Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

54 L2 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 3-'. szám. 1899. 46. évfolyam. sírkövei szintén a tizenötödik századból valók. A főpapok emlékei között van Hansfruch Bertram gróf sírköve. A gróf, mint császári ezredes, Péter- váradnál elesett a törökök ellen vivott csatában. Nagybátyja Nesselrod püspök azonban Pécsett temettette el s igy került sírköve a pécsi várba. A régi emlékeket a püspöki múzeumban helyezik el. A Balaton átuszása. A budapesti «magyar uszó- egyesület» julius 31 én versenyt rendezett a Bala­ton átuszására Balaton-Füred és Siófok közt. Hár­man vállalkoztak : GräfTKároly és Halmai Zoltán bajnokok, az egyesület tagjai; továbbá Anderle Alajos, a bécsi műkedvelő uszóegyesület tagja. A versenyzők délelőtt lO’óirakor indultak el a balaton­füredi Stefánia-yacht-egyésület csónakházától. Az úszókat számos csónak és yacht követte, mig a balaton-füredi nyaralók e czélra bérelt hajón kisér­ték az érdekes versenyt. Grüß az egész verseny alatt elől volt s elsőnek is érkezett be, mellette erő­sen tartotta magát Anderle, míg Halmai 2000 méter után föladta a versenyt. Gráfl 4 órakor érte el a kitűzött czélt, a siófoki mólót s a 17 kilométernyi utat 6 óra 3 perez alatt tette meg, mig tavaly 1 órá­val hamarabb. A nyertest Siófokon nagy közönség éljenezte. A magyar királyi államvasutak vonalain rend­szeresített pénztárkezelőnői állásokra régebbi folya­modások folytán a már előjegyzett, vizsgázott jelöl­tek száma oly nagy, hogy ezen állások aránylag csekély számánál fogva a beállható szükséglet évekre fedezve van. Minthogy pedig ennek daczára, úgy a kereskedelemügyi magyar királyi minisz­tériumhoz, mint az allami vasútak igazgatóságá­hoz folyamodások folyton nagy számmal érkeznek, a kereskedelemügyi magyar királyi miniszter el­rendelte, hegy mindaddig, míg a már előjegyzésben levő jelöltek elhelyezést nem nyernek, a kezelőnői állásokra való további kiképzés beszüntettessék s a beérkező folyamodványok minden érdemleges tár­gyalás nélkül a folyamodóknak egyszerűen vissza­adassanak ; ha pedig a már előjegyzett jelöltek el­helyezve lesznek, a további üresedések nyilvános pályázat útján töltessenek be. Ily körülmények közt bizonyára az illetők saját érdekében is áll, hogy az előre látható czéltalan kérvényezés költségétől és fáradságától magukat megkíméljék. HALÁLOZÁSOK. Hernád-vécsei és hajnácskői Vécsey Sándor báró cs. és kir. kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, Zemplénmegye bizottsági tagja, július 30-án 62 éves korában Bodrog-Szerdahelyen meghalt. Egy időben Zemplénmegyének főispánja volt. Halálát bátyja, Vécsey Alajos báró és kiterjedt rokonság gyászolja. Az elhunyt a közéletben kiváló szerepet játszott. 1873-ban Zemplénmegye főispánja lett, mely tisz­tet három évig töltötte be, mígnem a m. kir. opera­ház helyettes-intendánsává nevezték ki. 1894-ben József főherczeg főudvarmestere lett. Három évvel ezelőtt a bodrog-szerdahelyi birtokára vonult vissza, hol jótékonyságával a nép szeretetét igen megnyerte. Temetése, kívánsága szerint egyszerűen, de nagy­számú rokonság és ismerősök jelenlétében történt. József főherczeg táviratban fejezte ki részvétét. Szárics Imre, festőművész meghalt július hó 31-én a lipótmezei intézetben, hová a tehetséges életkép-festőt elborúlt elmével vitték be. Szárics Imre tanúlmányait Münchenben és a budapesti festő mesteriskolában végezte. Néhány évvel ezelőtt az üldözési mánia tünetei mutatkoztak rajta s akkor vitték be az elmegyógyintézetbe. Élőhalott volt azóta s most végre a halál megváltotta szenvedései­től. Atyja, Szárics Bertalan zentai ügyész és kiter­jedt rokonság gyászolja. Szilágyi Béla, régi honvéd, Pestmegye nyugal­mazott