Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
— Eh, tán még ma, tán holnap. Tóni közelebb hajolt. Mit? Még ma? —• Elmegyünk a »Zöld királyhoz« ? — Hát persze — ma együtt van a kompánia — majd megfejek valakit. — Te Berci, én istók úgyse nem játszom, te is rosszul teszed, egyszer meg- j árod! — Bánom is én! Élni csak kell. Járt a bor meg a kártya a »Zöld király« lefüggönyözött udvari szobájában- Ügynökök, kereskedősegédek, egy pár berúgott egyetemi hallgató, finánc stb- Rekedten ordítoztak, vihogtak, ittak. Tóni félreült tőlük, de nem hagyták békén, be kellett ugrania az egyik partiéba. Vonakodott, de Berci a fülébe súgta: Gyere, amit vesztesz úgyis én nyerem meg, tudod milyen kutya szerencsém van! Aztán, ha már lesz elég elmegyünk a »Kék Macskába,« lesz pénzed és a szőke Clarisse... Clarisse!. .. lángragyúlt a barna fiú arca. Lázas vágy emésztette — a festett képű lápvirág — Clarisse után, aki már hetek óta kacérkodott vele, de pénze nem volt! Ma... Clarisse! Játszott, nyert: folyton nyert. Izgalmában csak úgy öntötte le a bort, a forró, szikkadt ajkai között. Egyszer aztán összefolytak előtte a kártyák, vaktában adogatta ki őket és a szép garmada pénz úgy eltűnt előle, mintha ott se lett volna. Egyszerre csak arra ébredt, a finánc elkotorta előle az utolsó két hatost és vigyorogva szólt rá: — Még öt krajcárt kapok! Keresgélt a zsebeiben és nagynehezen kikotort még három réz krajcárt. A finánc káromkodott a két krajcárért. — Tóni meg felállt és szédülve suttogta : — Én készen vagyok. Ebben a pillanatban a vállára ütött Berci... — Te, adj hamar egy koronát, kifosztottak. — Nincs!... semmim sincs ! A koronát hangosan követelte valaki, ordítoztak, verték az asztalt, egy részeg jogász felállt az asztalra s onnan kiabálta, hogy ő majd igazságot tesz. A sürü füstben már alig lehetett látni. Végre Berci kikapta az arany melltűjét, utolsó értékét, a legkedvesebbet és odavágta a bortól nedves asztalra: — Nesze, — és most fogd be a szádat. Künn állottak az utcán. A köd még sűrűbb lett, már éjfél után voltak. Tóni erősen be volt csípve, de a hidegen hamar magához jött. — Haza megyünk? — kérdezte, fog- va'cogva. — Ördögöt! Megyünk a Kék Macskába! — Nincs egy vasunk se... — Dehogy nincs, még egy forintot sikerült megmenteni. — Megmenteni — dadogta Tóni — és az arany mell tűd? Oda adtad? — Kát iszen nem engedhettem meg, hogy... te... izé... ne láthasd a Clarisse- odat! Tóni elérzékenyült, könny szökött a szemébe és Berci nyakába borulva suttogta : — Te Berci! Isten úgyse, nincsen ná- ladnál derekabb fiú a világon! Azzal nekiindultak a ködnek. NYÁR. A nyár az én szerelmem, érte égek, Halálthozó csókjára szomjazom, Erdőket áldozok szilaj tüzének, Bár ajkam is hervadna el azon ! Görnyedve várom télen a szobámba, A tűz körül álmodva csüggeteg’. Lángóceánját képzeletbe látva Mely semmivé hamvasztja a telet. S ha lángszerelme sáppadt őszbe vénül S zöld pártadisze hullong a fejérül, Virrasztóm árva, bús menyasszonyom, Zokogva már hülő keblére fekszem S elsírva ottan legnagyobb szerelmen. Sáppadt, aszú haját megcsókolom. Kosztolányi Dezső. 88