Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
SZEMERE FAL. Elhagyott ismét egy igen kedves emberünk, a kivel együtt lenni öröm volt. Minden mozdulatának, szelíd szemeinek s egész lelkének ifjúi elevensége, az a gyermeki kedély és érdeklődés minden ügyünk s kivált irodalmunk iránt alig enge- dék elhinnünk, hogy egy hetven éven túl levő agg áll előttünk, s ereszkedik le hozzánk azon baráti bizalommal, mintha régi s egykorú ismerősei volnánk. Meglepetve tekinténk az életet sugárzó szemekre, midőn előhozta, hogy már az Írást s olvasást meg nem bírják. A mint karszékében ült, alig tudjuk vala, hogy ez azon Szemere Pál, kit Kölcsey még ifjú korában az én Palim-nak irt, s kit már kiskorunkban a legöregebb irodalmi férfiaink sorában [értünk, ha változatos társalgása közben mellesleg oly oldalról nem emlegeti néha Vörös- martyt, Kisfaludyt, Kazinczyt, mint csak a legközelebbi ismerős s legavatottabb jó barát teheti. Még az öregek azon korukkal való kérkedését sem tapasztaltuk benne, melyet majd minden öregben látunk Nestor óta. Pedig maga is el-elmondhatja vala nekünk Homér ezen aggastyánával : „különb embereket értem már a földön nálatok; mert sohasem láttam oly bajnokokat, s tudom nem is fogok látni, a minő Kazinczy, Kis János s az én kedves barátom Kölcsey volt, a kik oly hatalmas férfiak voltak s oly hatalmas férfiak módjára küz- dÖttenek, a kikkel együtt küzdöttem magam is, és a kik hallgattak szavaimra.“ — O több volt Nes- tornál, ki csak a harmadik emberöltőt érte. Szemere már a negyedik-ötödik irodalmi generatió- ban élt. 1802-ben volt ő ifjú költő, s 1806-ban, 21 éves korában „Irodalmi zsengék“-et ad ki, midőn a 6 éves Vörösmartyt atyja alig kezdé az abc-re tanitni s Bajza ölben hordott kisded volt; Ibiiben a Kazinczy sonettjeivel, — ezen akkor nálunk egészen uj lyrai formában —- jelennek meg sonett- jei. A nála öt évvel ifjabb, s később fellépett Köl- cseyvel nem sokára a legszivescbb irodalmi és személyes barátságot kötötte. Nagy része volt azon polémiákban, melyek az irodalmi nyelv reformját s az Ízlést diadalra segiték; a magyar journalis- tica ezen csecsemő korában fáradozott annak meg- szilárditásán; eredeti és fordított müvek által gyakorlatilag is sikerrel szolgált Kazinczy táborában, melynek sokszor nyerte ki tapsait, s sokszor adott rögtön elfogadott uj szavakat. Elhiszi-e az újabb nemzedék, hogy nem ó szavak : a gyár, irodalom, ipar, regény, jellem, botrány, divat, ábránd, melyek annyira nélkülözhetlenek, — s melyek léteiét Szemeré-neh köszöni a nemzeti nyelv ? — A Kazinczy-Kölcsey korszaka után megérte a Kisfaludy-Bajza korát, melyben nem kevésbbé tevékeny részt vett mint az öreg irodalmi párt egyik szószólója a hevesen támadó fiatalság ellen, hogy később ismét kezet fogjon Bajzával az „Athenaeum“ korában. Részt vett a Kisfaludy-Társaságban mindjárt keletkezte után. Látta közeledni, első üdvözlé, megérte és túlélte Petőfi korát. Irodalmunkat újjászületésétől kezdve a legnagyobb részvéttel, s mig birta, munkás részvéttel kisérte, s egész lélekkel osztozott annyi szép diadal örömeiben : Csokonai, Berzsenyi, Kisfaludy Sándor, Kazinczy; majd Vörösmarty, Bajza, s az ifjabb Kisfaludy, végre Petőfi s egy-két kortársa : — mind ez nagy lelki örömmel tölté el őt, ki még csekélyebb diadaloknak is teljes szivéből tudott örülni. Színészetünket úgyszólván a nem-létből látta előteremni, s fiatal lelkesedéssel üdvözli Vidához irt szép versében, hogy később megérje e művészet állandósítását hazánkban. O maga is részese volt talán azon, csak a hazafiak tűnődő lelkében élő terveknek, melyek egy magyar Akadémia fölálli- tása körül oly sokáig meddők maradtak; de megérte, hogy 1828-ban maga legyen a már valósággá lett intézet alaprajzának egyik készítője és 1831-ben rendes tagja; megérte végre azon diadalt, melyet a hazai tudományosság érdeke oly fényesen ültmog közelebbről ezen intézet átalános támogatásában. Ennyi lelki öröm tette örökre ifjúvá ezen szivben lélekben buzgó öreget! —Született 1785-ben febr. 19-ikén Péczclen s kimúlt Péczelcn 1861-ben mar- czius 14-ikén, 78-ik évében járva. Munkálkodása emlékét már régóta az irodalom történet által látta biztosítva; de hogy szive buzgalmát se vigye magával a sirba, hanem annak hosszú élete még hosszabbra nyúljék, összes vagyonát, hallomás szerint, a pesti reformált tanintézetnek s irodalmi czélokra hagyományozta. Temetésen, mely marczius 16-ikán történt, a régi barátok közűi, kiket majd mind maga kisért egyenkint az örök nyugalomra, alig egy lehet vala jelen; de az érdemdús élet után teljes részvéttel kisérte őt oda lélekben minden valódi hazafi. Áldás emlékezetére!
