Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

166

való alapon. Ama versek közűi csak egyetlenegyet irt Petőfi Kecskeméten „A jövendölés“ czi- műt, s azt sem 1842-ben irta, hanem 1843-ban. A „Felköszöntést“ Pápán irta, a,,Disznótorban“ czi- műt Székes-Fehérvárott, a „Búcsút a színészettől“ Pesten 1844-ben, a „Hozzát“-ot szintén Pesten és 1844-ben.

A mi Petőfi pozsonyi és pesti napjainak rajzát illeti, itt az adatokra nézve már hi- vebb Szokoly, de jellemzés tekintetében itt is meglehetős hütelen. Például, úgy állítja elő Vö- rösmartyt és Bajzát, mint a kik Petőfi első verseit mindjárt egy óriás lángész nyilatkozványainak tartották, s mint valami két öreg nagy bácsival, egy kis cselszövényt gondoltat ki velők, hogy Petőfi valódi nevét és helyzetét megtudhassák. Mindez nem igy van. Az igaz, hogy mind kettőnek feltűntek Petőfi versei, s Vörösmarty valami régibb irót vélt rejtezni a Petőfi név alatt *), hanem, hogy oly lángésznek tartották volna Petőfit, mint a milyennek most mi tartjuk, pályája végén, arról szó sem volt. Legalább az a körülmény, hogy Vörösmarty valami régibb irót vélt neve alatt rejtezni, mellettünk bizonyít. Szokoly, úgy látszik, csak azért túlozza a dolgot, hogy összehasonlíthassa Vörösmartyt és Bajzát a mostani kritikusokkal, mert mindjárt utána veti : „Ez a valódi nagyság, mely nem félti saját dicsőségét; tündöklő nap, mely a ragyogó csillagok mellett még jobban feltűnik, s rátok gondolva nagy szellemek, mindig eszembe jutnak napjaink romboló démonai, ama bősz irigy had, mely a bitorlóit bakó bárd- dal, miután a jobbak birószéke ellen el nem Ítélheti, legalább nyakát igyekszik szegni a valódi tehetségnek s fennen kürtöli, hogy az ész, aesthe- tika törvénye szerint, melyhez ő épen annyit ért, mint czigányhóhér a korpusz juriszhoz, küldte áldozatot a semmiségbe. Pöffeszkedő holdnak tartalak én titeket, mely nagyobbnak hiszi magát, mint ama fölötte millió mértföldekre levő csillagok s mely elsáppadva búvik a bérezek ormai mögé, midőn közelében teljes dicsfényében kel fel a nap.“ Mi örvendünk, ha kritikusokra jó satyrát ir valaki, úgy sem igen van irodalmunkban jó satyra, nem haragszunk meg egy-egy elmés ezélzásért sem, óhajtjuk, hogy érdemleges czikkek keletkezzenek kritikusaink tévedései ellen, hanem az ilyen phrasisoktól valóban iszonyodunk. Egy kis pöf- feszkedés érzésben és gondolatban: ennyi az egész. Nem érdemli a papirt és tintát. Egyébiránt jó lesz Szokolynak megtekinteni, hogy az akkori irodalom Hölgyfutárai, Gombostűi stb. fiatal humoristái és költői milyennek tartották Bajzát. Látni fogja, hogy épen oly démonnak, bakónak, tudatlannak, mint ő tartja a mostani nem tudni kiket, csak hogy egy kissé elmésebben s jobb styllal Írták meg az ilyesmit.

Szokoly müvéről, mint regényről, sem nyi*) Lásd : Nehány év Petőfi életéből. 29 lap.

latkozhatunk kedvezőn. Valóban, ha mint beszély vagy regényke sikerült volna, nem vennők oly szorosan az életirat valótlan adatait. Költőnek sok szabad, csak tudja az embert elragadni, noha egy bizonyos pontig a történelmi hűség egyik része a költői illusiónak. De ily nagyon is szegény inventio, ily meglehetősen gyönge jellemzés, nem igen képes hatni. Az egész regényke megtörtén hetett volna Petőfi nélkül is. Szinésztársa Szini egyedül sokkal jobban rászedhette volna Kánya tanár uramat, inkább is illett volna hozzá, különben is a cselszövényben ő a fő, s Petőfié inkább csak az Eszter megmentésének gondolatja. így már azért is inkább sikerült volna a mű, mert legfeljebb egy pár ives beszélyre olvad le s a forma a tárgyhoz mért lesz vala. Azonban Szokolynak nyújtani kellett a tésztát, mert meg akart felelni a czimnek: „Petőfi életéből.“ Csakhogy ha már fölléptette Petőfit, ne rajzolta volna olyannak, a milyennek Petőfit senki el nem ismerheti. Ki hallotta valaha, hogy Petőfi szinészkorában na • gyón élelmes ember volt? Szokoly egyedül hagyatja Székes-Fehérvárott a ruhatár és díszítmények megmentése végett a hitelezők kezéből. Kecskeméten diszitményeket festet, ruhatárt teremtet vele a semmiből, szóval az ilyesmikben a

társaság leikévé

o

teszi, a legélelmesebb színigazgatónak tünteti föl, ki megérdemli, hogy valóban is az legyen. Aztán fordit egyet a dolgon s ekkor előáll Petőfi a költő, Petőfi a szerelmes, ki meg akarja menteni kedvese családját és lemond kedveséről. Az egész szerelem-história nem illik Petőfi jelleméhez. Petőfi, ha szeretett, szenvedélyesen szeretett s nem mondott le oly könnyen a barátság kedvéért, épen úgy, hogy ő juttassa barátja eszébe : te, szeresd el tőlem ezt a lyányt, mert én csak a dicsőség utján akarok haladni. A német irók kedvencz szokása, nevezetesb Íróikról be- szélyt vagy regényt Írni. Leginkább azért teszik, hogy mélyen és szellemdusan okoskodhassanak az illető iró munkáiról, czéljáról, miveltségtörténeti küldetéséről. Mi is előveszszük néha nevezetesb Íróinkat vagy szónokainkat. Kalandokat fogunk rájok s mindent elkövetünk, nehogy hiven rajzoljuk, mert ez nem volna elég regényes. Egyik mód sem ér egy fabatkát, de a németeké legalább ke- gyeletes.

Kánya tanár jelleme is elhibázott, pedig ezen fordul meg az egész cselekvény. Egy tanár, még a a legkorlátoltabb eszü és ismeretű is, csak tud annyit, hogy meg képes különböztetni egy rósz tintával irt épen iskolai kéziratot egy Mátyás korabeli codextől. Aztán Kánya fösvénységével hogy egyezik meg az, hogy oly könnyen kidobja a pénzt, noha különben sem szenvedélyes régiségbúvár s e mellett gyanakodó és gyakorlati ember ? A többi jellemek is mind ilyenek, s csak annyival jobbak, hogy nincsenek ily részletesen rajzolva s nem untatják annyit az olvasót. Azonban van e könyvnek egy oly része is, mely helyenként tanú