Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
33. szám. 1884. xxxi. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 525 A SAR-SZENT-LORINCZI PETOFI-UMEP. A tolnamegyei Sár-Szent-Lőrincz e hó 10-én kegyeletes ünneppel állított látható jelt a nagy költőnek, ki ifjú éveiben itt tanult. Az aug. 9-iki nagy vihar s nagy eső után fölvirradt reggelen közel- s távolról sokan gyűltek össze Szent-Lőrinczre. Egyszerű földmive- sek, mesteremberek, gazdatisztek, lelkészek, tanítók, grófok és bárók, szegény nők és urhöl- gyek, fiatalok és aggok jöttek el a költőnek megadni a tiszteletet. A ptapi udvaron összegyülekezvén, 10 óra után megszólaltak a harangok, dörögtek a mozsarak s a Rákóczi-induló mellett mentünk a régi iskolaépülethez, melyben a kis Petrovics 1832/s-ban, mint első osztályú gymnáziumi tanuló, Lehr András kedves s általa mindig szeretettel emlegetett tanára ajkairól tanulgatta Horácz nyelvét. A «Szózat» eléneklése s Tolnamegye- alispánja helyettesének, Madarász megyei jegyzőnek lelkes megnyitója után meghatottan kezdé ünnepi beszédét Petőfi egykori tanárának fia, Lehr Albert, a tud. akadémia küldötte. E derék fiatal tudós és igazi magyaros nyelvérzéssel biró nyelvész mély hatással szólt ép azon ház előtt, melyben ő is született. Utána alulírott szavalta el alkalmi ódáját. Most a kétezernyi ünneplő közönség lement a házhoz, melyben Petőfink tanult. Itt dr. Sass István főorvos emlékezett vissza «dicső barátjára». Majd a Kisfaludy-társaság képviselője, Baksay Sándor állt az emelvényre. Kedves, magvas, szép beszédet vártunk tőle s ő ilyet mondott. Köszönet neki, hogy örömmel, lelkesedéssel jött hozzánk s kifejezést adott annak, hogy jót mi véltünk, mikor a költő lábanyomát megjelöltük ez emléktáblákkal. Baksay után újra alulirt mondott alkalmi ódát s végre Madarász alispán-helyettes a táblákat a község kegyeletes gondjaiba ajánlotta. Erre a «Himnusz» zendült meg s a babérkoszorúkat letéve az emléktáblára itt is, mint előbb az iskolánál, visszamentünk a papiakba, a sátor alatti közekédre. lehetett Bartókra. Lehr dr. Sasst és Sánthát éltette, amazt, mint a ki a Petőfi-ünnepély igéjét kimondá, emezt, mint a ki ez igét megtestesité. Bergmann Jelkész Baksayt, Baksay Tolnamegyét, Sántha Baksayt, dr. Sass Lehrt, a lörinczi biró a közönséget, Mészáros lelkész Sánthát éltették. Marhauser tanár 25 irtot gyűjtött «Petőfi-alap»-ra. Délután a templom-téren népmulatság, az Izsó-féle Petőfi- mellszoborral díszített sátor alatt pedig táncz- vigalom fejezte be a szép ünnepélyt. S. K. TÁRCZA A GYÜMÖLCSÖSBŐL. A kánikulai napok heve a tavasz zsenge virulásáról az érés korszakába vezet át. A tenyészet titkos működésének teljes fokozott erejével mártja ecsetét a legelütőbb és legbujább színekbe, a természet valódi orgiája az, mely az érés időszakát jelöli. A virágok és bimes lepék esz- ményiebb fejlődésfokát a gyümölcsidőszak komolyabb és gyakorlatibb uralma váltja föl. A természet a maga költői és csillogó ábrándingyen teríti szájhuzó gyümölcsét boldog-boldogtalan elé. Körtet már a rómaiak is ettek s Cato hat változatát Írja le, Plinius pedig har- minczötöt. A most ismert és tenyésztett fajok azonban ötven év alatt megnégyszereződtek. Különösen e század eleje óta indult a körtetenyésztés nagyobb virágzásnak, úgy hogy ma több mint 900 fajt ismerünk belőle, mintegy 3000 különböző névvel. A pergamen-körte, e vékony héjáért és kitűnő levesességeért különösen kedvelt körtefaj már a XVI-ik században is ismeretes volt. A francziák Bergamote-nak nevezik, bizonyosan, hogy magoknak hódítsák a fölfedezés dicsőségét, vagy hogy a lombard Bergamóból származtassák. Mások azonban Pergamen, my- siai városra viszik vissza eredetét, honnan a róZsivora szülőháza Sár-Szent-T.őrmezen. A vendégsereget látva, repesett a lelkünk örömében, képviselve volt itt nemcsak a nép, hanem a népnek pártfogósága is. Gr. Apponyi, gr. Széchenyi, gr. Eszterházy, báró Angusz, Apátlii lelkész, Bauer lelkész, Bergmann lelkész, Dobrovszky Gyula és Kálmán, Fördó's D., Garay (a költő testvére), Gött- mann, Grünwald, Kálmán D. a «Prot. Pap.» szerkesztője, Kiss István jegyző, dr. Kiss, Koncsics, Kur- czok, Kollmanok, dr. Láng Frigyes főorvos, Lemle, Marhauser bonyhádi tanár, Mészáros czeczei ref. lelkész, Mészáros gazdatiszt, Nagy, Ocskay, Pesthy K, Pesthy Elek szolgabiró, Petrich F. képviselő, Bitter esperes, Dörre Tivadar a «Vasárnapi Újság» rajzolója, Reichert lelkész, Schád tanító, Schäfer tanító, Schiebung jegyző, dr. Somogyi gazdatiszt, Stäuber, Szeghy Zoltán