Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
SZEPTEMBER 20. 1874. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 595 Dávid megölte; de megőrült tettétől s őrültségében ölébe kapva Perennát, a vár ablakából a mélységbe rohant vele, hol a szikla mindkettejöket összezúzta. Képeinket ezzel bemutatván, az összes kiadás ismertetésére térhetünk. Nem szólunk ezúttal Petőfi költészetéről. Legnagyobb lyrai költőnknek, nemzetünk s irodalmunk örök büszkeségének méltatása helyett, most csak az Athenaeum által eszközölt uj kiadás ismertetésére szorítkozunk. S itt mindenekelőtt a kiadás előszavát szükségesnek látjuk egész terjedelmében idézni: „Az Athenaeum-társulat 1868-ban,idősb Emich Gusztáv ur irodalmi vállalatait átvevőn, Petőfi Sándor költeményeinek tulajdonosa lett s a jobbra fordult hazai viszonyok nem gátolták többé, hogy a szerző számos, addig kéziratban lappangott vagy csak megcsonkítva, illetőleg változtatva kinyomathatott költeményeit szintén napfényre hozza: elhatározta tehát mind összegyűjtve, lehető teljes kiadásban közrebocsátani. De lehető diszesben is, a költő szövegéhez művészi rajzokat csatolva. E végből legjobb festészeinket kellett megnyernie s a képek számával sem fukarkodhatott: olyan két körülmény, a mely mig egyfelől a könyv becsét emelendő volt, másfelől megjelenését késleltette. íme, több évi fáradozás után, bemutathatjuk a kész munkát, s a ki művészi viszonyainkat valamennyire ismeri, az időt bizony nem fogja sokalni, kivált ha számba veszi a nyújtott rajzok mennyiségét, változatosságát és jelességét. A legnagyobb magyar lyrai költő iránt való kegyeletünknél fogva a lehető díszes és teljes kiadást nyújtjuk a magyar közönségnek. E kiadás magában foglalja: először Petőfinek a maga által rendezett két rendbeli nagy gyűjteményét: az elsőt, a mely még életében 1847-ben jelent meg; a másodikat, a melyet kevéssel halála előtt 1849-ben adott el Emich- nek, de a mely csak 1858-ban jelenhetett meg Ivecskeméthy Csapó Dániel fölügyelete alatt, az akkori sajtó-viszonyoknál fogva nemcsak számos költemény mellőzésével, hanem tetemes csonkítással és változtatással is; másodszor a „Helység kalapácsa“ czimü vig époszt, a melyet Petőfi még első gyűjteményében föl akart venni, de egyik kiadójával kötött szerződése miatt nem vehetett föl; harmadszor, mindkét gyűjteményében saját maga által mellőzött költeményeit, töredékeit és zsengéit, melyek részint a Gyulai Pál által kiadott „Vegyes művei“-ből, részint az illető folyóiratok, részint pedig többé-kevésbbé hiteles kéziratokból vétettek át. Petőfi az 1848—49-ki függetlenségi harcz egyik áldozata, ki az oroszok ellen vivott fehéregyházi csatában lelte hősi és kora halálát. Élete utolsó két évében nagyrészt a forradalom és a nemzeti harcz szelleme sugallta költeményeit, a melyek közül nem egy ma már valóságos történelmi emlékké vált. Épen azért, alkotmányunk visszaállitása után, mellőzve minden politikai szempontot s csak az irodalom- történetet tartva szem előtt, nem haboztunk ezeket is fölvenni e kiadásba. Csak négyet mellőztünk: „A királyok ellen“, „Ausztria“, „Itt a nyilam“, „Akaszszátokföl“ czimüeket, amelyeket, e szempontból sem tarthattunk közölhetőknek. Ugyanez okból itt-ott kipontoztunk egypár sort s kihagytuk a „Kont és társai“ két utolsó, az „Erdélyi hadsereg“ utolsó előtti, „Péter bátya“ harmadik, és a „Föl a szent háborúra“ ötödik versszakát. E megjelölt kihagyások kivételével a gyűjtemény Petőfi lyrai költeményeinek teljes kiadása. Az eddigi kiadásokban mellőzöttek fölvétettek, a csonkítások és