább állottam, látván, hogy a néptömeg ingerült és tettleges- ségre áll készen. Czélszerübbnek véltem közellévő lakásom ablakából szemlélni a történendőket . . . hanem hát utoljára sem történt egyéb baj, mint hogy az illuminált polgárság, markát ökölbe szorítva, fenyegetőzések között szétoszlott — áldomásozni. A zavargásnak okát csak otthon fejtette meg háziuram, a midőn az ismeretlen által kezembe szorított papírlapot átolvastuk. Nehány versecske volt reá írva. Szerzőjéül pedig Tótpápay sárospataki ügyvédet mondották. A márczius 15-ikét ünneplő néptömeg tehát e versecskék olvasása és terjesztése közben kezdett «árulás»-t stb. kiabálni és zajongani. A szerző megugrott és alig nehány példányban szétosztott verseit mihamar megsemmisítették, hon- árulással bélyegezvén azt, ki a verseket terjeszteni vagy magánál rejteni merészelné. Én azonban emlékembe véstem, s mai napig sem felejtettem el. Jóllehet pedig e versecskéknek 1848 márczius 15-dikének kigúnyolása volt czéljok, de mivel szabadságharczunk emlékére vonatkoznak, — ugv vélem — kár lenne azokat följegyzetlen hagyni, mert hogy sajtó utján megjelentek volna, alig hiszem; esak igen kevés lóvén azok száma, kik annak idejében bírták e verseket. És mondhatom, hogy engem nem Petőfi «Talpra Magyar»-ja, de e szatirikus versek vittek a 13-ik honvédzászlóaljba. Igyekeztem megmutatni, hogy nem e gúnyolódó versek szerzőjének, hanem nekünk, sastollat viselő ifjaknak lesz igazságunk fegyverrel kezünkben.