Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
530 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 32. szám. 1899. 46. i'.vfolyam. Paur Géza pillanat fölvétele. BABTHA MIKLÓS BESZÉDE. mellettük egy-egy gyászlobogót lengetett a nyári reggel üde fuvalma. A megérkezett vendégek egy része, a kiket az állomáson Sándor főispán és Somogyi alispán fogadott, rövid pihenésre behajtatott Segesvárra, mert a fehér- egyházai ünnep csak később, tiz órakor kezdődött. Benn a város útczái már ekkor hangosak voltak az egybesereglett székelység dalától és taraczk-lövéseitől. De künn az állomáson is nagyon színes és mozgalmas élet hullámzott. Megérkezett a kolozsváriak különvonata s a székelyföldről is egymás után jöttek még a zsúfolásig megtelt vonatok. Bendkívül kedves és megkapó jelenet volt az, mikor egy-egy ilyen kis székely vonat nagy nótaszóval berobogott az állomásra. Valamennyinek a gépe cserfa-galyakból és vadvirágokból font koszorúkkal volt feldíszítve, a koszorúk közepébe pedig Petőfi képmása illesztve különféle felírásokkal, jelmondatokkal. Az egyiken Petőfinek a székelyekhez irt szép költeményéből a következő híressé lett sorok voltak : «Csak nem fajult el még a székely vér, ■— Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér»; a másikon: vTalpra magyar!»; a harmadikon: »Előre, székelyek!» stb. Tiz órakor indúltak a külön-vonatok az ünneplő közönséggel Segesvárról Fehéregyháza felé. A vasúttal egyközűleg futó országúton hosszú kocsisorok tartottak a csatatér felé, köztük több négyes-fogat, úri néppel; ilyenen voltak Károlyi István, Zichy Jenő grófok és Zeyk József báró. A kocsisor előtt meg Ugrón Gábor és Haller Ottó gróf vezetésével a székelyek lovas bandériuma vágtatott. Ugyanők kalauzolták a közönséget a Fehéregyháza fölött, sűrű kukoriczások között levő csatatéri emlékhez. A nyári nap verőfényében pompás, sok színű képpé csoportosúlt itt az ünneplésre gyűltek sokadalma. Szélről körös körül a székelyek szekértábora állt, mely mögött egy-két tüszős oláh is álldogált. Beljebb a különböző küldöttségek helyezkedtek el jelvényekkel, lobogókkal. Meleg fogadtatásban részesültek a festői öltözetű brassóvidéki szászok, a kik, mint a szerbek is, küldöttségileg képviseltették magukat és koszorúkat hoztak. A szerbek küldöttségét Iladzsics Antal, az ismert író vezette. Az oláhok azonban most sem vettek részt az ünnepélyen. A szónoki emelvényen Zsilinszky és Vörösmarty államtitkárok, Bartók Lajos, Tallián Béla, Bartha Miklós és az ünnep többi szónokai s az irók és hírlapírók foglaltak helyet. Az ünnepet a kolozsvári dalegyesület nyitotta meg a «Talpra magyar» eléneklésével, melynek elhangzása után Bartók Lajos, a Petőfi-Társaság alelnöke lépett a szószékre. Hévvel előadott lelkes beszédéből álljanak itt a következő részletek: «Ne hangozzék most más név Magyar- országon, csak Petőfi. A szabadság, egyenlőség, testvériség apostola volt ő . . . Neve vallásszerü tiszteletben részesül; nemzeti hitvallás az. Nő és férfi, gyermek és agg, nagy úr és_ szegény ember belőle imádkozik és énekel. Élete egy szenté; mint Isten fia, csodákat mivel, gyó- gyítja, föltámasztja beteg népét lantjával. Oltára a nép szive. Örök Vesztaláng ég azon s nem mesterségesen óvni, táplálni kell, de mesterségesen eloltani nem lehet. Élete költészete. Merész, mint szilárd; lángoló, mint ki nem alvó ; önzetlen, mint jogkövetelő ; természetes, mint rendkívüli ; egyszerű, mint művészi; népies, mint fölséges; nemzeti, mint világ- irodalmi. És legfőbb vonása: az önfeláldozás eszményképeiért. Meghalni azért jött ide, hogy porai magyarrá tegyenek itt minden porszemet. Érczalakja, mint egy tőr áll beékelve a rút nemzetiségi viszály közepébe, de ajka ugyanakkor a testvériséget és szabadságot hirdeti mindenkinek ! Mindenkinek . . . Mindenki jöjjön s áldozzon a költőnek. Jöjjön a gyűlölet is, nem félve, hogy szeretetté fog változni ... És azért zarándokol e szent sirhoz mind az ország, hogy valamennyi nagy és dicső emlék érzését még egyszer felköltse a leggyászosabb, de legdicsőbb emlék. Minden csodás vitézi