Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz

1480 iez, Beniczky Gábor, sat. A versenyek eredménye követ­kező volt :■ • Az ezer frankos államdíjra hét versenyző jelentkezett. Győztes a Bernrieder JózBef kettős fogata lett, őtven méter­nyi térhátrány dacára tiz perc és egy másodperc alatt fut­ván kétszer a pálya körül. A második díjat 200 frankot gr Dessewffy Alajosé, a száz frankos harmadik dijat Sárközy Pál fogata nyerte. Az egyes versenyre (800 frank) hat pályázó volt. A Dőry Lajos »Gassi«-ja négy perc és négy másodperc alatt ért be elsőnek ; Tubán István »Niedertrock «-ja négy perc és tiz másodperc alatt futotta meg a pályát s a kétszáz fran­kos második dijat nyerte, gróf Dessewffy Alajos »Pajkos«-a (5 perc 13 másodperc) a száz frankos harmadik dijat. Az egyes csikó-díjért (500 és 200 frank) csak ketten versenyeztek. A Dőry Lajos »Módi«-ja ért be elsőnek, 5 perc és 19 másodperc alatt; Döry Jenő »Baká«-ja csak egy másodperccel érkezett később s a második dijat kapta. A Wenckheirn-díjat, melyre heten pályáztak, Bernrie- dernek egy már győztes fogata nyerte, 10 perc és 19 másod­perc alatt futván körül a pályát; 200 frankot nyert a Dőry Lajos és Kégl Pista fogata, száz frintot a gróf Dessewffy Alajosé. A Oriterium-díjra, melynél a pályát 4 perc és 11 má­sodperc alatt kellett megkerülni, nem akadt vállalkozó. A nemzetközi díjért négyen versenyeztek. A díjat: ezüst korsót két pohárral Frohner János nyerte, kinek fo­gata négy perc és negyvenhárom másodperc alatt futotta körül a pályát. Végül lét-kocsisok versenye következett. Hárman vet­tek részt s a száz frtoB első díjat Weisz R. 196. számú bér­kocsis nyerte, 5 perc és 58 másodperc alatt érvén a cél­ponthoz. A második 50 frtot, a harmadik tiz frtot kapott. Vidék. ** Kecskemétről írják lapunknak, hogy ott ez év pünkösd napján alakult meg a Katona-emlékünne­pélyt rendező bizottság, a mikor is elnökké Horváth Dömét választották meg. A rendező bizottság határo­zatiig kimondta, hogy Katona szülőházát emléktáblá­val jelölik meg, a sétatéri Katona-szobrot díszes vas­rácscsal veszik körül, a temetőben levő síremléket ki­csinosítják, a Tomory-féle szobrot ideiglenesen a mű­kertben helyezik el s végre hogy november 10-én or­szágos jellegű Katona-ünnepélyt rendeznek. Ezután e bizottsági ülés véget ért, miután a fővárosban lakó Horváth Döme helyett Lestár Péter polgármestert vá- laszták meg elnökké és a teendők vezetésével is meg­bízták. S a körülbelül négy hónapja kimondott hatá­rozat óta az elnök ur, dacára, hogy az egyik helyi lap az intézkedések mielébbi megtételére többször nyilvá­nosan felszólította, — egyetlenegy lépést sem tett és a Katona-ünnepély rendezésére kiküldött bizottságnak jó formán csak az emléke van meg. Ez eset kellően illusztrálja a kecskeméti viszonyokat és azt hogy Ka­tona emléke mily könnyen megy feledésbe. Tudósítónk írja továbbá, hogy a M i k 1 ó s s y színtársulata e hó 20-án kezdi meg előadásait Jókai >Milton«-jával. Az előleges bérletgyűjtés igen kedvező körülményeket mu­tat fel. A páholyok és zártszékek nagyrésze már ed­dig is ki van bérelve, ugyanyira, hogy körülbelől 1400 írt van a bérletiven aláírva. Ily kedvező körülmények között Kecskeméten még egy színigazgató sem kezdte meg működését. ** Ungvárit a főgimnáziumi ifjúság Dayka-köre vasárnap ünnepélyt rendezett, a budapesti Petőfi-szo- bor leleplezése alkalmából. Az ünnepélyben részt vett a tanári kar is s Zoltsák János tanár mondott emlék­beszédet, méltatva Petőfi költészetét, aztán a kör tag­jai szavaltak költeményeket Petőfitől. Az ifjúság dal­egylete a »Szózat« s a »Tied vagyok« eléneklésével vett részt az ünnepélyben. ** Pápán, mint már irtuk, a református főis­kola jeles tanárának, Bocsor Istvánnak, félszázados jubilaeumi ünnepe fényesen sikerült. Gazdag