Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
300 nak lyánya lealázva? Zúg a tenger Tromathon sötét szigetje köyiil; én könnyeimmel a barlangban ülök! És nem ülök magamban, oh Gaul! Cuthal komor vezére is ott van. Ott vagyon ö szerelme dühében. Mit tehet Oithona?“ Kemény szél rohant üvöltve keresztül a tölgyön. Eltűnt az éjjeli álom. Gaul fölvette dárdáját. Állott lelke dühében. Szemeit forgatta keletnek. Vádolta a késlekedő fényt. Végtére a reggel előjött. A hős kifeszité a vitorlát. Susogva jött a dombrul a szél, ugrált a mélység hullámain. Harmad napra előtűnt Tromathon, mint kék paizs a tenger közepén. Sziklái körül tombolt a fehér hab; szomorú Oithona a parton ült. Nézett a hömpölygő vizekre, s könnyei folytak alá. De midőn meglátta Gault fegyvereiben, megrezzent és elfordította szemét. Kedves ar- cza lehajlott és pirul; fehér karja reszket oldala mellett. Háromszor akart elfutni előle; háromszor szűnt meg lépte, midőn ment. „Nuath leánya, — szólt a hős, — miért futsz Gaul elől? A halál lángját követik szemeim? Harag sötétlik lelkemben? Te nékem napkelet sugára vagy, ismeretlen országban támadó. De te bánattal leplezed arczod, diadalszekeres Nuath leánya! Közel van Oithona ellensége? Lelkem ég, találkozni véle csatázva. A kard reszket Gaul oldalán; kezében óhajt villogni. Szólj, Nuath leánya! nem nézed könnyeimet?“ „Strumon ifjú vezére,“ felelt a lyány „miért jősz a sötétkék tengeren Nuath szomorú leányához? Miért nem enyészem elén titkon, mint a szikla virága, mely nem látva emeli tiszta fejét, s hervadt leveleit a szélbe hinti? Miért jösz, oh Gaul! hogjr búcsú-sohajamat halld? Ifjúságomban tűnök el, nevemet nem fogják hallani, vagy fájdalommal hallják; Nuath könnyei hullani fognak. Búsulni akarsz, Morni fia! Oithona búcsúzó híréért. De ő alunni fog a keskeny sírban, távol a buslakodónak hangjától. Miért jöttél, Strumon vezére, Tromathon tengeriül ütött szikláihoz? „Találkozni jövék elleneiddel, diadalszekeres Nuath leánya! Cuthal vezérének halála sötétlik előttem, vagy el fog esni Morni fia. Oithona, ha meg leszen ölve Gaul, emeld síromat ama mohos sziklán. Ha a gyászos rengésü hajó elvonul, hidd a tenger fiait; hidd őket s add oda e kardot, vigyék el Morni teremébe. Hadd szűnjék meg az öszhaju főnök nézni a vadon felé, várván fia jöttét. „Éljen-e Nuath leánya? — felelt ez kitörő sóhajjal. - Éljek-e én Tromathonban, ha Morni fia hal? Szivem nem ezen sziklábul való, lelkem nem oly könnyelmű, mint e tenger, mely minden szélnek emeli kék habjait s hömpölyg a vész alatt. A vihar, mely tégedet halva fektet, le, Oithona lombjait a földre teríti. Együtt fogunk halni, diadalszekeres Morni fia! Kedves előttem a keskeny ház és a halálnak szürke köve, mert nem hagylak el én többé tégedet, oh sziklaövezte Tromathon. Felhőivel jött az éj Lath- mon távozta után, midőn ősei harczaihoz ment Duthormoth mohos sziklájához. Megérkezett az éj. A teremben ültem a tölgynél. Szél volt kiviil a fák közt. Fegyverzörejt hallottam. Öröm kelt arczomon. Visz- szajöttödre gondolák. Cuthal vezére volt, Dunrommath vöröshaju hatalma. Szeme tűzben forgott, kardján népemnek vére volt. Kik védték Oithonát, elestek a zordon főnök által. Mit teheték? Karom gyönge volt. Nem bírtam fölemelni a kopját. Megfogott bánatomban, vitorlát feszite sirásom alatt. Félt a visszajövő Lathmontól, a boldogtalan Oithona bátyjától! — De nézd, jön embereivel! a sötét hab szétoszlik előtte. Hova fordítod lépteidet,Morni fia? Ellenségednek sok harczosa van!“ „Lépteim soha sem fordultak el a harcz- tól, szóla Gaul, s kivonta kardját. Akkor kezdjek-e félni,Oithona, midőn a te elleneid közelednek? Menj barlangodba, szerelmem, inig viadalunk megszűnik a téren. Leth fia, hozd el apáink ijait, Morni csörömpölő puz- dráját! Feszítse három harczosunk az ivet. Mi magunk a kopját emeljük. Hadsereg van a bérczen! leikeink erősek a csatában!“ Oithona a barlangba mene. Zavaros kedv támada benne, mint piros fény a viharos felhőn. Lelke el vala szánva; fölszáradt a könny vadul tekintő szemén. Dunrommath halkan közelgett. Meglátá Morni fiát. Megvetés ránczolta arczát, mosoly van sötétbarna képén; vörös szeme forg, félig béföd- ve bozontos szemölde alatt. „Hová valók a tenger fiai? kezdé a ko-
