Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
A házzal szemben van a pincze, a tiszta udvaron gémes kút, azután kis kert, akáczokkal. A háa mögött ismét udvar. A telek jó nagy. A mögötte való telek a városé, mely a szolgalmi jog megszűntével a házban gyermekkertet vagy óvodát nyitand. A házat az ismeretes emléktábla díszíti. A háznak ma gályákkal, zászlókkal díszített bejáratánál nagy diszkaput állítottak zászlókkal, virággal megrakva. A ház előtti udvaron levő nagy néptömeg viharos lelkesedéssel fogadta Jókait, ki a többi vendégekkel a ház előtt foglalt helyet, a bejárattal szemben, szőnyegekkel takart, kis emelvény körül ültek a város hölgyei és értelmiség; a nagy közönség állt. Kemény János evang. lelkész kitűnő beszéddel megnyitá az ünnepet. Az irodalom hatását fejtegető a nemzeti kultúrára s azután áttért Petőfire, kinek személyes ismerőse, bizalmas barátja volt; vázolta a költő emelkedése minden fokát, s végűi a vendégeket üdvözlő. A nemzet szent megbízásából — mondá — fáradtak önök ide, Kiskőrös város nevében vözlöm önöket e magyaros szavakkal: Isten hozta, Isten éltesse! A zajos éljenzés után, melylyel e beszéd fogadtatott, Jókai lépett az emelvényre, s igy szólt: Jókai beszéde. Üdvözlégy emlékezetes hajlék, a ki Petőfit születni láttad. Uj gazdád, a magyar irodalom nevében üdvözöllek. Mint a költőnek egykorú pályatársa, a magyar irói és müvészi-kör számára birtokba veszem Petőfi születési házát. Engedjétek meg Ti, kik ez ünnepélyes ténynek tanúi vagytok, hogy a vén polgártárs, a régi jó barát elmondja, a mik e ház küszöbén belül lelke elé tódulnak. Ifjú koromban mint költőt mindig magam előtt láttam Petőfit; mint jó barátot mindig mellettem; — azóta hosszú idő múlt el, de a költő még most is mindig előttem repül, a jó barát most is mellettem áll. O volt az, ki engem az irodalmi pályára buzdított, melyet még akkor életpályának nem neveztek s melynek vándorait szülőik megsiratták, megtagadták. De a pálya végén álltak eszményképeink, a »nemzet« és a szabadság.« Oh ! akkor azokat még keresni kellett! A nemzet szolgája volt az idegennek, a nép szolgája volt az urainak s a szellem szolgája az anyagi erőszaknak. A szabad szó bilincsbe volt verva; de ha járnia nem lehetett, voltak szárnyai, tudott repülni. E szárnycsattogást, keverve a lánczcsörgéssel, halljátok Petőfi költeményeiben.
