Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz

A szép versnek bizonyára nagy hatása lesz az ünneplő közönségben.

Itt van előttem az arcképe. Három-négy tollvo« nás az egész. A legrószrehajlóbb fotográfus: az apja csinálta, a hatalmas apja, aki tollal, papírral a kezében, nekiült lerajzolni az egynapos flát, mert igen boldog volt.

Kicsi, domború a homloka. A Petőfi kalligrafikus írása stilizálta a kis kövér orrocskáját, a félig lehunyt apró macskaszemét és a duzzadó orcáját. Három-négy vonás az egész. Semmi különös, semmi karakterisztikus nincs benne. Olyan kicsi siró baba, mint a többi.

Megrajzolta, boldogan rajzolta meg a fiát az apja és kicsordult a könny a szeméből, amikor készen lett vele.

Az anyja pedig, az az átszellemült, angyalarcu asszony, sirva-mosolyogva nézte a rajzot és megcsókolta a papirost is, az urát is, a fiát is és szeretett volna mindenkit megcsókolni ezen a világon ... A kis gyerek sirt, az anyja is sirt, az apja is, és boldogok voltak mind, és az anyaság szent hangulata ömlött el ott abban a kis szobában akkor.

Ez az egyik kép, a rózsaszínű.

A másik, az szomorú.

Ott fekszik Budapesten a fiú. Alig huszonkét éves és ott fekszik a halálos ágyán. A családjával, amelylyel meghasonlolt, most kibékült. És ott fekszik a fehér párnái közt és mosolyog. És cinikusan szól. Mondja, hogy amit mások nem tudtak elérni, azt elérte ő. íme, meghal végelgyengülésben. És mosolyog a könnyein keresztül.

Az anyja pedig sir, és eltemeti a fiát.

Eltemeti, a sirjg kiséri az ő Zoltán fiát, a Petőfi fiát. Istenem, micsoda hatalmas szó! A Petőfi fia ...

Szépapáról dédapára, dédapáról nagyapára, apára, fiúra szállott az a nagy, hatalmas szellemi potencia, amely végül kicsordult Petőfi Sándorban. Mert úgy lappang az nemzedékről nemzedékre; senki se tud róla. Megnyilatkozik itt is, ott is. Az egyik okos ember, a másik is az. A nagyapa számító lélek, az apa nagy idealista. Do egyikből sem csordul ki a nagyPetőfi Zoltán,