Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz
▲ h< ti és napi-lapok hasábjain nyílt kérdéskép tárgyaltatott és tárgyaltatik Petőfinek élte vagy holta, és a jelen idők nyiltabb természetűek , mint sem hogy rövid nap tisztán ne lehetne megtudni: mi a való ? - mi a kétségtelen igaz e részben! Bár élne ő, bár éljen ő 1 (mert szeretjük, nem tudjuk, nem akarjuk hinni, hogy elhunyt), bár zengene újra dalt a halottaiból föltámadó magyar népnek, mint újra nemzetnek! zengene dalt, édeset mint a mesék tej- mézpatakja, meleget, mint a forró égöv délheve, lelkesítőt, mint a spharák zengzete, haragost, mint a villámos dör- gős nyári éji fergeteg, bátoritót, messzeharsogót, mint Lehel kürtjei Is talpra állítana nagyot és kicsit, ifjat is vénet élni vagy halni, a földért, melyet Árpád vére szerzett. Nagy volt Petőfi, rendkívül nagy, — nagynak, rendkívüli nagynak és dicsőnek kell lenni azon szobornak is, mely nevét örökítendi. Petőfi emlék Buda-Pesten I — és a mindennapiság olcsó kontársága, csak gúny lenne, s szánalomra vagy ha ragra gyújtaná a nagy költőnek ránk le-lenéző dicső szellemét 1 1 Én úgy vagyok sok alföldi egészséges észjárású és becsületes magyar emberrel meggyőződve, s ezt tartózkodás nélkül ki is mondom : hogy egész nagyszerűségében fogva föl, mint kell a dolgot, „magyar nemzet nevében ma főképen b úgyszólván egyedül a magyar Akadémia van hivatva, és teljesen jogosítva, hogy testületileg intézkedhessék, sintézkedjék is minél előbb egész erólylyel Petöfi-szobra fölött“ s járjon az el azon díszes és sikeres utón a gyűjtésben, mint hogy egyebet ne említsek, legutóbb magának épen az Akadémiának javára tett gyűjtésnél országosan eljárt vala. Véleményem szerint helyén lesz nevezni egy bizottmányt, — melybe bele kell tenni okvetetknül az arany- szájú Arany Jár.ost, és a szivekbe vesékbe beható Tompa Mihályt, a gyűjtésben jókor megindult és szépen haladó Reményit, — mint nyihántágra jött nagybani első kezdeményezőt, s hazafias jóindulatot máskor tanúsított dicső művészt, és más könnyen kiszemelendő uakavatott és ünnepelt ne^ férfiakat, tudósokat; — vagy pedig lehet, sikeresen lehet,az Akadémiának egy határozatában az újból alakult „Kisfaludy t á r s a s á g“ra, mint szintén illetékes testületre megtisztelőleg az ügybeni eljárást átruházni, és imigy az Akadtmia, vagy a Kisfaludy társaság czége alatt megindítandó gyűjtés, nemcsak egy pár ezer forintot s néhány aranyat, hanem oly tekintélyes, Petőfihez és a magyar nemzethez illő nsgy- szeiü összeget fog összehozni, hogy nemcsak holt szobra less Petőfinek érczből vagy fehér márványból, d e j u t nevezetes töke is, még ogy Petőfi nevét viselendő, és szerintem népköltészet terjesztésére szolgáló szépliteraturai örök- alapitványra is: mely élőszobra lenne a holt Petőfinek.