Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz

— A Petőfi hamvait kereső bizottság tagjai a napokban visszatértek segesvári zarándokújukból, melynek a sok nehezítő körülményekhez képest elég sikeres eredménye lett. A bizottság ez alkalommal a már említett Orendi nevű segesvári lakoson kívül még több személyt hallgatott ki a honvédsirhelyekre vonatkozólag, s azok vallomásairól hiteles jegyző­könyvet vett fel. A búvárkodás ezúttal a Segesvár, Héjasfalva és Fehér egy háza között elterülő csatatérre terjedt ki, melyen balról déli irányban fut végig a Küküllő vize, jobbról pedig dombos hegyláncz övezi. E kettő közt halad az országút, melyet keresztben két sebes hegyi patak, az Ördög-patak és Sár-patak szel ketté, melyek kanyarogva ömlenek a Küküllőbe. E patakoktól északra van a gróf Haller Ferencz bir­tokához tartozó csatamező, hol a honvédek közössirja áll, alig egy méternyi hantolással s füvei sűrűn be­nőve. E sírban 2—300 honvéd teteme porlik. A sír­ról sikerült fényképet vett föl a bizottság s egyúttal azokat a pontokat is lefényképeztette, a hol az orosz csapatok és ágyuk, valamint a magyar sereg és Bem tábornok ütegei állottak. A második sirt a Küküllő mentén, Fehéregyháza felé, s a harmadikat Héjas­falván találták. Ez utóbbi egy oláh paraszt telkén fekszik és szépen be van ültetve virágokkal, mig a másik kettő fölött vadfüvek burjánzanak. Egy negye­dik sírhely állítólag föl van szántva. A kutató, dr. Tö­rök Aurél, ottléte alatt több Ízben volt vendége Hal­ler Ferencz grófnak, a ki a segesvári csatának még élő hőse s a végzetes pillanatban Bem tábornok éle­tét is megmentette. A gróf ősi kastélya erkélyéről — honnan az egész csatamezőt be lehet látni — meg­mutatta és elbeszélte a csata egész lefolyását s egyút­tal fölajánlotta a bizottságnak a csatatér leghitelesebb térképét. Szoboszlay alispán a bizottság kérelmére gondoskodni fog, hogy a sírokat addig senki meg ne bolygassa, mig a bizottság meg nem kezdi az ása­tásokat. Co /fóT

Next

/
Oldalképek
Tartalom