Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
\ hatott oda, hogy ez benne majdnem a betegségig kifejlődjék. Az őszinteség szép tulajdon az életben, s éltető forrása a lyrikusnak, de csak egy bizonyos pontig. Az igen őszinte költő könnyen megénekel olyat is, miről talán hallgatni kellene, az igen őszinte ember olyakatis mondhat másnak, mi már nyerseségnek, gorombaságnak is beillik. Petőfin mind kettő megesett. De az ily nyerseség az életben nem a szív vadsága, hanem bizonyos szilaj naivitás, az ily gorombaság nem sértés, mert nincs benne rósz akarat, hanem csak az íllemi formák önkényteien mellőzése. Ily értelemben volt Petőfi nyers, mit m'g feltűnőbbé tett népiessége. Valamint költeményeiben néha oly népies kifej zésén is megbotránkoztak, mely ellen nem szólhat az aesthetika: úgy az életben is némely igen elfinomodott embert könnyen bánthatott népies modora. Lehet, hogy később mindebbe vegyült egy kis affec.atio is, de az kétségtelen, hogy nyerseségének alapja az őszinteség volt, mely előbb mint naivitás nyilatkozott, majd mint elv kapcsolatban demokratiai, sőt köztársasági érzelmével. Büszkesége, melyet Zilahy hely telenül rátartással told meg, hasonlított nyerseségéhez. Eleven önérzete volt; sokat tartott becsületére, melyet féltékenyen őrzött, független ségére, melyet szenvedések árán vásárolt, táplálta költői tehetségébe vetett erős hitét, mely nem engedte csüggedni, pályát nyitott számára, s fen- tartotta a támadások ellenében. Nem tűrte a megaláztatást bármi formában, s néha annak tartotta azt is, mi csak tapintatlanság volt. Annak nincs alapja, a mit Zilahy állít, hogy önérzete néha elhagyta, vagy a mint ő oly furcsán mondja: „olykor nem vette elég figyelembe önbecsülését.“ önbecsérzete soha sem hagyta el, sőt tulságokba sodorta. Utálván a szerénykedő képmutatást, az alázatos kevélységet, örömestebb akart szerénytelennek látszani. Ha valaki lenézte költeményeit s némely költőtársaiét, melyek gyöngébbek voltak, jobbaknak ítélte, társaság- és irodalomban nem restelte kimondani, hogy az övéi jobbak, de soha senki után sem járt, senki hiúságának nem hizelgett, hogy cserébe tömjéne- zést nyerjen. Költői önérzete vagy épen hiúsága kitöréseit a legtöbbször humor enyhíti vagy jókedvű malice. Csak ha mélyen sértve érezte magát, tört ki heves lelke szilaj szenvedélyességével, melyet nem igyekezett fékezni. Heves véralkatát, ingerlékenységét még inkább kifejtette szakadatban és termékeny költői munkássága. A sok írás idegessé tette, mozgékony képzelődése, a benyomásokra oly fogékony kedélye, könnyen ragadta
