Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

— A német trónörökös Indiában. Hajderabad­ból táviratozzak : A német trónörököst a pálya­udvaron a nizam, az angol miniszteri rezidens és a hatóságok fejei fogadták nagy pompával. Benszülött angol katonákból álló diszszázad ál­lott sorfalat. A herczeg a fejedelemmel és a minisz- terrezidenssel a nizam palotájába hajtatott, hol megszállott. — A szerb trónörökös felgyógyulása. Belgrád­iról jelentik: A trónörökös mai születésenapja alkalmából felgyógyulása örömére az ország összes templomaiban hálaadó istentiszteletek voltak. Az osztrák-magyar követség templomában ünnepies Te-Deum volt. — Összeesküvés Abdul Hamid érdekében. Szalonikiből jelentik : A kormány arról értesült, hogy Szmirnában titkos bizottság alakult, a mely­nek czélja Abdul Hamid kiszabadítása és a trónra való visszahelyezése. A kormány ennek következ­tében a szalonikii hatóságoktól jelentést követel s elrendelte, hogy a felügyeletet megkétszerezzék. — Baleset egy vadászatnál. Székesfehérvárról jelentik : Széchenyi Géza gróf balesetére vonat­kozólag Széchenyi Viktor gróf főispán munka­társunknak azt a felvilágosítást adta, hogy a fáczánvadászat közben egy lepattant sörét Géza gróf jobb szemébe hatolt. Hogy kinek a fegyveré­ből, azt nem lehetett megállapítani. Ma Grósz Emil egyetemi tanár megnézte a sérültet és kijelentette, hogy a balesetnek semmi komolyabb következ­ménye nem lesz, csupán néhány napi klinikai kezelésre van szükség. Széchenyi Géza gróf Er­délyből ma Budapestre utazott és Grósz tanár klinikáján fogják kezelni. — Kóburg Fülöp herczeg házvétele. Kóburg Fülöp herezeg, a ki Ferencz József-téri palotáját ‘J60 ezer koro. náért eladta a Magyar Kereskedelmi Banknak, uj ingat­lant szerzett a fővárosban, mivel erre a hitbizományi szabályzat is kötelezte. A herczeg az Audrássy-ut 96-ik számú Hernádi-félo bérpalotát vette meg, a melyet a jövő évben a herezeg utasításainak megfelelően átfognak alakítani. Az Andiássy-uton az uj Kóburg-palola köze­lében van a bolgár konzulátus palotája, a mely Ferdi­nand bolgár király tulajdona. — A babakiállitás dijai. A gróf Károlyi Mihály palotában rendezett babakiállitás már bezárult és most a pályadijak kiosztása felett határozó bizott­ság fogja megtartani ülését, hogy a legszebb babák kiállítóinak a jutalmat odaítéljék. A babakiállitás első dija egy stílszerűen művészi és a babakiállitás motívumait feltüntető oklevél lesz. A második dij, a mely Káról3’i Mihály gróf ajándéka egy aranyo­zott ezüst czukorcsiptető és egy hozzávaló sze- lencze. A harmadik dij 6 aranyozott ezüstből ké­szült bonbonicre, a mely gróf Pappenheim Szig­frid nő ajándéka. A negyedik dijat a Pálífy Miklós gróf állal sajátkezüleg festett művészi oklevelek képezik. Lesznek még bronzérmek is, a melyet a Bölcsödé Egyesület bocsájtott a zsűri rendelkezé­sére. Az okleveleket a jövő hét folyamán Írják alá és ugyancsak akkor osztják ki. — A katonatiszti kauezió eltörlése Olasz­országban. Rómából Írja tudósítónk : .Az olasz hadsereg tisztjeinek nagy megkönnyebbülést jelent az a törvényjavaslat, a melyet Spingardi tábornok, hadügyminiszter ma terjesztett a képviselőház elé. A törvényjavaslat teljesen eltörli a katonatisztek házasságához megkívánt kaueziót, a melynek kö­vetkezése az volt, hogy az olasz hadsereg