Pro­gramm volt, melynek első számát a szinházi díszelőadás képezte. Pap Gábor szuperintendens üdvözlő költemé­nyét Mándoky Béla nagy hatással szavalta s utána a közönség, mely a nézőtért egészen megtölté, lelkesen éljenezte és tapsolta az ünnepeltet, ki a költemény szerzőjével egy földszinti páholyban foglalt helyet. Színre került a »Szigetvári vértanuk« első felvonása s a »Robin orvos« vígjáték.Felvonás közben a jubiláló tanár nevét feltűntető transparens volt látható a színpadon. Az előadás után fáklyásmenetet rendeztek, mely al­kalommal Tauffel Mihály mondott üdvözlő beszédet. Másnap (e hó 11-én) délelőtt a református egyházban gyülekezett össze a közönség. A »Hymnus« eléneklése után Pap Gábor hosszan méltatta a jeles tanár érde­meit, mire aztán Bocsor István meghatottan válaszolt, köszönetét mondva. Bartalos lelkész az egyházkerület nevében aranytolat nyújtott át az ünnepeknek; Yáli Ferenc a tanári kar nevében, Karsai Sándor szuper­intendens az evangélikus egyházkerület, Véghelyi Dezső alispán a megye, Osvald Dániel a város ható­sága és Néger Ágoston apát a római katholikus isko­laszék nevében mondtak üdvözletét. Küldöttségek is sokan voltak s a tanár egykori hallgatói nevében Cse- pelyi Sándor ügyvéd emlékalbumot nyújtott át. Dél­ben a »Griff« fogadóban díszlakoma volt, este pe­dig bál. ** Hymen. Kolozsvárit dr. Illyés János kolozsvári jeles fiatal műtőorvos, ki az orosz-török há­borúban is részt vett, e hó 10-én tartotta esküjővét Bágyi Mihály nyug. városi levéltárnoknak örökben tartott kedves és művelt lelkű leányával: Szőllősy Ir­ma kisasszonynyal. — Ugyanott Láner K. hon­védőrnagy eljegyezte Bénél Kornélia kisasszonyt. — Esztergomban Vucskics Miklós jegyet váltott Brzorád Vilma kisasszonynyal, Brzorád Rezső esz- tergommegyei földbirtokos leányával. — Szom­bathelyit Szabó Géza vasmegyei segédtan­felügyelő nőül vette Mezey Irma kisasszonyt. — Szathmártt Komka Kálmán kereskedő elje­gyezte Lechner Anna kisasszonyt, Lechner Antal kedves leányát.—Székely-Udvarhelyről nagy- sólymosi Koncz Armin gyógyszerész és vegyész elje­gyezte Heisinger Klotild kisasszonyt, Heisinger György segesvári birtokos leányát. — Szabadkán Mamuzsits Lőrinc kereskedő nőül vette özv. Aradszky Arzénné szül. Hagen Mária asszonyt. — Tasnádon Abrahám Hona k. a. jegyben jár Jakobovics Imre beregszászi vaskereskedővel. ** Gattaján nagy részvét mellett temették el a Szkulyán meggyilkolt Hagymásy Bertalan adóvégre­hajtót. A tettest, Bukatyes Nikolaj szkulyai román parasztot már elfogták. Egyik hir szerint, Hagymásy féltékenység áldozata lett, részletesb tudósítások azon­ban inkább hihetővé teszik, hogy hivatásának esett áldozatül. Kismarjai (biharmegyei) születésű, nőtlen, szép külsejű fiatal ember volt, izraelita vallásu s tulaj­donképen jegyzői pályára készült, adóvégrehajtói állást azért vállalt, hogy a jegyzői szigorlatra megkeresse a szükséges pénzt; a nála talált levélből az is kitűnt, hogy szegény sorsú öreg anyját segélyezte. Szkulyára, hova adót behajtani ment, Wittenberger korcsmájában külön szobában terítettek számára s éppen testvére arcképét mutatta a vendéglősnek, mikor lövés dördült, Hagymásy feljajdult és holtan rogyott össze; a korcs- marosnak szintén belefuródott egy sörét az arcába. A meggyilkolt általában kedvelt ember volt, eljárásában pontos és szigorú, de soha sem könyörtelen. Ezért a részvét általános is. A zsidóság pedig attól fél, hogy ez eset zsidóüldözések kezdetét jelenti, mert nehány bujtogatójelenléte a környéken konstatálva van. ** Ó-Becsén az izraelita ifjúság közelébb jól sikerűit táncmulatságot rendezett, egy árvaleány kihá- zasítása céljából. A mulatság száz Irtot jövedelmezett a kitűzött célra s főkép dr. Roth Zsigmondné úrnő melegen buzgólkodott a jótékony ügy körül. A tánc derűit