Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

Pest, martius 4. 1845.

Kedves Pepim!

Szeretem, hogy megelőztem leveledet; nagy szégyen leendett rám nézve, ha második leveled is előbb érkezik hozzám, mint én az elsőre válaszolok — azért köszönet türelmedért!

I.

Térjünk most a mi dolgainkra, az az a pestiekre. Kérsz, hogy Petőfiről írjak: fájdalom, a ficzkóról semmi jót sem irhatok. Gondold csak, mit csinál újabb időkben, — gondold csak magadnak a leg- iszonyubbat, mit ember maga ellen józan észszel vagy inkább józan ész mellett elkövethet. Az én derék Sándor barátom — fejbe lövi magát ? nem ! felakasztja? nem! szerelmes lesz oliyanba, ki őt nem szereti? nem! Oh, ezen ostobaságok mind semmi ahhoz képest, mikor az ember elhagyva jóbarátit, önállását, kényelmét — vándorszinészszé bolondul! Pedig szeretetre méltó Sándor barátom, ki a legjobb gyerek széles e világon, újra Thalia papja lesz a jövő hónap végével s megy kalandozni az ország pusztáira.

Petőfi mint ember a legjobb, legtisztább lény a világon, — jókedvű, de csak bormámorában pajkos ; a világ ítéletével keveset törődik, de nem is tesz olyat, miért józan eszű ember megítélhetné. 0 jóformán megismerteié magát verseiben, akaratos feje van; Szent Dávid hárfájára sem hallgat; s ez leginkább critica dolgában áll róla ; ritkán foghatsz oly megjegyzést tenni, melyet elfogadjon. Azért a criticának — legalább szóval — soha sem fog fejet hajtani s minden kedvezőtlenül bírálóra rádörgi: Schlagt todt den Hund, er ist ein Beeensent. Azonban nem kell hinni, hogy a bírálatoknak nincs rá befolyása — mert bár maga sem veszi észre — újabb munkáiban több figyelmet fordít a külsőre. Göthét utálja, mert aristocrata volt, Schillert sem szereti; ellenben Heine, Börne, Hugo Victor, Dumas, Boz, Shakespeare s némileg Lamartine stb. emberei. Francziául beszél is némileg s Bérangert imádja, kitől több darabot igen szép sükerrel tett át nyelvünkre.