Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
mert épen az Egressy ur leveléből bizonyos, hogy Petőfi midőn Vásárhelyről a segesvári csatára ment, Kurzzal utazott. Semmi osoda egyébiránt, ha tisztelt tudósitó ur 11. év után ez elutazást a segesvári csata után történtnek hiszi. Hanem hogy ezen tévedést Kálnoky Dénes gróf még hitelesebben felfogja világosítani, semmi kétségem. S ekkor a történész bátran oda teheti Petőfi életrajzába : Meghalt a csatatéren Fehéregyház mellett 1849. julius 31-én, (mert nem a segesvári, hanem a fehéregyházi határban történt.) S midőn ez történelmileg ki lesz mondva, egy szent kötelesség marad hátra a hálás nemzedéknek. Nem is kell kimondanom, minden igaz kebel tele a gondolattal : Emléket a drága sir fölé ! Isten mentsen, hogy az én gyenge szavam felszólitás akarna lenni. Ezt tegyék azok, kiknek szavuk méltóbb a nagy költőhöz, s elhangzik e hon minden zugába. Én az esetre csak egy pár igénytelen szót akarok intézni székely testvéreimhez. Igen, székelyek, ne feledjétek, s büszkén gondoljatok rá, hogy Petőfi irántatok a legőszintébb rokonszenvet érezte. Nem egyszer mondta, hogy regényes bérczeink közt fog letelepülni, ha majdan a harcz vészei lenyugosznak. En érzem, hogy a kezdeményezés kötelessége a mienk. Hiszen bérczeink közvetlen szomszédságában aluszsza örök álmát és pora a közös sirban nem elhullott testvéreinkéivel vegyült-e össze! Helyén lenne, ha ezen ügyet tekintélyeink valamelyike tenné magáévá. Dáné Károly. X. Egressy Gábor újabb felszólalása. A Vasárnapi Újság 42-ik számában közlött kolozsvári levélre, Egressy Gábor, a Magyar Színházi Lap 47-ik számában, a következőt jegyzi meg : „Legyen szabad e levélre némi észrevételeket tennem. Én azon meggyőződésben vagyok, hogy e levél Írójának az időre nézve tévedésben kell lennie. A segesvári csata után Petőfit Marosvásárhelyen, Bem ottléte alatt nem láthatta senki; ez az én meggyőződésem. En őt ez időben minden nap, csaknem minden órában kerestem, miközben nem egyszer fordultam meg a főhadiszálláson is. És ha ő M.-Vásárhelyen barátai közöl valakivel találkozni kivánt a segesvári csata után, úgy én egyike voltam azoknak, minden bizonnyal. Aztán Petőfit ekkor nem lehetett mint századost mutatni be, miután Bem őt őrnagynak nevezte ki, már jóval azelőtt. Budavár ostromakor, midőn Klapka Petőfit a Svábhegyen elfogatta, vele azonban ugyanekkor nemesen kibékült, ő már őrnagy volt. — 1849. júliusában Erdélybe mentünk, ő ekkor másodízben. — Posztó egyenruhája, mi tiszti rangját mutathatta vala : nem volt, az igaz, és hogy azt Maros-Vásár helyen azonnal megrendelte, mihelyt odaértünk, annak egy szomorú oka is volt. Mikor a Moldvából visszatérő Bemmel Bereczken találkoztunk, és vele Udvarhelyen át M.-Vásárhelyre mentünk, útközben egy állomáson Petőfi szomjas lévén, egy udvarba megy, hol kutat látott. Az udvaron tüzérek voltak. Hogy, hogy nem : Petőfibe egy cseh tűzmester beleköt. Petőfi őt rendre utasítja, fölemlítve tiszti rangját. Hanem erre a cseh, a ki egy kissé ittas volt, a vá- szonattilás őrnagyot még durvábban sértegeti. Erre megérkezik egyike saját tisztjeinek, a kit Petőfi előhivatott, a tűzmestert befogatja, s a dologról Bemnek jelentést tesz. Másnap e tűzmestert főbe lőtték, bár Petőfi mindent elkövetett, hogy az öregtől számára kegyelmet eszközöljön. Ha nem családom, Lörincz őrnagy volt az is, a ki a segesvári csata után Petőfi Sándor őrnagyi egyenruháját tőlem átvette, ugyanazon időben és ugyanott, a melyben és a hol a kolozsvári levél Írója, állítólag Petőfiéi találkozott.“ (A fentebbi leveleken kivül több oly közlemény is érkezett kezeinkhez, melyek ismét adatul kívánnának szolgálni Petőfi — életéhez; de mind oly határozatlan mendemondákon alapulnak, hogy jónak látjuk, azokat ezúttal még, bővebb adatok beérkeztéig, visszatartóztatni. Fájdalom, e részben nem látunk legkisebb reménysugárt sem!)