földbirtokos, Szeremley Lajos, Tegzes, Tomka G. lelkész, dr. Varga, Varasdy L. tarfelügyelő, Vágner, Vidovszkv inspektor, Viezner tanár, Kiss B. gyönki tanár, Eiferth tanító, Dunajcsik lelkész stb. voltak vendégeink, részben nejeikkel és leányaikkal együtt. Sajnáljuk, hogy Bartók Lajos, ki mint a Petöfi-társaság képviselője volt bejelentve, hirtelen megbetegedése miatt le nem utazhatott hozzánk. A Petőfi-társaságnak azonban intézkednie kellett volna, hogy mégis képviselve legyen. A sok felköszöntő sorát az alispánt- helyettes kezdte meg, a királyt és családját éltetve. Sántha a költő-király, Petőfi szellemére, ennek lelkes követőire, a vendégekre köszönté poharát, különösen az akadémia és Kisfaludy-társaság képviselőire s a jelen nem Borjádi méhes. képeitől hasznosabb, tartalmasabb munkásság útjára tér. Épen miként az ifjú erő, mely czéltalan alkotásban fáradva ki, végre is megtalálja az igazi utat, melyen rendeltetéséhez híven érvényesítheti magát. A természet nagy tónusai, melyek télen át legegyhangu- abbak, őszszel a legváltozatosabbak , s tavaszszal legbájolóbbak, nyár folyamán öltik magokra legerőteljesebb árnyalataikat. Mint minden, úgy a színek is a teljes kifejlődöttség állapotába jutnak. A nyár a férfiuság igazi évszaka, az érzelgés és a nőies me- lankholia legkisebb vegyülete nélkül. A sejtelmek helyett a czél tárul benne öntudatra, s még örömei is, melyek a tavaszban oly burkoltan, oly képlegesen szóltak képzelmeinkhez, itt inkább megtalálják az érzékiség, a valóság érthető nyelvét. A gyümölcsök fecskéi a cseresznyék, ők mosolyognak ránk először a sötétzöld lombok alól, utánok jőnek a szilvák sárgán, mint az arany, zölden vagy amethyszthez hasonló ibolya- szinben, de mindig azzal az aranyos him- porral, mely szendén takarja szűzi valójukat s az első érintésre szétfoszlik. Majd a baraczkok piruló gödrös arcza pelyhes selymével ingerel, s többet igér, mint a mennyit izének közönséges mindennapiságával s kissé vadócz utózama- tával beválthat. Az arisztokratikus, pikáns za- matu meggyet kivéve azonban alig van finomabb gyümölcsnem, melynek tulaj donképeni évszaka ne az ősz volna. Ilyen a körte is, a legnemesebb gyümölcsök egyike, mely pedig nem dicsekedhetik előkelőbb származással, mint az utszéli vadkörtefa, mely Borjádi présház. maiak hozták volna be, hogy aztán pi- rum regium(királyi körte) név alatt egyék •>- { — a mi különös módja lehetett a megtisz___J telésnek — egy köztársaságban. Egyébiránt e körte viheti legmesszebbre fól nemessé- gének családfáját. Lindley, angol pomolog,Caesarnak tulajdonítja, hogy Nagy-Britanniába behozta,honnan aztán később másfelé is elterjedt. M indazáltal, a körte minden kultusza da- czá a kétségtelen, hogy á régi fajok már sokat veszítettek hitelökből. Gyöngülnek, terméseikben igen szeszélyesek kezdenek lenni, vénülve pedig felettébb kényesek, s minthogy nincs a világon örökké tartó dicsőség, tehát mind jobban kezdik az újabb fajokat fölkarolni. A mi az almát illeti, természetes, hogy eredetét — a paradicsomra viheti vissza. Igaz ugyan, hogy a biblia régi szövegében csak fáról (arbor) és gyümölcsről (fructus) van szó, minden közelebbi megjelölés nélkül, de az a hit, hogy a tudás fája valóságos almafa volt, már úgy meg- rögzödött az emberiségben, hogy lehetetlen többé kiirtani. E mellett emel szót az 1738-ban elhalt tudós bajor orvos, Agricola is, midőn erősiti, hogy a kérdéses gyümölcsnek csakugyan almának kellett lennie, mert kettémetszve 10 magtokot lehet benne észlelni, a mi megfelel a tízparancsolatnak, melyet isten azután ránk rótt. Héttel ellenben a hét főbűnt jelképezné, melybe Ádám utódai elmerültek. S ha még ez sem elég meggyőzni a kétkedőt, meg kell nézni a tudósUrsinus «Arboratum biblicum»-át, mely a földi paradicsomot tünteti föl, czimlapján egy gyümölcscsel megrakott almafával s körűié e szójátékos jelmondattal: «E malo nascitur omne malum» — minden rossz almából ered. Ily bizonyítékok előtt minden okoskodás kénytelen meghátrálni. «A milyen az almafa az erdő fái közt, olyan az én kedvesem az ifjak között,» mondja egy helyt az Énekek Éneke. Tovább pedig: «Fölébresztettem az almafa árnyékában, ott, a hol anyja szülte.» Mindezekből kétségtelen, hogy a zsidók is ismerték és nagyrabecsülték az almát. A görögök már hat faját ismerték — a hetedik az, a melyet Páris nyújtott a legszebbik istennőnek, s a nyolezadik, a melyet Eris, a viszály istennője gurított az olympi tanácsba. Látszik tehát, hogy az alma mindig végzetes szerepet játszott. Daczára azonban annak, hogy a ró