tisztjei­nek zöme legényember maradt. A törvényjavaslat mindössze királyi cngcdclemhez köti a tisztek há­zasságát. — Gyermek-matiné a poliklinika javára. Már nagyban folynak az előkészületek a deezember 26. cs 27-én (karácsony másodnapján és az azt követő napon) a Lloyd-ópület dísztermében tar­tandó ünnepélyekre és a hölgybizottság kemenes- mihályfai Deutsch Antalné vezetése mellett fárad­hatatlanul buzgólkodik, hogy a két matiné minél fényesebben sikerüljön. A részletes programmot, melyben gyermekmesék, mozgófényképek, gyer- mektáncz, zene és sok más érdekes szám szerepel, a rendezőség már néhány nap múlva fogja közölni. Az ünnepélyek fényét nagyban fogja emelni, hogy azokon József és Auguszta királyi herezegek, a poliklinika védnökei és gyermekei is meg fognak jelenni. _8_____________________________ ___ — Fenyvessy Adolf ünneplése. Félszázados zajtalan, értékes munkálkodás ünnepét üli hol­nap a magyar gyorsíró világ. Zalai Fenyvessy Adolf, az országgyűlési gyorsiróhivatalnak negy­venkét év óta főnöke, ötven évvel ezelőtt idomí­totta magyarrá a Stolze-féle német gyorsírást. Holnap délelőtt tizenegy órakor a képviselőház delegácziós termében hajtják meg előtte a hála és elismerés lobogóját nemcsak rendszerének liivei, a kik közt közéletünknek oly jelesei, mint Gün­ther Antal, a Curia elnöke, Tarkóvich József, Thallóczy Lajos, Schwarz Gusztáv stb. is szere­pelnek, de rendszere ellenfelei és ezok közt a Gabelsberger-Markovits rendszer követői is. Ez a rendszer gyakorlati sikerekben felülmúlhatta az övét, de tagadhatatlan, hogy tökéletesebbé nagy­részt az ő kemény kritikáin csiszolódott s az or­szággyűlési gyorsiróhivatalban túlnyomó szerepre az ö igazságos és az önmegtagadásig elfogulatlan főnöki Ítélete révén jutott. A német Stolze-rendszert Kónyi Manó 1859-ben ismertette meg vele s a Szvorényi nyelv­tana és Czuczor Gergely útbaigazításai alapján tör­tént magyarítás, noha a nyelvtanhoz való kissé merev alkalmazkodása nehezítette rendszerét, lel­kes követőkre talált, a rendszeri küzdelem idővel belehozta a saját rendszerébe is az egyszerűsítési törekvéseket. Ezeknek Fenyvessy vaskövetkezetes­séggel mindvégig ellene szegült, bár a gyorsirási batrachomyomachia s áldatlan személyi viszály - kodások kicsinyességei hosszú időre egyáltalán elvették a kedvét a gyorsírás-rendszeri kérdések­kel való foglalkozástól. Ebbe az időbe esik a gaz­daságpolitikai téren, különösen a fővárosi önkor­mányzat terén kifejtett, közelismeréstől kísért nagyobbszabásu Írói és újságírói működése, a melyet egyébként szintén az igazi gyorsirási diőe- rencziálódás elevenségének, alaposságának és sza­batosságának szelleme hat át, a miről számos önálló tanulmánya és hírlapi és folyóirati czikkci- nck nagy száma tanúskodik. Az országbírói értekezleten már mint gyorsiró dolgozott. A vásárcsarnokok, a sertéskpz vágóhíd, a főváros kölcsöneinek konvertálása, az első fő­városi munkáslakások építése, a hírlapiról nyugdíj­intézet megteremtése; mindezekben »aliquanta pars fűit«. S most, egy munkásságban gazdag élet alkonyán, a magyar tudományos akadémia s a nemességet adományozó király elismerésétől ko- szoruzott fővel, ismét visszatért régi szerelméhez : gyorsirási tankönyveihez, a főrendiház hírlapírói termében hétről-hétre buzgóan oktatja az ö ősi, eredeti