Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
után keresve hagyták oda? bizonytalan; elég az, hogy többé nem háborgattatok. Az éj nemsokára sötét fátyolt vont a vidék fölé; elhallgatott a fegyverek zörgése, ,,a trombita hangja, az ágyudörej“ csak ittott egyegy szerencsétlen haldokló nyögése szakitá félbe a csillagos nyáréj ünnepélyes csendét. Az elhagyott csatatéren, közepette egy förtelmes mocsárnak, feküdt három óráig a férfiú, ki e najjot a történet könyvébe beirta . . . Két gyalog-huszár mászott elő végre a közel kukoriczából; Bem rájok kiált és segélyükkel meg- menekszik kellemetlen helyzetéből. Székely-Keresztárra szerencsésen beérve, sáros és összeszurkált tábornok-öltönyét egy kölcsönzött nemzetőri kék attilával cseréié föl, s másnap reggel 8 órakor, egy parasztszekéren a vészhirt megelőzve, M. Vásárhelyt termett. Egyenkint, sárosán, rongyosan jöttek elő a tegnapi csatából megmenekült tisztek. A város alatt táborozó alig 5,000-nyi sereg parancsnokai és egyéb tisztei jöttek, várva az öreg ur ébredését s további parancsait. — Soha a helyzet ily kétes nem volt, mint e pillanatban. Az öreg Kemény Farkas 4,000 embernyi segélycsapatával Kolosvárról déltájban szintén megérkezett, s mig fáradt csapatának nehány órai pihenést engedett : maga a főhadiszállásra jött. „Hát instállak — kérdi a csatából jött tiszteket — beszéld el, hogy volt, mint volt?“ stb. — végehoesza nem volt a kérdezősködés és kölcsönös felvilágosításoknak. Egy ilju után hasztalan volt minden tudakozódás : Petőfiről senki bizonyost nem tudott. Valahányszor egy kard csörgött a lépcsőn, vagy egy szekér robogott a ház előtt, mindenki feszült lélekzettel, remény s félelem közt rohant az ajtó vagy ablak felé — Petőfit keresve szemeivel. Fölébred az öreg, örvendett viszontlátásán tiszteinek, de a legelső kérdése Petőfi volt, kinek vonásait agályteljes tekintete hasztalan kérésé a körülállók között kétes, fájdalmas hallgatás válaszolt neki. A segesvári csa'a után a muszka sereg csak másnap mozdult ki posi- tiojából, tehát a ki megmenekült, csatlakozhatott vagy Bem-hez, vagy ennek M.-Vásárhelyről elvonulása után, a székelyföldön levő Gál Sándorhoz. Petőfi sem egyik, sem másik helyen meg nem jelent. — Ki látta őt a segesvári csata után ? . . . . Másfél év telt el azóta, úgy látszik még a hazában is számosán vannak, kik költőnk életbenléte végreményéről még le nem mondtak, az emi- gratio egyátalában nem akarja hinni vesztét, költemények olvastatnak, mik állítólag tőle jőnek. Beszéltem több honfitársammal, kik a hazából nálamnál később jöttek ki s Petőfit életben lenni állították, de egyet sem találtam, ki volna, a ki szólt volna vele. Ugylátszik tehát, beteljesedett egy még jóval a csaták zaját megelőzőleg irt költeményében kifejezett óhajtása : „Ott essen- “> ín, A harcz mezején, Ott folyjon az ifjúi vér ki szivemből, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az aczéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra S ott hagyjanak engemet összetiporva.“ Ugylátszik, hogy minden beteljesüle — kivéve a kivívott diadalt.