tisztviselője elhunyt Budapesten 64 éves korában. A hatvanas évek egyik legjobb és vidám- kedélyü színésze volt, jeles tagja az akkori budai népszínháznak, majd később színigazgató, ki azon­ban az izgalmas színpadi életet végre is hivatallal cserélte föl, s az újabb színpadi nemzedék sem ismerte már. Szilágyi Béla színész családból szár­mazott. Atyja a Nemzeti Színház érdemes segédszi- nésze, az öreg korában elhúnyt Szilágyi Pál volt, kinek gyermekei is a színpadon tűntek föl: leánya Bulyovszkyné Szilágyi Lilla, egykor a Nemzeti Színház tagja, és fia, a most elhúnyt Szilágyi Béla. Elhunytak a közelebbi napokban : Bauer Lénárd főgimnáziumi tanár 43 éves korában, Sátoralja­újhelyen. — Hodossy Imre földbirtokos és Hont- megye nyug. főszolgabirája, Kőkoszi községben 63 éves korában. — Dubay Miklós dr., volt kórházi főorvos, a «metalloterapia# művelője, 54 éves korá­ban Budapesten. — Kanyurszky József, Sárosmegye tisztviselője, régi honvéd, ki a szabadságharcz alatt lépett a honvéd-zászló alá, a mért később börtönbe zárták, és besorozták, s a ki 1859-ben Garibaldi táborában harczolt, majd pedig Miksa császárt kisérte Mexikóba, a honnan 1868-ban került haza, Eperjesre. — Wiszt József nyug. kir. törvényszéki tisztviselő 73 éves korában Kecskeméten. Az 1848— 1849. szabadságharezban, mint százados a 71. hon­védzászlóaljnál volt beosztva, a mely Komáromnál kapitulált. -— Melly József, a fővárosnak negyven éven keresztül volt tanácsjegyzője, 73 éves korá­ban. — Dömötör Géza városi számtiszt, tartalékos hadnagy 31 éves korában Kecskeméten. — Dobó István dunagőzhajó-társulati ügynök Gyomán (Bé­késmegye) 63 éves korában, s Váczon temették el.— Kukla Sándor, a mosoni Kühne-gépgyár techni­kai osztályának alkalmazottja, 23 éves korában, ki fürdés közben a Duna hullámaiban lelte halálát. — Lipták János 56 éves korában Felkán. — Galanthai Gáspár Emil földbirtokos Hármasfalván. Özvegy Gallinszky Jánosné, született Teuch- mann Teréz, 88 éves korában, Szabadkán. — Kordik Csányi Melanie, Csányi László negyven- kilenczes vértanú miniszter dédunokahuga, 21 éves korában, Bicskén. — Özvegy Nyiredy Jánosné, született Jeszenszky Kozália, 74 éves korában, Keszthelyen. — Kamermayer Lénárdné, született Dérczy Mária, élete 68-ik évében, Budapesten. — Dr. Meskó László képviselő neje, szül. Yidliczkay Anna, néhai Yidliczkay képviselő leánya, Nyíregy­házán. — Bäcker Sarolta, fővárosi tanítónő, Stoosz-fürdőben. — Pálffy Sarolta grófnő, erdődi Pálffy István gróf, főrendiházi tag, cs. és kir. ka­marás nővére, 67 éves korában, Nagy-Idán. — Kaczvinszky Jánosné, született Bertók Eszter, Kaczvinszky Jánosnak, a vidéki színigazgatók nesz­torának özvegye, a Nemzeti Színház nyugdíjas tagja, a Mátyásföldön. — Németh Aladárné, szül. Török Anna, 23-ik évében, / Pécsett. — Veyde Vilmosné, született Lohrer Ágosta, nyugalmazott pénzügyi tanácsos neje, Visegrádon, 69 esztendős korában. — Knutzen Frigyesné, született Fuchs Anna, 44 éves korában, Budapesten. — Özvegy Szabó Ignáczné, született Fodor Pap Katalin, 81 éves korában, Székesfejérvártt. KÉPTALÁNY. A «Vasárnapi Újság» 28-ik számában közölt kép­talány megfejtése: Az élet boldogsága a munka, melyet önként kötelességül elvállalunk. Szerkesztői mondanivalók. Idealisták. Elbeszélés. A kis történet elég jól volna ugyan megírva, de nagyon is terjengős, hosszadal­mas. A hosszadalmasságot, szószaporítást pedig ke­rülni kell, mert ez még a jobb dolgozatoknak is nagy hátrányára szolgál. Temetőben. Szerző már talán harmadszor küldi be, a közölhetőség mértékét azonban ép úgy nem üti meg most, mint első Ízben, noha eddig beküldött versei közt a sikerültebbek közé tartozik. Vádaskodás. Ne bántson az. Vigasztalás. Mind a három figyelemre méltó, noha olykor a szerző nem tudja gondolatait szabatosan kifejezni, logikusan fűzni, a verselésben pedig hibákat követ el. Legkevésbbé szenved e hibákban az utolsó, melyet némi javítással a közölhetők közé sorozhatunk. Künn hó hóra tornyosulhat. Fényes arany szép csillagok. Nem ismerünk Heinéra e fordításokban, az eredeti hangja annyirra hiányzik belőlök. A Balaton mellől. Jó vers válhatott volna belőle, de csak félig-meddig sikerűit. Nem közölhetők továbbá: Ablakán. Emlékkönyvbe. Alom. SAKK JÁTÉK. 