Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
/ szár a Daczó vezetése alatt fedezte. A hegyről az úgynevezett Méheskert alatt, a falu felett eljöttek, s csakis a családi kriptánál akadtak ellenre. — Ezen ellen állott azon dsidásokból, kik a bekerítést és hátbatámadást eszközölték. Az öreget közbevéve, vágták keresztül magukat, s folytatták futásukat Héjasfalva felé. Ez idő alatt az öreg szekere, málhás és lőszerszekerek száguldottak az országúton. Héjasfalva között a keresztúri útra forduló ut egyenes szegletet képez. Itt a szekerek megszorultak, s önkéntelenül torlaszt alakítottak. Kibontakozni nem tudtak, magam is, darabig óháton e szekerek között állottam. Bem és a huszárok az elzárt utczába megérkeztek. Az öreg igyekezett a szekerek között előhatolni. Ezalatt Daczó nehány huszárral mint oroszlán vívott a minden perczben szaporodó dsidásokkal, mig végre, a túlerő áltál elnyomatva, levágatott, vagy szuratott. Ezalatt az öreg sasszemével meglátta a menekülési utat, egy vesszőkeritést lehuzatott, ezen lovával átléptetve, eltűnt. Hogy hová menekült, senki sem tudta, mert azon útra, melyre ő ment, senki sem menekült. A dsidások, miután minden védő huszárt elej*ettek, a szekereket, s azok között a Bemét is elfogták. Senki nem gondolt a futók közöl az öregre, mignem esti mintegy 10 óra tájt, egy huszártiszt — nevére nem emlékszem — önkétes vállalkozókkal Bemet felkeresni készült. Mikor már nyeregben ültek, dördült meg Törzsök Pista hangja : ,,Ne menjetek, mert én az öreget elhoztam!“ Engem is hivott s vele együtt mentem le a macskási udvarba. Útközben mondá el nekem, hogy ő is ép azon résen menekült történetesen, melyet Bem a kert lehuza- tása által eszközöltetett, s igy kertek között végre Héjasfalva mellett egy küküllői malomárokra akadt, gázlót keresett, s igy a sár tetején lengő fehér toll meglátásával fedezte fel az öreget, ki lova alatt feküdt az iszapban. Nagy bajjal innét kivonta, lovára ültette, s az alkonyat segélyével, lovát kantárszáron vezetve, elhozta. 5-ör. A Zeyk Domokos eleste is, kit múltkor Miklósnak tévedésből írtam volt, értesülésem szerint, másformán történt. Ha jól emlékszem, ezt Dézsi Sándor úrtól hallottam, kinek azt b. Heydte beszélte el egy alkalommal. Elmondom, mert érdekes, és halála nagy nevéhez méltó. Elmondom, a hogy hallottam, különösen azért, mert szeretem hinni, hogy ha már megtörtént, az igy és nem másképen esett. Már a csata bevégződött; a dsidások — és nem kozákok — az üldözésből már tértek vissza, mikor Lüders orosz tábornok fényes táborkar kíséretében kijött Fejéregyházán felül a kis-buni-ut és ország-ut szögellésénél levő dombra, honnan a völgy területe mind alá, mind felfelé belátható. Mig itt állottak, szemcsövét a tábornok a fejéregyházi tanorok közepe felé irányozza, hol egy huszár nagy sárga telivér lován száguld. A szállongó, s őt megtámadó dsidásokat egyenkint levágja, s néha 3 — 4 közöl is egykettő inegsebzése, s a többiek megszalasztása által kivágja. Már átugratott a tanorok sánczán, a táborkartól alig volt 100 lépésre, mikor egy fiatal tiszt a táborkarból kiugrat, Zeyket megtámadja. Ez hatalmas pallosszerü kardjával első vágásra homlokán olyat vág, hogy koponyafedél és sisak messzeugrott. Mikor eztLüders látta, szemét táborkarán végig jártatta, mintegy kérdezve, ha látták-e e hatalmas vágást? azonnal parancsot adott, hogy e huszárt ne bántsák, hanem fogják el élve. Ezen parancsszóra egész dsida-erdő fogta körül Zeyket, de ő minden megadási felszólitásra vágással felelt. Ez támadóit felbőszité. Lovát és őt is már több dsida átfúrta. Végerejét megfeszité ekkor, pisztolyát elővonta s magát főbe lőtte. Állítólag Lüders Heydtehoz fordult, s ezt mondotta volna : „Schade, ein guter Soldat!“ Itt megjegyzem ezúttal, hogy b. Heydte épen e hely környékére tette azon helyet, hol Petőfit elesve látta volna. Ezen hely megfelel annak, hol magam is elestét gyanitom.