Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
De halljuk magát Petőfit „Szerencsémre megismerkedtem Yachott Sándorral. Ez Pozsonyból le- rándult kedveséhez Pestre, ki már e hónap 10-e óta neje s itt tudtomon kivűl számomra egy aláírási ivet bocsátott ki az athenaeisták közt, melyen 30 pengő forint gyűlt össze. Az adakozók Vörösmarty s Vörösmartyné, Bajza s Bajzáné, Vaohott Sándor s mátkája s ennek atyja stb. Ezzel segítettem ki magamat Pozsonyban. Később maga szólított fel Fekete (a színigazgató) hogy álljak társaságához mit azonnal tettem is. De mindjárt azután való nap kaptam Nagy Ignácztól levelet, melyben jelenti, hogy ha Pestre akarok jőni, ki- eszközlendik, miszerint a nemzeti színháznál bevegyenek s azon kivül nehány hónapra fordítni valót is ad a Külföldi regénytár számára.Én tehát természetesen azonnal bejövék. Három hete, hogy itt vagyok s már egy kis regényt, a Negyven éves hölgy, Bemard Károlytól, le is fordítottam melyért száz váltó forintot kapok. Tegnap kezdtem a másikba, Robin Hood, Jamestől.Ez németben 900 lap s jó darabig fog elfoglalni. Addig Pesten leszek, azután pedig hova megyek, még nem tudom, mert a pesti színpadra lépni most még, ez oly fa, melybe nem merem fejszémet vágni, noha arra Vörösmarty sine fine ösztönöz. Majd elhatározom magamat.“ E levelek stylus és forma szempontjából nem oly érdekesek ugyan, mint Petőfi későbbi levelei, melyek, mint például a Kerényihez Írottak, prózai munkái legjavát teszik, mindamellett ezekben is feltűnő az egyszerűség és könnyűség, melyek Petőfit kiválóan jellemzik. Más felől bé engednek pillantanunk a tizenkilencz évesPetofi leikébe,hol örökös és lázas nyugtalanságban küzd élete min dennemű viszonyával, a szülők akaratjával, a barátok tanácsával, az iskola, a katonaság, sőt még a színészet korlátáival is. Tulajdonkép nem tudja mit akar, csak érzi, hogy nem közönséges pályára van hivatva s mindenütt keresi e pályát. Most hős, majd szinész, majd költő akar lenni, végre mindkettő egyszerre. Nem maradhat egy helyen sokáig, vándorolnia kell, h^imar lemond egy-egy pályáról, ma diák, holnap katona, majd szinész, ismét diák, ismét szinész, csak lantjához marad hű, de egyszer erről is le akar mondani. „Nekem az Athenaeumban — Írja Pápáról Szeberényinek 1842-ben — jött ki egy versem (nem tudom olvastad-e saját nevem alatt) azonban ez az első és utolsó vers, melyet tőlem lát a világ. Lemondok barátom a verselésről, le; ez a mai világban szegény embernek háládatlan egy mesterség, átkozott keveset hajt a konyhára, lemondok tehát és a prózához állok, barátom, mitől valaha annyira irtóztam.“ S mégis ugyanazon év novemberében uj verset küld barátjának, s a másik évben már igy kiált föl : „Iráni, hogy lemondok a verselésről ? Nem tudják mit beszélnek, valami ilyféle van a szent Írásban.“ Azonban e habozás és sikertelenség közepeit is folyvást mély hite van magában. Vagy ki kell küzdenie magát vagy elvesznie. Nem akar közönséges ember lenni. „Már rég meg van mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut nihil. Ne nevess ki barátom, ha bolondokat beszélek.“ GYULAI PÁL. (Folytatjuk.) KÜLI R O D A L O M. A FINNEK HITREGÉI ÉS MONDÁI. (Folytatás.) Egy másik égi istent Koito-nak hívnak. Ez a hajnalt és a hajnal istenét jelenti. A finn hagyományok ezt nem határozzák meg pontosan, de az esth legendákban egy kedvelt hitrege, egy termé- szettani hitrege tárgya, mely a nyári napfordulat hosszú napjainak vizsgálásából származott. E symbolicus mese a napot lámpának ábrázolja, mely Varma-Isso, az esthek legfőbb istenségének palotáját világitja meg, és e lámpa két halhatatlan lényre, egy ifjú-és egy hajadonra van bizva. Az öreg apa igy szól fiatal leányához, Emmánkhoz, a ki az esthajnal: „Leányom, átadom neked a napot; oltsd el, hogy semmi szerencsétlenség ne támadjon.“ Azután igy szólKoitohoz, a hajnal nemtőjéhez : „Fiam, a te tiszted uj tüzet gerjeszteni holnapra.“ E világosság soha sem tűnik el az ég boltozatáról. Télben lassan halad előre, de nyáron meg sem pihen, és ha már közel van az elalváshoz, Emmarik átadja Koito kezébe, a ki ismét meggyujtja. Ekkor a két fiatal közelről nézi egymást; kezet fognak, ajkaik érintkeznek. Ekkor azonban meglátja öreg apjuk s igy szól hozzájok : „Legyetek boldogok az egyezségben!“ ők pedig igy válaszolnak : „Ne háborgasd örömünket, hadd élhessünk mi hites társakként; a mi szerelmünk mindig ifjú és uj lesz.“ Évenkint egyszer egyesülnek mintegy négy hétig. Ekkor az est- hajnal a halványuló napot átadja a reggeli hajnalnak, megszorítják egymás kezét s megölelik egymást. Az esthajnal arczát szende pir boritja, és biborfény sugárzik vissza az égről, hol a reggeli hajnal újólag meggyujtja a napfényt. Ha Emmarik nem elég pontosan teljesíti kötelességét, a fii- lemile serkenti rá : „Rest leány,“ mond neki. „siess, az éj már igen hosszú.“