változtatások lelkiismeretes pontossággal helyreállittattak. Az olvasó meg fogja találni mindazt, a mi az eddigi gyűjteményekben akár a költő saját akarata következtében,akár kényszerűségből hiányzott, meg a mi szerte kallódott, vagy a mit a család tagjai rejtegettek; fog tehát találni benne sokat, a mi most először jut nyilvánosságra. S itt a helye köszönetét mondanunk a buzgóknak, különösen P e t ő fi I s t ván, H or v át Arp ád és Szinnyey J ózsef uraknak, a kik magán I utón vagy hirlapi fölszólalással e kiadás gyara- pitásához hozzájárultak, egy-egy elfeledett költeményre rámutatva, egyet-egyet. saját birtokukból átengedve, valamint Greguss Ágost urnák is, ki az anyag összeszerzésében fáradhatatlan buzgóságot fejtett ki. Hogy egy és más akaratlanul, még igy is kimaradhatott, minden emberi munka tökéletlen voltánál fogva meg kell engednünk, a hiá- nyok földerítése s betöltése a további kritika tiszte lesz. Ugyan az ő tiszte lesz megigazitni azt is, ha valamely költemény nem a maga esztendejébe volna sorozva. Hogy a költemények sora, az illető év keretén belül, nincs mindenütt megtartva, mint a költő rendezte, vagy a müvek kelte kívánná, szíveskedjék a kegyes olvasó a nyomdai kiállítás tekinteteinek betudni: néha egy-egy rajz elkészülése oly sokáig húzódott, hogy kisebb bajnak látszotta megfelelő költeményt hátrább tenni, mint az egész munkát hónapokig föltartóztatni; általában pedig a költemények helyét a rajzoknak, de maguknak a költeményeknek is körvonala és terjedelme jelölte ki : kétszeresen döntő szempont oly kiadásnál, mely díszre, de egyúttal tömörségre is törekszik. Egyébiránt a gyűjtemény elrendezésében a költő szándékának hódoltunk, a ki költeményeit kisebbekre és nagyobbakra (elbeszélőkre) osztotta, e két kereten belül pedig az idő sorát követte volt: ehhez a két főosztályhoz a dolog természete szerint még egy harmadiknak kellett járulni, mint toldaléknak, a mely a szerző által föl nem vett darabokat foglalja magában. íme kiadói eljárásunk, indokaink és mentségeink. Kegyelettel fogtunk a kiadáshoz és kegyelettel nyújtjuk azt a magyar közönségnek. A költő ismeretlen sírját nem jelöli sírkő, de emléke él és élni fog a magyar nemzet kebelében. Lángesze és tragikai sorsa örök hirt vívtak ki számára nemcsak hazánkban, hanem az egész miveit világon. Híréhez talán nem mél- tatlan e kiadás is, melyben a magyar művészet és nyomdászat mintegy hódolatát nyújtja szellemének. — Budapest, 1874. julius 25-én. Az Athenaeum-társulat igazgatósága.“ Mi van s mi nincs e kiadásban: az idézett előszó hiven elmondja. Nekünk csak a berendezésről s magáról a kiállításról kell szótanunk. A mint a könyvet kinyitjuk, elől mindjárt a kisebb költeményekkel találkozunk; ellenkezőleg a régi kiadással, mely a költő saját rendezése szerint, az elbeszélő nagyobb költeményeket bocsátotta volt előre. Bár a költő szándékát tisztelnünk kell: mégis helyeseljük az uj rendezést. Petőfi mindenekfölött lyrai költő s mint ilyen a legnagyobb, nemcsak a maga művei közt, lianem egész irodalmunkban. Nagyobb költeményei, »János vitéz« vagy »Bolond Istók« kitűnő volta daczára is, csak másodrendű termékei szellemének. Méltó, hogy kisebb költeményei álljanak elől teljes kiadásában, hogy szemünk mindjárt az első tekintetre valódi nagyságával találkozzék. A kisebb költeményeken nagyjában ugyanazon sorban mehetünk végig, a mint a költő maga által rendezett (1847-diki) első összes kiadásban az 1842—46-kiakat s tovább a halála után megjelent »Újabb költemények «-ben az 1847—49-dikieket találjuk. Az első rendbeliekből