Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz

— A Hölgyfutár tisztelt szerkesztőjét fölszólítjuk , magyarázza meg, miként alkalmazható a „gyava“ kifejezés azon czélzásra , mely a P. Napló február ti-ki számában, Tóth Kálmán verseinek a Hölgyfutár hasábjain megjelent ismertetésére vonatkozik ? E magyarázatot annyival inkább elvárjuk, mivel épen a Hölgyfutár szerkesztője volt az, a ki lapjának január 27-dikei számában , iszonyú grammatikával s még iszonyúbb syntaxissal megirt, tiltakozó czik- kében maga is kárhoztatja az „illem nélküli modort", s többi között ezt is mondja : „A sajtónak illemes ellenzéket kellene vinni a sajtó és irodalom ellenében“ stb. Addig is azonban , mig a Hölgyfutár nyilatkozik, a dolog érdemére nézve egy pár megjegyzést teszünk. Az iró soha sem bocsáthat ki öndicsérő előfizetési felhívást, a szerkesztő soha sem adhat ki lapjában müvéről szóló bírálatot. Ez az irodalmi moral és illem abczéje, s ezért róttuk meg febr. 11. számunkban a divatozni kezdő öndicsői- tést, némi fanyar tréfával s épen azért nevek említése nélkül. A megrovás a H. szerkesztőjét is illette, mert lapjában saját költeményeiről is közlött ismertetést, még pedig meglehetős szerénytelen jegyzet kíséretében. Ez ismertető vagy — a H. szerint — bíráló költészetünk tehetlen- ségét és kórjeleit emlegeti , „kedvező positio“ választbatása végett egy kis oldalmozgást tesz s Petőfit az egyetlen par excellence nemzeti költőnek nevezi ; aztán szól Aranyról, nem akar érdeméből semmit levonni, elismeri számos , uj eredeti tulajdonait, de egyszersmind megjegyzi, hogy e tulajdonok lyr újának nem előnye; végre áttér Tóth Kálmánra s igy szólitja meg : „Az eddig mondottakból fogod sejteni, mit tartottam fenn a te musádnak. Mintha Petőfi néhányat elvesztett volna „szerelem gyöngyei“-ből s te azokat megtaláltad (volna). Ez röviden rólad Ítéletem.“ A mi ezután következik, részint lelkesült magasztalás és gyöngéd szemrehányás , részint jó tanács és a jövő nagyság jóslata. A szerkesztő a bírálatot a következő jegyzéssel mutatja be: „E bírálat inkább egy régibb magánlevélnek mondható, melyet Írója megegyezésével most adunk ki. A higgadt olvasó látni fogja, miként kiadása által nem saját hiúságunknak, hanem oly általános irodalmi nézetek nyilvánulásának akarunk táplálékot nyújtani, melyek óhajtandó , hogy az illetők által minél inkább megvitassanak. Mi különösen örömmel üdvözöljük benne ama józanabb hangot, mely a mostani Aranylázban a magasztalásén kívül egyéb húrokat is penget.“ Nem öndicsőités-e ez most nyíltan, majd a szerénység fátyoléval takarva? Hát nem kell-e ebből „körülbelül“ azt olvasni ki, hogy eleget dicsérték már Aranyt, ideje mást — azaz Tóth Kálmánt —

| is dicsérni (hiszen a H. bírálata csakugyan Tóth Kálmán