Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
Azonban csakugyan meglátogatta a plebanust, de az útra való a mit kapott, nem lehetett valami sok, mert visszajövet azonnal el is költötte a cukrásznál. Társa örült, bogy útiköltségre nem volt képes szert tenni, mert azt hitte, e körülmény vissza fogja tartóztatni. Azonban Petőfi nem az az ember volt, kit minden akadály elriaszszon feltett’szándékától. Utiköl- ségiil nehány könyvét és ruhadarabját adogatta el; megmaradt holmiját köpenyege alatt egyenkint áthordogatta barátja szállására és az éjét nála tölté, hogy távozását otthonn észre ne vegyék. Az éj beszélgetés közt, csaknem egészen álmatlanul múlt el. Hanem hogy hova akar menni, azt barátja nem tudhatta meg tőle, alkalmasint mert akkor még ö maga sem tudta. Reggel, még alig viradt, már talpon volt Sándor s barátját is felköltötte e szavakkal: „Pajtás, én megyek.“ Erre egy fehér vászontarisznyába rakta ruháját, ezt vállára akasztotta s menni akart. Szeberényi még egyszer próbálta marasztani, de kérései sikertelenek voltak. — Kívánj akármit, felelt Petőfi, csak ezt ne. El vagyok tökélve, itt már nem maradhatok. Ezért, kérlek, ne is nehezítsd távozásomat marasztó szavaiddal. Isten veled!“ Evvel kezet szorított a két kenyerespajtás; mindketten megígérték, hogy sorsukról egymást időn- kint tudósitni fogják — mit egész 1845-ig tettek is; — avval Sándor, csikorgó, kemény hidegben, nap- költekor, gyalog, az úgynevezett Alsó-kapun keresztül, mely Pest felé vezet, magánosán útnak eredt. „Homályos sejtések munkálódtak benne, hogy ha elindul, „talál valamit.“ Ez február 14-ke és 16-ka közt lehetett, valószínűleg épen 15-n. Eltávozta után a magyar társaság jegyzőkönyvébe február 16-dikán ezek vannak róla beigtatva. „Felolvasta elnök urunk Szeberényi, kinél némely müvei maradtak, az iskolai pályától s tőlünk búcsút vett Petrovics társunk munkáját, melyben a költészet kecse oly kitűnő volt, hogy meglehetve kellett rá figyelnünk, s egy szívvel, szájjal az „Érdem-könyv“ be Írni óhajtottuk.“ A selmeci magyar társaság által megdicsért vers. „A költő keserve“ címet viselt, s mint kútfőnk állítja, * »