kedvvel és kitartóan folyt s részt vettek benne: Hubai Jakabné, Groszné, Pilitscher Arminné, Brock Ulésné úrnők, Oblát Juliska, Flesch Berta, Oblát Mariska, Frankl Rosina, Adler Cecilari, Reiter Johanna, Schick Cilka, Eibenschütz Róza és Jozefin, Freund Regina és Kronstein Etel kisasszonyok s még többen. ** Gyászrovat. U n g v á r 11 e hó 13-án agy- szélhüdés következtében hirtelen múlt ki dr. Zsíró István, Ungmegye volt-főorvosa és az ungvári ref. egyház főgondnoka, élete 74-dik évében; özvegye szül. pálóci Horváth Agnes asszony és számos rokon gyá­szolja. — Csajághon Ehen Károly földbirtokos, 67 éves. — Nyárád-Szeredán ifj. Putnoky Al­bert, derék fiatal ember, kit a halál éppen azon a na­pon ragadott el, melyre esküvője volt kitűzve. — Sárpatakon Orbán József papnövendék, ki za­vart anyagi viszonyok és papi vizsgálata balsikere miatt maga oltotta ki életét.— Szén t-M ártonban Frint József reáliskolai nyugalmazott tanár, 58 éves. ** Vidéki naptárak. A »Székesfej érvári N a p t á r»-b ó 1, mely egyúttal kalauz Fehérmegye s annak székvárosáról, megjelent a tizenegyedik évfo­lyam. Sszépirodalmi része nem sokat ér; mert Udvardy Géza egy csinos versén kívül csupa selejtes közlemény van benne. Annál nagyobb gond nyilvánul a »Tudni­valók« gyűjteményében, melyben a megye tisztikarára, s a közigazgatásra vonatkozó összes adatok jó átte­kintést adnak mindenről s ekkép használtató naptár. Kiadója: Számmer Imre a jövő évre »Tóin a-m e- gyeiNaptá r«-t is megindított, ezt Kunosi Armin szerkesztő még pedig ugyanama szépirodalmi közle­ményekből, melyek az előbbiben vannak. A vesz- prémmegyei naptár« sa »Somogymegyei n a p t á r«-b a n is csak a megyei adatok mások; amazt Steiner Adám, ezt Láng Sándor állította össze. Egy- egy naptár ára harminc krajcár. ** Vidéki hírek. Kis-Kőrösön vasárnap a Petőfi-Bzobor leleplezése alkalmából a várost fellobo­gózták s a költő szülőházát és ottani szobrát megko­szorúzták. — Nagyváradon Kossuth Lajos tisztelői művészi kivitelű aranytollat készíttettek Kossuth szü­letésnapjának nyolcvanadik évfordulójára s a Nagy­várad címerével díszített piros bársonytokba helyezett toll szárán e felírás olvasható: »Kossuth Lajosnak nagyváradi tisztelői 1882. — Szemere Miklós össze­gyűjtött műveinek két kötetét pár hét alatt megküldik az előfizetőknek; a harmadik kötet, melyben töredé­kek s prózai dolgozatok lesznek, novemberben jelenik meg. — Répce-Lakon Radó Lajost, a főispán atyját, nagy díszszel temették el; vagy százötven fogat haladt a koporsó után; ott voltak Széli: Kálmán, Vörösmarty Béla Budapestről, gr. Batthyány Lajos Ikervárról, sat.; a kastély előtt Karsay Sándor superintendens mondott imát, a sírbolt előtt pedig a helybeli lelkész búcsúztató beszédet. — Zentán vasárnap a szabad­elvű párti választók újra egyhangúlag gróf Ráday honvédelmi minisztert kiáltották ki képviselőjelöltnek. — A torontálmegyei virilisták közt van Chambord gróf is, a francia trónkövetelő még pedig hatodik, he­lyen, 25,832 frt évi adóval. — A piskii hidat, mely­hez oly dicső emlék fűződik, most végleg lebontják s helyette vashidat építenek; a hunyadmegyei törté­nelmi társulat a régi hidat lerajzoltatja, fájából ne­hány darabot múzeumába helyez s a pénzügyminisz­tert megkéri, hogy az uj hídon érctáblán örökítse meg a régi hidat. — Pátkán Kégl György országos képviselő nagy tetszéssel fogadott beszédet mondott, választói előtt; ugyanő összes képviselői napidijait és lakbérilletékét a kerületnek ajánlotta fel jótékony cé­lokra. — Újvidék főispánja, Flatt Endre hír szerint lemondott s Parcsetics Felix óbecsei közjegyző lesz utóda. — A szeged-felsővárosi társaskör feloszlott s huszonnégyezer forint értékű vagyonát az ott létesí­tendő kereskedelmi szakiskolának ajándékozta. — Aradon a színtársulat nem