Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
Könyvemben is, mig ízről izre Hó kérget von szivemre tél, Minden sor egy emléket őr’zve, Tavasz koromból egy levél. A jógövet fölengesztelni, Ah ! gyönge már halvány napom, De szebb időm hő szenvedelmi Élnek e sárgult lapokon ! Szivem mintha szellők ölelnék, Mig ostorozzák zord szelek, Feledve a jelen keservét, Tündér múlt keblén szendereg ! íme igy néz ki egy költemény, melyben a képek és gondolatok úgy olvadnak össze, mint a zenében a melódia a harmóniával. Egy szó sincs benne ok és czél nélkül: s egy sor sincs benne, melyet változtatni lehetne. A kezdet és a vég épp úgy összetalálkozik, mint egy pontban a körnek két vonala. A kör pedig oly szabályos, hogy még a czirkalom sem födözhetne föl benne bármilyen kitérést. De bármily sok legyen is Bartókban a rokon vonás Petőfihez, abban az egyben merő ellentétei egymásnak, hogy mig Petőfi egyedül az alföldért, Bartók csak afelföldértrajong. Petőfi eszménye a puszta: Bartóké a Kárpátok. Mintr Burns dalolja: »szive a felföldön mulat!« — És ha viszont láthatja a vén hegyeket, megfakad szivéből a dal, s e kérdés ömlik ki belőle: A természetben minden oly beszédes, Az ő szava oly érthető, oly ékes ! Források a madarakkal csevegnek, Felhők regélnek a komor hegyeknek, Hegyek az éggel, a szelek a fákkal, És csillagok beszélnek a virággal, Csak a mi bánat-dulta sziveinkhez, Csupán az emberhez ne szólna mindez ? És hogy miként lehet egy egész világnézetet kifejezni egy rövid dalba, és hogy miként lehet átéreztetni azzal egy mély bölcsészeti igazságot s egy kis nyíláson át belepillantani a világrendbe, álljon itt ennek illusztrálására a következő, minden izében sikerült dal: Hogy torlanak föl egymás tetejére A gránit koczkák, tömbök, oszlopok, Mig végül a kevély fej, égig érve, Szól: »Felhő szomszéd, én Lomnicz vagyok !« És mint igyekszik le a sziklaforrás, Fönn csattogtatva gyors lépéseit, Mig elsimul alant a vad vizomlás, »Szép róna, Tarpatak testvéred itt!« Örökre ekként küzdenek magasba, Kemény kősziklák, uralkodni fenn, Szünetlen igy lejt vizek zuhatagja, Eltűnni a völgyek mélységiben.