itt is ki vannak egyelőre hagyva (hogy a toldalékban előjőjenek) azok, melyeket a költő, bár lapokban, sőt előbbi kisebb gyűjteményes kiadásaiban is benn voltak, egy vagy más okból a nagy kiadásból kihagyni jónak látott. E részben a kiadás a költő szándékát híven tükrözi vissza. Ellenben a második rendbelieket sokkal teljesebben találjuk itt, mint az újabb költemények kiadásában, mert itt illető helyére vissza van állítva mind az, és pedig a költő rendezése szerint, a mit az újabb kiadásból | az 50-es évek sajtóviszonyai hagyattak ki a kiadóval, valamint vissza van állitva a szöveg is, a kényszerűségből megváltoztatott helyeken. Nem kevesebb mint 80 költeményt vészén igy az olvasó olyat, a minek legnagyobb része egészen, nehány a részben ki volt maradva az előbbi összes kiadásokból. (Ezek közül a kevésbbé ismertek egyikét mai számunk mutatványul közli.) Az egyes évek keretén belől a sorrendben tett kevés változtatást az előszó indokolja s igazolja. A kisebb költemények az 570. lappal véget érvén, következnek, a nagyobb (elbeszélő) költemények és pedig a régi kiadás szerinti rendben; azzal a különbséggel, hogy az újabb költeményekből, kényszerűen, kihagyott »Apostol«-t, e köztársaságinál is szabadabb irányú nagy költeményt, ez elbeszélés alakba öntött nagy rhapsodiát, a költő szabadságért rajongó lelkének e nagy hitvallását is egészben s minden kihagyás nélkül itt találjuk; ellenben a »Lehel vezér« czimü töredéket, épen mert töredék, a Toldalékba látjuk áttéve. E Toldalék, a 697—747. lapokon, szintén időrendi sorban, és pedig már 1838-on, a költő 15 éves korán kezdődő- leg, tartalmazza a zsengéket (melyek Zs. betűvel vannak megjelölve), azaz: oly költeményeket, melyeket a költő sehol sem adott ki, de a melyek itt-ott hiteles szövegben fenmaradtak; továbbá a költő által kiadott, de aztán összes költeményei közül maga által kihagyott (K.) költeményeket, melyek közt nehány ismeretes s Petőfihez valóban méltó darab is találkozik; aztán a töredékeket (T.), köztök a már említett »Lehel vezér«-t, melyből az első ének egészen elkészült, de a második már félben maradt; a nem egészen hiteles szövegű (Nh.) darabokat, melyek azonban mégis, minden valószínűség szerint igaz keletűek; végre soron kívül a kétes keletiteket, melyeknek keletkezési éve nem bizonyos. Ennyit a tartalomról. A kiállítás, legnagyobb negyedrétben, vastag és finom sárgás velin papíron, szép s elég nagy és könnyen olvasható betűkkel, átalában dicséretére válik az Athenaeum nyomdájának, s tanúskodik a kegyeletről, mely- lyel ez irodalmi intézet a kiadásban levő legnagyobb irodalmi kincs iránt oly természetesen, mint méltán viseltetik. A kezdőbetűket itt-ott izletesebbeknek óhajtottuk volna; czifrábbak, mint kellene s mint Petőfihez illenék. A nagy gyűjteményt összesen 67 rajz disziti, hat hazai művésztől. Szép szám; bár meg kell vallani távolról sem aknázza ki mindazt, a mit annyira szemléletes, oly élénken festő költő művei, a rajzoló művész ónjának kinálvanyújtanak. Menynyi képszöveg, mily gazdagsága az életteljes és festeni való anyagnak kínálkozik még a képzőművészet számára! Nem is említve a kisebb költeményeket, melyek majd mindenike nyújthatna ily anyagot: egy János vitézhez 4, egy Bolond Istókhoz 1 , egy' Szilaj Pistához 1, egy Apostolhoz 3, egy Salgóhoz 1 kép csakugyan kevés. Aztán nehányat, mit rajzművészetünk már eddig is adott, például Petőfi Debreczenben Orlaytól, Lenkey huszárok, Petőfi biícsuja (talán a »Kis lak áll«-hoz) Munkácsytól, a Vándor czigányok Barabástól, stb., mellőzve látunk a nélkül, hogy