igen nagy pártolásnak örvend s üres házak előtt játszik. — A Szepességen a laudecki erdőben1 herseg Hohenlohe a múlt héten hatalmas medvét lőtt, mely egyenesen fölállítva, har- madfél méter magas; súlya négy mázsa; bőrét kitö­més végett Bécsbe küldték. — Fehérmegyében a leg­első virilista gróf Zichy János 29,534 frt évi adóval. — Győrött Villányi László bencés szerzetes és fő- gymnasiumi tanár »Győrvár és város helyrajza, erő­dítése, háztelek és lakossági viszonyai a tizenhatodik és tizenhetedik században« című munkát adott ki, mely gondos tanulmánynyal van irva s Győr régi ké­peivel diszitve; ára 1 frt 20 kr. — Szegeden a »Jó barát« című ifjúsági lap, egyelőre megszűnt, decem­bertől fogva azonban Budapesten fogja futni pálya­futását. — Verőcemegyében a közegésségügy, igen roszul áll s dr. Kallivoda adatai szerint a népesség 1870-től 1880-ig nyolc száztólival fogyott. — Nyír­egyházáról írják, hogy az alispán engedélye követ­keztében Scharf Móricot e napokban meglátogatta nagyanyja, de a fiú hátat fordított neki s gyöngéd szavait figyelemre sem méltatta. Au sztriai hírek. *** A trónörökös pár, továbbá Gizela főher­cegasszony és férje Lipót bajor herceg a múlt héten több napot töltöttek Tetschenben, hol a gróf Thun erdőségeiben vadásztak. A trónörökösnek ezúttal na­gyon kedvezett a szerencse. Tizenhárom darab vadat lőtt, közte két tizennyolc ágú szarvast, három tizenkét- agancsost,. két tiz-agancsost, sat. Lipót herceg hat szar­vast lőtt. Összesen negyvenöt szarvas és őz esett el. E hó végén az uralkodó család langenlei jószágán lesz nagy hajtó vadászat, melyre a főúri körök számos tagja hivalalos. *** Triesztben szombaton az a hir terjedt el, hogy a merénylő Oberdankot a katonai törvényszék halálra ítélte s hogy az Ítéletet már végre is hajtották. Ez kevéssé valószínű. Oberdank társairól, kiket olasz területen fogtak el, azt jelentik, hogy Levit és Paren- zanit a velencei törvényszék szabadon bocsáttatta, az államügyész ellenzése dacára. Az irredentisták aztán diszlakomát rendeztek Levi és Parenzani tiszteletére s szenvedélyes beszédeket mondtak Ausztria-Magyar- ország uralkodója ellen. Végre fegyveres rendőrök verték szét a társaságot, melynek nyilatkozatai után nem lehet kétség, hogy Triesztben újabb irredentista csínyek várhatók. A Pratoban elfogott Ragota egyik alapitója és dolgozó társa volt a Nápolyban »LTtalia degli italiani« című közlönynek s Bovio, az irredenta szövetség elnöke, gyakran bízta meg Ragotat titkos küldetőlekkel. *** Kínos benyomást tesz osztrák és magyar főrangú körökben egy csalási pör, melyet a bécsi tör­vényszék előtt indítottak meg. A törvényszék több oldalról történt bűnvádi fejelentés következtében kö­rözteti gróf Pálffy Arthur volt-huszárfőhadnagyot, ki Bécsben az »Impérial«-vendéglőben lakott, jelen volt minden lóversenynél, mulatságnál s költséges életmód­jához a pénzt eleinte uzsorás kölcsönökkel, aztán csa­lárd módokon szerezte meg. .»gy báró E. társaságában megvett egy jószágot és esztendőkre eladta a termést, fát, a nélkül, hogy a jószág vételárából egy krajcárt lefizetett vo.na. Ez év elején egyik bécsi lapban hir­detményt tétetett közzé, mely szerint egy előkelő ga­vallér, ki pillanatnyi pénzzavarba jutott, jó állást szerez annak, ki kölcsönt ad neki. Navratil Ferdinánd dijnok olvasta ezt és örömmel kölcsönözte összes vagyonát, 4200 ftot a grófnak, ki azt Ígérte, a Rotschild háznál szerez neki állást. Egy fakereskedővel tiz ezer öl fa szállítására szerződött a gróf s hatezer ftot vett fel előre stb. Lassanként azoban mindazok, kik vele ily üzleti összeköttetésbe léptek, belátták rászedetésöket, nem volt se állás, se fa, sat. A gróf azt hiresztelte, hogy nőül vesz egy bárónőt, ki hat millió ft. hozo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom