Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz

gzándoka a képzelmények burkából. A Uíqcs, melyet a magyarok, a feereszt,yénségcrt küzdve a XV. században' szereztek, az ő külön létök volt az európai társaság kö- zepett; e kincset, mely jövőjüket biztosította, egy vihar n egaemmisi’é.1526-ban atörökök alávetik s azóta csak uraik változnak. Mi marad már most számokra, hanemha az álmok, vagy jobban mondva a hosszú remény s áradó gondolatok b rodalma? íme igy fogja föl Petőfi hősének sorsát. János vitéz méltó akar lenni ahoz, a kit szeret, kincset', akar neki szerezni, s azért lóháton és karddal kezében bejárta a világot; hogy pedig holta után megint föilclhessc, a költő ki tndja miféle eszményi birodalmat tár föl előtte, hol hallatlan csodák várakoznak rá. Nem Tatárországban, nem Indiákon járunk többé; a puszta költői jelenségei vesznek kő ! rül, óriások, tündérek, jótevő szellemek, mind készen a magyarok szolgálatára. Csillognak az óperencziás tenger hullámai, mely a világ végén vans a végtelenségbe vezet. János, egy óriás vállán, keresztül hatol a szeut vizen s a: zerelem országába érkezik, hol meg- ’ találja — Iluskát. „János vitéz“ tehát afalu3Í jelenetektől kezdve föl a túlvilág keleties fényességéig magában foglalja a népi képzelem minden emlékeit és mondáit. A magyar paraszt és nemes költeménye az; lelkes és vig elbeszélés, mely megei-esztett kantárszárral vágtat, mint a huszár a hazai síkokon.

De menjünk tovább.

St. René Taillandier a „Cyprus:ombok“-ra tér át s igy okoskodik: Sziutoly szűzies, mint heves fájdalomvan itt kifejezve. A költő lelke hárítani kezdi magáról az ifjnság rendetlen ösztöneit; csavargó diáki szerelmeit tisztább vonzódások váltják föl s a fehér Etelka néha Petrarcához méltó hangokra fakasztja. A szerelem ezentúl a legnemesb szenvedélyekkel fog benne ! egyesülni, a művészet iránti lelkesedéssel, a haza cs . szabadság tiszteletével. A szerelem nem is fogja vele J feledtetni a földet, sem a kötelességeket, melyeket itt.; a férfinak teljesíteni kell. A német melancholia nem | kenyere. Szenvedélyes elragadtatásaiban is megtartja egészséges, erőteljes jókedvét.

Ezután dicséri St.-René Taillandier a költő pusztai , leírásait, s e képeket Petőfi legeredetibb alkotásainak ! nevezi. Valami klaszikus tájképiró, úgymond, megvetéssel fordulna el a pusztától; a k.'höi lélek kincseket födöz föl rajta, s épen itt nyilatkozik Petőfi eredetisége. „János vitéz“ szerzője szintúgy a puszta, mint Lermoníof a Kaukázus költője. A mély magányok és határtalan látkörök költészetét táp még senki sem érezte elevenebben, senki sem fejezte ki őszintébben. Petőfi természetesen nem azt keresi a puszta néma térségein, a mit Obermann a havasok szorosaiban