Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz
így gondolkoztam körülbelül a minisztériumról, midőn az megszületett. Alig élt néhány napot, s én földhöz vágtam kalapomat s a minisztérium iránti minden hitemet és bizalmamat. Azt mondták ugyan, hogy még gyermek, tehát várakozzunk egy keveset, de ez engem meg nem nyugtatott. Hercules már böl- csejében kígyókat szaggatott szét, s nekünk, ha valaha, úgy most van Herculesekre szükségünk. Bekövetkezett május 10-ke, a budai vérengzés, (melynek elkövetői, közbevetőleg mondva máig büntetlenül fütyülnek,) ott a minisztériumnak úgyszólván szemeláttára kaszabolták az embereket... már ekkor nem tartóztathattam magamat, fölugrottam a muzeum udvarán a tribünre, és veszett dühömben elkiáltottam a nemzet szine előtt, hogy én e minisztériumra nem a hazát, de egy magamat, sőt a kutyámat sem biznám. Nyugott lelkiállapotban bizonyosan más szavakkal fejeztem volna ki magamat, de az értelme végre is csak ez lett volna. Ezen szavaimra dühbe jött az ország, és szép fényes nevemet pocsétába dobták, és meggázolták. Én fájdalmasan ugyan, de mégis mosolyogtam, mert tudtam, hogy ugyanazok az emberek, kik rá tapostak nevemre, föl fogják azt venni a sárból, és szépen letörölgetik róla a meg nem érdemlett szennyet. S ime már ott vagyunk, hogy azt mondogatják : Petőfinek még sem volt egészen igazságtalansága. Es ne adja isten, de maholnap ott leszünk, hogy azt fogják mondani: Petőfinek tökéletesen igaza volt! Napról napra mindinkább látván, hogy a minisztérium olyan, mint a bekötött szemű, hátrakötött kezű és vasravert lábú ember, minden reményemet egybe helyeztem, a nemzetgyűlésbe. Mit nem vártam én a nemzetgyűléstől! soha ennél nagyobbszerü reményeim nem voltak, és soha sem csalatkoztam oly csufondárosan, mint e nemzetgyűlésben! Uramfia, fölküldi őket egy fölébredett, föl- lelkesült, tettrevágyó, tettre kész nemzet, és ők itt nyámognak, itt czammognak, mint valami inaszakadt invalidus; kávéházi pipafüstös unal- mokból és egykedvűségből csak akkor pattannak ki, akkor jönnek tűzbe, ha nem az ellenséget, hanem egymást kell marniok, és végre is megérjük, hogy szőröstül-bőröstül elnyelik, a törpe minoritást... szájok ugyan elég nagy erre. A rácz-fene eszi az ország lábát s maholnap a szivébe harap, és az a fű még erdőben és '■ V - -V.,---