Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
23 sorra nézze. Leginkább aggódott Sándorka fölött, kit legalább sírva találni hitt. Örömére azonban a szegény gyermek kemény fekhelyén is igen édesden aludt. Ily eredményt az öreg ur nem várt . . . Azonban egy kis kürtös fánk morzsa, melyet az öreg úr a szalmapárnáról diadalmas arczczal emelt föl, mindent megfejtett előtte. III. Sándorka azonban nem sokáig időzött Ugrón István házában. Pár hét múlva már tudtára adaték, hogy Béldyvel együtt bemennek az udvarhelyi iskolába. Búcsúzéra az öreg ur hosszas intöbeszé- det tartott neki. Először is tudtára adá, hogy semmire se számoljon, mertítthon épen semmije sincs s iskoláztatását csupán Béldynek köszönje, ki öt felfogadja a tanuló évekre kosztfelhordónak, ruhatakaritónak szóval — inasának. Jól tanuljon, mert annyi lesz, mennyivé magát kiképezheti(Vége követi.) A VÉN MOSÓNŐ. Nézzétek ott a munka mellett Ama fehér hajú anyót. A mosónők közt legerősebb, S hetvenhat éves már az ott. Ilyen keserves verítékkel, Kereste mindig kenyerét. Betöltve a kört hű iparral, Mit Isten számára kimért. Mint ifjú ő is szeretett, és Beméit, aztán férjhez mene. Viselte női sorsa terhét Gondokkal, bajokkal tele. Férjének három magzatot szült, Ápolta híven betegét, És eltemette tisztességgel. Es tovább hitt, tovább remélt. Aztán nevelte a fiúkat Jó kedvvel tette ezt nagyon — Becsületben és fegyelemben, Örökségük rend, szorgalom. Aztán megáldva elbocsájtá, Hogy kenyeret keressenek, így agg korára egyedül lön, Csupán jó kedvét tartva meg. Gondos takargató volt; lent vett, S átvirrasztván sok éjszakát A lent finom fonállá fonta, Úgy a takácsnak adta át. Megszőtte az vászonnak, ő meg Forgatva tűjét, ollaját, Megvarrta szépen önkezével A tisztes koporsóruhát. Ezt a ruhát nagy becsben tartja, Szekrényében, első helyen. Ez első és utolsó kincse, Egyetlen éke ide len. Felölti minden ünnep reggel, Ebben hallgatja a misét. Azután újra beakasztja . . . Hogy benne majdan ki vigyék. S én, vajha éltem alkonyáig, Miként e tisztes agg anya, Megtegyem azt, mit tennem keilend, Mi tisztem és köröm vala. Vajh annyi kedvvel üritném ki Mint ő az élet poharát, S nézhetném egykedvűn, miként ő, Előre a halálruhát! CHAMISSO A. után V. J.