tettet, minden legendaszerű remeklését a magyar bátorságnak, újra elénk varázsolja bűvös fényében a mindent fölülmúló legenda : Petőfi halála! Hozza el könyjét, koszorúját mindenki. Az ilyen félisteneket az Ég nem is egy nemzetnek adja, hanem az emberiségnek. Rendelteté- sök nem a harcz, hanem a béke, nem a nemzeti eltaszító gőg, hanem a népek testvérisége a hazaszeretetben. Petőfi a harcztéren e szót lehelte ki utólszor: Világszabadság! . . . Te drága hamv idelenn, dicső szellem odafönn, mutasd népednek a szabadság, a halhatatlanság útját mindörökké.» Kalaplevéve hallgatta a közönség Bartók szavait s a beszéd végén zúgó éljenzésben tört ki. Utána E. Kovács Gyula Jókai Mór Apotheo- zisát szavalta el érczes, messze zengő hangon. A művész, midőn szavalatát szűnni alig akaró éljenzés közepette befejezte, a nagy lelki izgalomtól és a tüzesen sütő nyári nap hevétől ájultan rogyott össze, úgy, hogy orvosi kezelés alá kellett venni. Bartha Miklós volt a következő szónok, a ki lendületes beszédében az ünnepen küldöttségileg megjelent szászokat és szerbeket is üdvözölte s a románok távolmaradását említette föl. «De ti, székely véreim, itt vagytok, — foly- tatá. — Petőfi titeket nagyon szeretett. Forró ölelését, úgy-e, még most is érzitek ? Édes szavát, melylyel emléket emelt a székely vitézségnek, úgy-e, még most is halljátok? ...» A székelység szekértáborából őszinte, szívből jövő kiáltások hangzottak Bartha beszédébe. - «Itt vagyunk mindnyájan, — kiáltotta egy öreg székely, — itt voltunk negyvenkilenczben is !» «Szeretjük Petőfit, mert ő is szeretett minket», hangzott más oldalról. A Bartha hatásos beszédét követő éljenzés elhangzása után Endrődi Sándor hangulatos alkalmi költeményét, melyet lapunk múlt számában közöltünk, szavalta el nagy hatással Somló Sándor, a Nemzeti Színház művésze. Majd Bársony István szólt Petőfi szerelméről, s ezt Szász Gerő alkalmi költeménye követte, melyet a költő maga szavalt el. Záradékul a kolozsvári dalkör id. Ábrányi Kornél néhány Petőfi-dalát adta elő és ezzel megkezdődött a koszorúknak a sírra helyezése. Az első koszorút Tallián Béla tette le a képviselőház nevében szép beszéddel; Zeyk József báró a főrendiház, Zsilinszky Mihály a magyar kormány pompás koszorúját s egyszersmind Wlassics miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia külön-külön koszorúit helyezte a sírhalomra. Nagy hatású beszédét, melynek kíséretében a koszorúkat letette, így végezte Zsilinszky : a Oh, te halhatatlan dicső szellem, kinek emléke körűi rang és rend, vallás és nyelv különbsége nélkül összegyülekeztünk, hogy lánglelked tüzénél ezt a napot a testvériség ünnepévé avassuk: engedd meg, hogy a hazaszeretetben egygyéforrt nemzet szivével együttérző kormány férfiainak, a trón hű tanácsosainak és az Akadémia tudósainak koszorúit emléked lábainál letegyem. A hálás kegyelet jelvényei ezek, melyeket a te szellemedben teszek le; mert a te tanításod szerint méltó : «... hogy a haza Szivében hordja annak emlékét, Ki a hazát szivében hordozá». Ez a föld itt csak csontjaidat takarja. Te magad az egész haza szivében vagy eltemetve, hogy örökké élj!» Ä többi megjelent küldöttség az idő előrehaladt volta miatt minden beszéd mellőzésével tette le koszorúját a közös sírra, a melyet egészen elborított a tömérdek virág. Az ünnep második része a segesvári várban a két évvel ezelőtt felállított Petőfi-szobor körül folyt le az elsőhöz hasonló lelkes hangulatban. Megnyitóul a zene- és énekkar a himnuszba kezdett, a mit a közönség vele együtt énekelt. Az ének elhangzása után ismét Bartók Lajos tartott rövid beszédet, majd fölolvasta Jókainak «Petőfi halála» czimű emlékezését, mely fonogGoszleth fényképe után. Az emelvény balsarkán szemben áll E. Kovács Gyula, tőle jobbfelé sorban Vörösmarty Béla igazságügyi-, Zsilinszky Mihály v.illás- és közoktatásügyi államtitkár. Illyés Bálint, Madarász József, (előtte Bartha Miklós ül), Bartók Lajos, Bársony István, s az emelvény jobb szélén Szász Gerő. A SEGESVÁRI PETŐFI-ÜEEEPRŐL. — A SZÓNOKOK EMELVÉNYE A fehéregyházi csatatéren.