Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

tudok mosolyogni, ha látom ezen új Titánokat, mint erőlködnek reám Ossát és Peliont liaji- gálni. Sőt mindenik egy-egy Jupiternek képzeli magát, kinek szemhunyoritására megrendült az Olymp ... megbillentik ezen Jupiterculusok az ő czopfjaikat, de az Olymp nem rendül meg.

És miért ezen élet-halál háború ellenem? mert, hidd el, tisztelt olvasó, hogy szándékok nem csekélyebb, mint engemet megsemmisíteni. Én tudom, miért? de a közönség nem tudja és nem is fogja, általam legalább, megtudni. Sorra el tudnám számlálni mindazon ocsmány indokokat, melyekből ellenem sikra szállanak, a tiszta jóakarat sisakját téve fej ökre; de én nem rántom le a sisakot rólok, nehogy az olvasó elundorodjék azon szennyes pofáktól, melyek a ragyogó hadiöltözet alatt vigyorognak. Különben is a személyekhez semmi közöm, sem ahhoz, miért mondják ezt vagy amazt; csak azt veszem, mit mondanak, mit állítanak? s erre van egy pár észrevételem, mert állításaik részint gazok, részint hamisak.

Azt nem teszem, hogy költészetem becsét védelmezzem, mert vagy szorultak erre verseim vagy nem; ha rászorultak, úgy hiábavaló, ha pedig nem, úgy fölösleges a védelem... aztán meg őszinteségem és önérzetem van, de hogy szerénytelenségem volna, azt tagadom. Tehát csak négy vádjokat említem, mely különben is a leggyakoribb, tudniillik, hogy költeményeimben rósz rím, rósz mérték, szaggatottság és aljasság van.

Ezen uraknak a magyar rímről és mértékről fogalmok sincs. Ők a magyar versekben latin metrumot és német cadentiát keresnek, s ez az én költeményeimben nincs, az igaz, de nem is akartam, hogy szorosan legyen. A magyar mérték és rím még nincs meghatározva, ez még ezután fog, ha fog, kifejlődni és meg- határoztatni, e szerint róla nekem sincs tudatom, de van sejtésem ... az ösztön vezet, s a hol ők engem rím és mérték dolgában a legnagyobb hanyagsággal vádolnak, talán épen ott járok legközelebb a tökéletes, az igazi magyar versformához.

A mi költeményeimben az aljasságot illeti, ez ellen ünnepélyes óvást teszek. Ez alávaló rágalom. Bátran ki merem lelkiísmeretem itélőszéke előtt mondani, hogy nálam nemesebb gondolkozású és érzésű embert nem ismerek, s én mindig úgy Írtam és irok, mint gondolkodtam és éreztem. Mindig fájt e vád, mert ennek éreztem legjobban méltánytalan voltát. Ha néhol egyes kifejezésekre s a