2126. számú feladvány. Hartlaub 0-tól. SÖTÉT. Világos indúl s a harmadik lépésre matot mond. A 2110. számú feladvány megfejtése Smutny J.-tól. Világos. Sötét. Világos. a. Sötét. 1. Bf3—f7 . Kd4—cr : (a) 1.-- ... ... Kd4—e5 (b> 2. Bf7—d7 ... t. sz. 2. Fd2—c3 f... Ke5—d6 3. V mat. 3. H mat. b. c. 1.... ... ... ... FgG-f7: 2. Vhl—et 1 ... Kd4—c5 : 3. Fd2—bt mat. Helyesen fejtették meg : Budapesten: K. J. és F. H. — Andorfi S. — Kovács J. — Kecskeméten: Balogh Dénes. — Lipótcártt: Hoffbauer Antal. — Agárdon: Gáli Mihály. — Gyulán: Nuszbek S. — A pesti sakk-kör. Felelős szerkesztő: Nagy Miklós. Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., Kaplony-utcza 9, 1899. évi 2745. szám. Faeladási hirdetmény. A földmi velés Agyi m. kir. minister ur ő nagyméltó' ságanak f. évi 25196. számú intézménye alapján a dévait erdőgondnoksághoz tartozó roskányi erdőkben 1900—1909. években kihasználandó 188,483 holdas vágásterületeken álló, mintegy 28,535 m3 tölgy haszonfának 27,543 ms tölgy, 37,485 m3 cser, 389,681 m3 bükk, 524 m8 nyár tűzifának és 13,957 két fogatú szekér vegyes galyfának tövön való eladása iránt Déván az erdőgondnokságnál 1899. évi szeptember hó 18-án délelőtt 10 órakor Írás­beli zárt ajánlatok tárgyalásával egybekötött nyilvános szóbeli árverés fog tartatni. Kikiáltási ár: 342,355 forint, bánatpénz ezen faérték­nek tiz (10) százaléka, vagyis 34,236 forint. Az árverési és szerződési feltételek a földmivelésügyi ministerium erdészeti főosztályánál, az alólirott erdő- hivatalnál, valamint a dévai erdőgondnokságnál a hiva­talos órák alatt megtekinthetők esetleg versenyezni kí­vánóknak az erdőhivatal által kívánságukhoz képest meg is küldetnek. Szabálytalanul felszerelt, valamint elkésve, vagy táv' iratilag benyújtott ajánlatok és utóajánlatok nem fogad­tatnak el és az ajánlatok elfogadása felett a földmivelés­ügyi m. kir. minister ur ő nagyméltósága tetszése sze­rint határoz. 8311 Szászsebesen, 1899. évi julius hó 13-án. M. kir. erdöliivatal. Budapesti Takarékpénztár és Országos Zálogkölcsön Részvénytársaság befizetett részvénytőke: 10.000,000 korona. Központi irodája és váltóüzlete : Budapest, VI. kerület, Andrá-ssy-ut 5. szám. Fiók: IV., Koronaherczeg'-utcza 11. szám. Zálogház fiókok : IV., Károly-körut 18., VII., Király-utcza 57., VIII., József-körut 2., IV., Zsibárus-utcza, a főpostával szemben, Elfogad betéteket takarókbetóti könyvecskék és pénztárjegyek elle­nében 40/o-os kamatozással, valamint folyószámlán (chekszám- lán). — (A 100/o-os betétkamatadót az intézet fizeti.) Megbízásból teljesiti mindenféle értékpapírok vételét és eladását a legelőnyösebb feltételek mellett. 7884 Selyem-basztruha 8 frt 65 krtól egész 42 frt 75 krig egy teljes öltözékhez való szövet = Tussors és Shantungs valamint fekete, fehér és színes Henneberg- selyem 45 krtól 14 frt 65 krig méterenként — sima, csikós, koczkázott, mintázott és damaszt stb. (mintegy 240 kü­lönböző fajta és 2000 különböző szín és árnyalatban stb). Rábák s blonsokra a gyárból!Privát fogyasztóknak postabér-, vámmentesen és házhoz száUitva. Minták postafordultával. Magyar levelezés. — Svájczba kétszeres levélybélyeg ragasztandó. HEMBERG 0. selyemgyárai, Zürichbe» le», ás leír. udvari szállító).

Next

/
Oldalképek
Tartalom