Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
Batthyány és Károlyi grófilék. (1844.) Nekem nincs semmim, semmim e hazában, De én egészen az övé vagyok; Bánat- s örömköny forr szememben, a mint Sötétül napja, avagy fölragyog. Örömkönyűim, oh ti gyér vendégek Minálunk a hű honfiszem felett! Ha föl nem törtök most a telt kebelből: Édes terhétől szivem megreped. — Láttátok-e a két tündér virágot? Borús hazánknak két sarkcsillagát, Evezhetsz bátran, nemzetem hajója! Nem veszthet az czélt, a ki ilyet lát. Én láttam, láttam! . . . megmutatta őket Szent vágyaimnak a szövétnek fény, Hanem mi volt e fény a lánghoz képest, Mely ekkor égett keblem belsején. Ott álltak ők, mint égi jelenésük, Szokatlan köztünk ilyen látomány: Hahogy sokáig néztem volna őket, Szemfényemet vesztettem volna tán. S hallottam édes ajkaik zenéjét; Hallottam őket halkan mondani, Mit tetteik rég fenszóval beszélnek, Hogy ők a honnak hű leányai. Miért nem voltam a lég ajkaiknál? Hogy vittem volna szét e hangokat, Mint napvilágot, minden egy magyarhoz, Kit éj környékez honfibú miatt. Ragyogjatok ti ébredő hazamban Hajnalsugárral, testvér csillagok! Sugárotokra, Memnon szobraképen A nemzet áldást zengedezni fog. Petőfi Sándor.
