Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
219 Babért a Szabadság, Rózsát Szerelem Költője szivébül Örökre terem! Mind-. Fonjuk meg örökzöld Babérral ' rózsát, A lángszivű dalnok Lantját koszorúzzák Babért a szabadság, Róz-át Szerel m Költője szivébül Örökre terem! [ Koszorúikat a szobor tele nyújtják) ■' K-r’A Petőfi-ünnep. Julius 31-ikén ötven éve lesz annak, hogy a legnagyobb magyar költő: Petőfi Sándor a segesvári csatatéren hazája szabadságának hősies védelmében elesett s azóta vitéz bajtársaival egy közös sírban pihen. így beszélik azok, kik Petőfit az ütközet előtt és az ütközet alatt látták, mert azóta csak a legendák szóltak róla s élő ember nem látta többé. Beteljesült a szörnyű jóslat, a mit ez a csodás lángész előre megírt. Ott esett el a harcz mezején. Annak a szomorú katasztrófának, melyben a népek szabadságáért lángoló vére kifolyt s a melyben nagy szive utolsót dobbant és szemeiből kilobbant a gyújtó fénysugár: senki sem volt tanúja Ott harczolt talán, »hol a csata legrémesebben zúgott,« a hol összetiporták s véres, roncsolt tetemét beledobták a közös sírba. És ez a sír azóta symboluma lett a feltámadásnak és az örök életnek, oltára lett a szabadságnak, a hová áldozni jár a SZÉKELY IRÉN. nemzet. Szentebb a íöld, melynek poraival az Ő teteme vegyült és több a martyr Erdély bérczei közt, kiknek eszményképe kitörölhetetlenül vésődött bele a nemzet leikébe. A »Petőfi-Társaság«, a mely az Ő nevét viseli, az Ö szellemét őrzi szent hagyományképpen, eljött a fővárosból Erdélybe, hogy halálának ötven éves fordulóján ünnepet szenteljen emlékezetének. A kolozsvári színház április 24-ikén ennek az emlékezetes ünnepnek volt a színhelye És mikor Petőfi emlékezetének ünnepet rendezett a társaság: mindenki érezte, hogy nem egy embernek emlékünnepe ez, hanem manifesztálása azoknak a nagy eszméknek, melyek az emberiség küzdelmének czéljai s a melyek a népek nagy reformátorainak örök ideáljai. Manifesztálása a jognak, az igazságnak, a szabadságnak, a szerelemnek, a melyeket soha sem hirdetett senki szebben, mint ez a próféta, ez a hős, ez a martyr, kinek emlékezetét megőrzi a történelem a nepek számára, hogy tamilja a szabadságot szeretni tőle a satnya nemzedék, hogy tanulja a népek jogát tisztelni a zsarnok és tanúlja meg lánczát széttépni a rabszolga. Ezek az érzelmek vezették a »Petőfi-Társasás'« tagjait ide Erdély hegyei közé, a hol Petőfi dicső halálát lelte és ezen érzelmek hatása alatt lelkesedett az a nagy közönség a mely végighallgatta a legnagyobb figyelemmel az ünnepély prog- rammjának minden számát, hogy tűntetve hirdesse a Petőfi - kultusz nagyságát és a halott költő örök dicsőségét. Méltó volt ez ünnepély tartalma azokhoz, a kik rendezték és méltó voit ahoz a közönséghez, mely határtalan lelkesedéssel vett részt benne. A Zichy Géza gróf zenéjében, a Ferenczi Zoltán essay- jében, az Ábrányi Emil, Bartók Lajos, Jakab Ödön, Szász Gerő költeményeiben, a Jókai Mór levelében, az E. Kovács Gyula szavalatában, mind ott lángolt, ott lobogott, ott viharzott ennek a nagy költőnek lelke. Talán megrendült a föld, mély a fehéregyházi mezőn a köitő szive fölé borúit, — talán kicsapott a hideg rögök közül az izzó lángsúgár, hogy inspirálja, buzdítsa azokat, kik eljöttek hozzánk, hogy szellemük egész erejével szolgálatába álljanak a szent ügynek s újra meg újra felemeljék azt a zászlót, melyre íratott: »világszabadság«! És aztán ahogy beteltünk Petőfi szellemével a színházban, a hol eszméinek varázsa minden szivet megbűvölt, a hol gyönyörködtetett a zene, elhangzottak a szép költemények s a hol Bartók Lajos hatásos drámai költeményét Fáy Szeréna Bajor Riza, Bihari Ákos művészi előadásában hallgattuk végig, — úgy éreztük, hogy a fölemelő ünnep nemcsak az emlékezetnek, hanem az egész nemzetnek ünnepe A fényes ünnep, a melynek sikeréhez Székely Irén gyönyörű énekével járult hozzá, társas vacsorában nyert folytatást, melyen a Petőfi-Társaság ide utazott tagjain kívül Kolozsvár előkelősége jelent meg. Bélái Ákos gróf. mint a vármegye és Szvacsina Géza, mint a város első tisztviselője ott ültek együtt- a Petőfi-d ársaság tagjaival hogy lelkesedéssel osztozzanak abban az ünnepben, a melyben e napon minden magyar szív összedobbant. Erdély szive, Kolozsvár, tanúságot tett e napon hagyományos hazafiságáróL Az ország pedig meggyőződött arról, hogy Erdélyben még szilárdan állanak a szabadság védbás- tyái s féltő szeretettel élesztgetjük nemzeti kincsünk védsán- czai körűi az őrtüzeket. Ezek a tüzek elaludni nem fognak, sőt fényük besugározza az egész országot, mert Erdély földje dombosabb egy^ sírral, mely oltára a szabadságnak, — termékenyebb az O vére hullásával, a melyből szent eszményeink fakadnak, és gazdagabb egy csodás legendával, a mely hit gyanánt él szivünkben. (s. s )
