Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

Adatok Petőfi halálához.

A V. U. 42. számában megkezdett közleményekhez most ismét adhatunk egy párt, melyekből az olvasó be fogja látni a nehézséget, mely e tárgy kiderítésének útjában áll. Mai egyik közleményünk ellenmondásban van azon múltkori adatokkal, melyek szerint Petőfi a segesvári csatában esett volna el.

IV. Egressy Gábor leveléből

1850-, sept. 23.

(Midőn Egressy Gábor 1850-ben Törökországból visszatért, Arany János egy baráti levélben üdvözölte, s többi között Petőfiről is tudakozódott nála, mint a ki 1849-ben szintén Erdélyben volt. Egressy e válaszából közöljük az ide tartozó pontokat, az illetők szives beleegyezése folytán.)

„Sándorunk felől mitsem tudok. Marosvásárhelyen váltunk el egymástól 1849. évi julius végén. O Bemmel a segesvári csatába ment és többé vissza nem jött. Mondtam neki, hogy ne menjen, mert még lova sem volt: de ő az öregtől nem akart elmaradni. Nejét Tordán hagyta Sándor a papnál, gyermekével együtt. Ha a segesvári csata után még találkozott Sándorral a j nő : úgy ő még él. Bemnek egyik segéde, ki a segesvári csatából visszakerült, azt mondta nekem, hogy midőn a magyar csapatok zavarba hozattak a meghátrált Kossuth-huszárok által: akkor látta Sándort az országúton gyalog keresztül menni a cserje vagy kukoricza felé. Meglehet, hogy sebet kapott s az erdőben valahol összerogyott s elvérzett. . . De hátha még Tordára eljutott? . . . hátha valahol meghúzta magát? . . . reméljünk.

Látta Sándor, mily kimondhatlanul roszul esik nekem, hogy tőlem elválik, s lelkesülten vigasztalt; mert Berényből úgy indultunk el, hogy azon egy végzet érjen mind a kettőnket. Bem őt a maga törzskarába osztotta be, engem pedig Damaszkin ezredes mellé adott. Sándor szentül hitte, hogy Bem az oroszokat Segesvárról kiveri; „meg akarom, úgymond, nézni, mit csinál az öreg, holnapután látjuk egymást bizonyosan;“ s kért, hogy posztó egyenruháját, melyet megrendelt, a szabótól vegyem magamhoz. Kértem őt, hogy kérje meg az öreget, vinne el engem is. „Hiában kérem, barátom, feleié, hisz engem sem akar vinni egyátalában, hanem én nem bánom, én tőle többé el nem maradhatok egy pillanatra sem.“ Azt mondta nekem, hogy őt Kurz őrnagy vette fel a kocsijára. Harmadnap elmentem a főhadiszállásra korán reggel. Az öreg még feküdt. Huszárja, a ki az öreg sáros egyenruháját kefélte az ebédlő-terem asztalán, Sándorról nem tudott semmit. Mint később hallám, az öreg sem tudott felőle. Bem törzskarából azon tiszt, a ki nehány nap múlva sok viszontagság után visszakerült, Lörincz nevű huszárőrnagy volt, kit Bem különösen kedvelt. Ha élne, maga elmondhatná, a mit nekem akkor Sándorról mondott. Később hallottam, hogy Kurz is elesett. Egy másik tiszt, a ki ugyanazon csatából került elé (nevére már nem emlékszem),