Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
254 SZENDREY JULIA. ne bánjam. Katonának nem kell gondolni a tegnappal, meg a holnappal: egyik elmúlt, a másik nem bizonyos, hát csak használja a mai napot, mi az övé. Azért is leányok, csókoljatok meg sorba, úgyis megtehetitek köszönet fejébe, a mért Borcsa történetét elmondtam ; mert mindig ránehezedik a szívemre valami, a hányszor a nevét kimondom, hát csináljatok jó kedvet. Ide még egyszer azzal a kulacscsal, aztán, babám, csókolj meg, hogy eszem a szád szépségét! Mohón hajtá föl az odanyujtott kulacsot, aztán sorra magához ölelgette a leányokat, kik kevés ellentállás után, oda engedék vonni magukat a szép fiúhoz. Csak mikor Erzsire került a sor, ez egész testében reszketve vonakodott és tiltakozott tovább, de aztán tovább is tartá őt magánál Bandi. Eddig Barna Jancsi a tűz fölé hajolt, mintha csak azt akarná föléleszteni, de a föléledö, föllobbanó világnál szemei irtóztató boszúlánggal, áthatóan, mint az éles fegyver, nyugodtak a tűzön túl álló Bandin és Erzsin. — Magasan van már a fiastyúk az égen, — mondá az egyik huszár, — menjünk nyugonni, fiúk; ha az isten megsegít, holnap megint mind együtt leszünk itt. Te Jancsi, ne csüggeszd úgy le a fejedet, mint mikor a baka a golyó előtt hajol. Hejh, ha nekem olyan szép szeretőm volna, mint a te Erzsid, olyan vígan fütyörésznék, hogy tánczra kerekednének a csillagok. Adjon isten mindnyájunknak jó éjszakát! — Jó éjszakát! Eölkerekedtek a földről, s míg a leányok a bográcsot s egyéb szétszórt holmit takaríták össze, oda sompolygott Bandi Erzsihez, lehajolt mellé a földre, mintha segítene valamit és lassan a leány fülébe súgá: — Vigyázz magadra, édes kincsem, Jancsi aligha nem gyanakszik; egy szót sem szólt egész estén át és néhányszor rajtakaptam, a mint kémlelődve leselkedett utánunk. Ott leszek a bokrosban, hol máskor. Jó éjszakát! — mondá fenhangon. — Jó éjszakát! — susogá remegve, félénken Erzsi. — Jó éjszakát mindnyájunknak! — mondá mély, rezgő hangon Jancsi. Mind eltávozának különböző irányban, csak Jancsi és Erzsi álltak még ott mozdulatlanul, mintegy határzatlanul a tűz körül. Végre szelíd, nyugodt hangon kérdezé Jancsi Erzsitől, megfogván annak kezét: — Eljösz-e velem, Erzsi? elkísérsz? — Nem mehetek, Jancsi, megígértem annak a beteg asszonynak, hogy még nála virrasztók az éjjel; már későn van s ő vár. Már is szüksége lehetett szegény betegnek reám, sietek hozzá. Jó éjszakát, Jancsikám! — Odament a legényhez, oda nyujtá neki kezét, melyet annak előbbi kérdésére elvont tőle és megcsókolá öt. Sietve mondá ki e szavakat egymásután Erzsi, mintha mindegyike égetné a száját. Nemes vonásai kellemetlen kifejezést vevének föl, mintha undorodnék azon hazugságtól, melylyel e férfit, kit egykor szeretett, kell megcsalnia. De hány ajakra, melyet soha azelőtt egy igaztalan szó nem szennyezett be, kényszerített hamis esküt a szerelem? Sokáig tartá Jancsi magához szorítva a leányt, aztán tompa, majdnem fuldokló hangon mondá hozzá: — Maradj még egy keveset! Hazud- tál-e valaha, Erzsi ? — Mért kérded azt ?-— Mondd meg nekem, igaz lelkedre, szeretsz-e még úgy, mint mikor elhagytad értem apád-anyád házát? Ha most otthon volnál, értem tennéd-e ezt, vagy másért ? Ha nappal lenne, láthatta volna falfehérre halványulni a leány arczát e kérdésre; bár ezt nem láthatá, de érzé Jancsi a leány kezét görcsösen remegni és hallá megindult, fojtott hangján a megrémülést, midőn kis szünet múlva így felelt neki: — Hiszen tudod, hogy szeretlek, minek bántasz ilyen kérdéssel ? — Mért reszketsz így, leány ? — szólt kitörve, keményen Jancsi. Bű- nödtiil vagy az éjszaka hidegétől fázol ?