rendszerére a tudnivágyó ifjakat. — Hans Gregor életveszedelemben. Berlinből táviratozzák: A tegnap este Bécsbol Berlinbe érkezett gyorsvonatra tegnap délután 6 órakor Tesohen állomás közelében revolverrel lövöldöz­tek. A golyók behatoltak abba a kocsiszakaszba, a melyben Hans Gregor, a bécsi operaház uj igaz­gatója utazott feleségével. Bécsből jött vissza Berlinbe. Csörömpölve törtek össze az ablakok, de sem az igazgató, sem neje nem sebesült meg. A golyók a kupé falába fúródtak. Gregor Berlinbe érkezvén, megjelent a rendőrségen, hogy kihall­gassák. — Püspökjelölés a tiszai ev. egyházkerületben. A kiskonti evang. egyházmegye Rimaszombatban a mai napon értekezletet tartott a tiszai egyházkerületi püspök- választás tárgyában s ez alkalommal egyértelműén és lelkesedéssel abban állapodtak meg, hogy püspökválasztó szavazataikat az egyházmegye kormányzatában húsz éven át kipróbált főcsperesükrc, osetneki Gyürky Pál rimaszombati lelkészre, a tiszai evang. egyházkerületnek hosszú időn át volt főjegyzőjére, ez idő szerint az egye­temes egyház tiszteletbeli főjegyzőjére s az egyetemes egyházi nyugdíj intézet ügyvivőjére kívánják adni, s püspökjelöltül a többi testvér-egyházmegyék gyülekeze­teinek is melegen öt ajánlják, mint a kinek a tiszai egy­házkerületben s az országos egyetemes egyházban elévül­hetetlen érdeme az egyetemes egyházi nyugdíjintézetnek szervezése és megalkotása. — Az antimodernista eskü. Münchenből táv­iratozzák : A teológiának több egyetemi tanára, hogy ne legyen kénytelen az antimodernista eskü letételére, fölmentette magát lelkészt funkeziói alól, a melyeknek alapján kötelesek lettek volna letenni az esküt. Hir szerint egy udvari pap is megtagadta az eskü letételét. AZ ÚJSÁG _________ — Az igazságügyminiszter Pozsonyban. Szé­kely Ferencz igazságügyminiszter ma délután hat órakor a gyorsvonaton Pozsonyba érkezett. Kísé­retében voltak Rickl Gyula miniszteri tanácsos és Mikó Ferencz miniszteri fogalmazó. Az igazság­ügyminisztert a pályaudvaron Bartal Aurél fő­ispán, Brolly Tivadar polgármester, Rhorer Miklós táblai elnök és Petőcz alispán fogadták és üdvö­zölték. A miniszter holnap résztvesz a pozsonyi patronázs-egyesület alakuló közgyűlésén, a melyen Izabella királyi herczegnő is megjelenik. Az igazságügyminiszter a Zöldfa-szállóban szállt meg, a hol tisztelgő küldöttséget fogadott. Tisztelegtek a miniszternél Sprecher Artur lovas­sági tábornok hadtestparancsnok, Rupprecht Hen­rik altábornagy honvédkerületi parancsnok is. Bartal Aurél főispán és neje este a megyeházán a miniszter tiszteletére díszvacsorát adott. — Tagválasztás a Petőfl-Társaságban. A Pctöfi- Társaság ma délután tartotta meg az Akadémia kistermében tag választó közgyűlését Herczeg Fe­rencz elnök vezetésével. A közgyűlésen megjelentek Fercnczy Zoltán al- elnök, Váradi Antal főtitkár, Iíéry Gyula titkár, Palágyi Menyhért, Palágyi Lajos, Neugebauer László, Bársony István, Ferenczy József, Jakab Ödön. Lampérth Géza, Koroda Pál, Enfich Gusztáv, gróf Teleki Sándorné, Papp Zoltán, Erődi Béla, Lőrinczy György, Pakots József, Pósa Lajos, Hatala Péter, Szécsi Ferencz, Ábrányi Emil, Harsányi Kálmán, Kabos Ede, Ferenczy Ferencz, Ábrányi Kornél, Szőllösi Zsigmond, Somló Sándor, Eötvös Károly, Sebők Zsigmond, Sas Ede, Szabó Endre, Szabóné Nogáll Janka, Prém József, Farkas Pál, Bérezik Árpád, Kiss József, Torkos László, Pékár Gyula, Szávay Gyula, Gár­donyi Géza, Kenedi Géza és Zempléni Árpád. A közgyűlés megnyitása után Ferenczy Zoltán alelnök jelentést tett a Petőfi Társaság cs a Petófi-Ház pénzügyi helyzetéről és előterjesztette az 1911. évi költségvetést. E szerint a Petőfi-Társaság bevétele 88.721 korona 35 fillér vagyon mellett 3500 koronára vau előirányozva, mig a kiadás 1750 koronára van preliminálva. A Petófi-Ház pénztári állása 6400 korona. A bevételi előirányzat 8210 korona 82 fillér, kiadásai pedig 5279 korona 40 fii lórié 1 van előirányozva. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette, megadta a fclmentvén.vt a gazdasági bizottságnak és magáévá tette az előterjesztett költségelőirányzatot. Egyúttal a közgyűlés köszönetét szavazott Ferenczy Zoltán ulelnöknek buzgó működéséért. A közgyűlés ezután táviratilag üdvözölte Kohufc Adolf dr-.t, a Berlinben élő magyar kőt. és a társaság kül­tagját, kitüntetése alkalmából. Ezután áttértek a, iagválasztásra. A tagok által ajánlva lettek : tiszteleti tagakul : Proliászka Ottokár dr. és Bzaboleska Mihály. Kültagokul : Brancsics Blagojc, Goga Oktav ián és Stembach József dr. Rendes tagokul: Kálnoki Bedő Béla, Biró Lajos, Czóbel Minka, Feleki Sándor, ifj. Hegedűs Sándor, Kosztolányi Dezső, Oláh Gábor, Szemére György és Szüli Gyula. Tiszteleti tagokul a közgyűlés megválasztotta Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspököt cs Szabolcska Mihály temesvári ref. lelkészt. Kül­tagokul : Brancsics Blagojet, Petőfi szerb fordí­tóját, Goya Oktaviánt, Petőfi román fordítóját és Steinbach József dr.-t, Petőfi német fordítóját. Ezután a három üresedésben lévő rendes tagsági helyre ejtették meg a szavazást. Az első szavazásnál 43 tag szavazott. A szavazás ered­ménye szerint Szemere György 27, Czóbel Minka 22 szavazatot, tehát az abszolút többséget kapták, mire az elnök őket a társaság megválasztott tagjaiul jelentette ki. Kivülök szavazatot kapott : Feleki Sándor 21, Oláh Gábor 12, Biró Lajos 10, Kálnoki Bedő Béla 9, ifj. Hegedűs Sándor 9, Kosztolányi Dezső 5 és Színi Gyula 4 szavazatot. Majd elrendelte az elnök a másodszori szavazást. Feleki Sándor felett igen-nel és nem-mel. Ekkor összesen 42 tag adta le szavazatát. Közülök 21-en igennel, 20-an nemmel szavaztak, egy tagnak sza­vazólapja pedig üres volt. Az elnök az alapsza- bályokravaló hivatkozással konstatálta, és a köz­gyűlés nagy többsége szintén magáévá tette azt a tényt, hogy Feleki Sándor nem kapta meg az abszo­lút többséget és igy megválasztva nem lett. Utána a legtöbb szavazatot nyert Oláh Gábor felett sza­vazott a közgyűlés igennel és nemmel. Leszavazott összesen 38 tag és pedig 25-en igennel, 13-an nem­mel, Az elnök tehát Oláh Gábort a társaság meg­választott rendes tagjául jelentette ki. Ezzel a társaság tagválasztó közgyűlése az elnök éltetésével véget ért. — Hadihajóink útja. Távirati jelentés szerint a »Ferencz József« hadihajó tegnap négy napi tartózkodásra Amoybt érkezett. A hajón minden rendben van. Legközelebbi útirány Hong-Kong. — Az álomlátó püspököt nyugalomba helyei ték. Belgrádból jelentik : A hivatalos lap királyi ukázt közöl, mely a nisi püspököt nyugalomba helyezi. Vasárnap, 1910. deezember 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom