Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

59

Századok óta áthatlan titok leple borítja e földrészeket és ha épen semmit se tudnánk felőle, akkor is érthető volna a tudvágyas, müveit Európa kíváncsisága. De örök aesthetikai törvény az, hogy egy kis nyílás bizonyos érdekes lepleken át csak fokozza az érdeklődés ingerét, és egészen elviselhetlenné teszi azt. Az a kevés tehát, a mit eddig e tartományokról megtudhattunk mintegy a kulcslyukon át, csak arra való, hogy ingerelje kandiságunkat. Azt kell gondolnunk, hogy itt ethno- grafiai és földrajzi, társadalmi és természeti szempontból oly csodálatosságok és különösségek halmaza rejlik, melyeket a világ előtt titkolni az illető lakosságnak talán érthetőbb oka is lehet a buta obskurantizmus tartózkodásánál.

Egy akkora terület, mint körülbelül a mi monarkhiánk mely átlag 10 ezer láb magasságra fekszik a tenger színe fölött és mégis eléggé népes — nem meseszerűleg hangzik-e ez már nekünk? Égalja hideg és száraz, légköre oly sovány, hogy európai embernek huzamosb időre elviselhetlen. A talaj homokos és szikes, a növényzet szegény, a jegecsvilág, mely Tibetet két oldalról környezi, a legnagyobbszerű, melyet földgömbünk e nemben fölmutat.

És micsoda társadalom lehet az, mely fölött az istenember, a l’haszani Dalai Láma uralkodik, a kinek hatalma korlátlanabb minden más földi fejedelménél. Miféle csodabogár- szerűségekben mutatkozik e nép ama konok törvényének következménye, mely szerint a külvilágtól évezredeken át el- és magába zárkózik, s az idegennek megtiltja határai átlépését? (Cooper is csak mint átöltözött khinai tudott ide hatolni egy hü khinai inassal.)

Olvasunk vagy hallunk néha egyes különczökről, (fővárosunk is mutat föl nehány ilyet), a kik évtizedeken át szobáikba zárkózva nevetséges szeszélyeiknek, rögeszméiknek s gyengeségeiknek éltek, s azalatt testileg-lelkileg mintegy megdokosodtak, a rendes közönséges ember előtt érthetetlen szokások, ‘sajátságok rabjaivá, élő múmiákká lettek. Érdekes volna tapasztalni, vájjon nem hasonló eredményt szül-e egész népeknél a külvilágtól való elzárkozottság és nevezetesen miféle erkölcsi sajátlagosságokban nyilatkozik.

Egy szó mint száz, Közép-Tibet azon földrész, melyben huzamosb kutatás, liáboritlan tartózkodás után gazdagabban lehetne megrakodni érdekes és merőben új, a mellett csodálatos fölfedezésekkel, leírásokkal, mint Afrika beljének bármely vad népénél. A könyv, melyet Széchenyi tudós környezete a látott s hallottakról Írhatna, érdekesebb lehetne, mint bármely más «messziről jött ember» előadása.

A legutóbbi hírek ugyan vállalata sikerének kilátásai iránt nem hangzanak kedvezőleg. A gróf még száz mértföldnyire Tibet határától és 250 mérföldnyire ennek fővárosa l’Hassától, | Szechuan fővárosában Thing-tu-fu-ban az ottani kormányzótól azt az értesítést vette, hogy ne menjen tovább, mert nem állhat jót biztonságáról. A pekingi kormánynak nincs hatalmában kényszeríteni a tibetieket egy idegennek elfogadására, ügy tudjuk azonban, hogy mielőtt Széchenyi u nak indult, a pekingi követség részéről biztosítást nyert az iránt, hogy vállalatában öt a pekingi kormány támogatni fogja. Ennélfogva föltehető az is, hogy az akadály talán még sem lesz elhárithatlan természetű.

Mindenesetre sajnos volna, ha a roppant nagy útról a gróf azzal a sovány vigasztalással lenne kénytelen visszatérni: «et voluisse sat est».

Hógörgeteg a svájezi Alpokon.

— Képpel. —

A mi a vihar a tengeren, az a hógörgeteg a havasokon, úgy nagyszerűségére, mint rettentő voltára nézve. Hóolvadás • kor van időszaka. Az Alpesek oldalán sok helyen egész csapások, mintegy futóárkok jelölik az utat, melyen a hegyóriások magasán összetorlott hó megindulva, mennydörgésszerű morajjal gördül alá a mélységbe, lerontva ellenállhatatlan hatalmával mindent, a mit útjában talál. Jaj annak az élő lénynek, mely útjába akad, a lehengeredésében borzasztó nagyságra nőtt hótömeg mindig növekedő sebességgel egész orkánt tol maga előtt, s falvakat dönt halomra már a szele is. S egy ily borzasztó erőt megindítani néha egy szellő vagy egy kis madár szárnylebbe- nése ott fönn a magasban teljesen elég.

Az utasok, kik tavasz nyiltával meredek bérezek alatt kénytelenek elvonulni, a legnagyobb óvatossággal kénytelenek élni a hógörgeteg — lavinák — ellen. Mielőtt a sziklacsűcsok alá mennének, pisztolyt sütnek el, hogy a légrezgés mozgásba hozza a havat, s csak akkor indulnak el, ha az omlás be nem következett.

Az alpesi lakók különböző neveket adnak a hógörgetegeknek. Ha porhanyó hó indul meg, s a régibb, sima hórétegen siklik alá, az ily lavina nem annyira tömörségével rombol, mint inkább ama légnyomás által, mely megelőzi. Ez a legnagyobb pusztító vihar erejével tör előre, három láb átmérőjű százados fák is derékban törnek ketté előtte, vagy gyökerestül szakadnak ki. Ilyenkor a tiszta levegőben százszoros viszhanggal csattogó dörgés hirdeti a szirtek közt közelgő hóomlást, mig előtte porfelleg rohan s az egészet füstbe vagy ködbe borítja. Még egy csattanás, mely a messze bérezek közt hal el, s azután siri csend : a hógörgeteg völgyet ért, s csak a pusztulás mutatja, merre vonult. Ily lavinák tél végén vagy kora tavaszszal omlanak.

A közönséges hógörgetegek azonban akkor kezdődnek, midőn Olaszországból langy szellők hozzák a tavasz lehelletét. Az olvadó hóból egy maroknyi, melyet a futó zerge a tetőn megindít, mire a völgybe ér, oly nagy tömeget sodor magával, mely egész falvakat eltakar s maga alá temet. Az igy támadt hógörgeteg még rombolóbb, de kárt leginkább csak akkor okoz, ha rendes útját elhagyja, mert rendes útjába nem épitnek falvakat s ember se jár arra.

De bármily pusztítók a lavinák, mégis a természet jótékony gondoskodása gyanánt tekinthetők, mert előmozdítják a völgj^ek termékenységét. Az Alpok aljának lakói különben is nagy vigyázattal járnak el házaik építése körül s földből és kövekből védő sánezokat raknak házaik elé, melyeken a görgeteg ereje megtörik.

A lavinákról különös krónikák vannak elterjedve majd minden völgy lakói közt, többnyire szomorú, de néha csodás történetek,melyek az élve eltemetettek megmentéséről szólanak. E sajátságos esetek kö/ül mi is fölemlítünk egyet, melyet épen mai képünk ábrázol.

1865 márczius 3 án történt, hogy Netstall falut a lavina elborította. Netstall helység Glarus svájezi kantonban (megye) a 7000 láb magasságú Wiggis hegy aljánál fekszik, melynek sziklabérczei csekély hajlással csaknem egyenesen merednek föl. A mondott napon reggel 4 óra táján mennydörgéshez hasonló ! robaj ébreszté föl a lakosokat. Sokan azt hitték, hogy földren-