Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

6 BUDAPESTI HÍRLAP. (14. sz.) lakik, az özvegy cárnő pedig a trónörökössel együtt az Ancsikov-paloíába költözött. — (A miniszterelnök baja.) Széli Kálmán miniszterelnök állapota, mint Becsből jelentik, egyre javul. A kiadott orvosi jelentések mind konstatálják ti javulást. A miniszterelnök karosszékben ül s a lá­togatóinak szánt időt leszámítva, szakadatlanul a Budapestről érkező iratok elintézésével van elfoglalva. A miniszterelnök a mai éjszakát már sokkal nyugodtabban töltött®, csak karja mozgatásából lehe­tett látni, hogy időnkint még érez egy kis fájdalmat. Ez utolsó nyoma rosszullétének, a melyet erős szerve­zete már majdnem teljesen leküzdött. Ma reggel már kitűnő étvágygyal reggelizett. Láza nincs. Tegnap délután Körber miniszterelnök látogatta meg Széli Kálmánt s mintegy fél óráig volt nála. Ma délelőtt az osztrák miniszterelnök újra meglátogatta kollégá­ját, a kinél Széchényi gróf, a király személye körüli szakit az eddig követett etikettel és február nyolea- dikán egész udvarával elmegy Krusedolba. — (Házasság.) Enrjeltlialer László zombori kir. törvényszéki aljegyző január 12-én eljegyezte Szondy Mátyás kir. törvényszéki biró és neje, született Juray Matild leányát, Mariskát Zomborban. — (Klóh István ünneplése.') Szép ünnep folyt le ma este a Sas-kör helységében. Ma leplez­ték le ugyanis a kör tiszteWi elnökének. Kiéli István udvari tanácsosnak az arcképét. Az ünnepi beszédet Sigray Pál mondta, hangoztatva az ünnepelt nagy érdemeit a közélet s a Sas-kör felvirágoztatása körül. Kléh István meghatva mondott köszönetét a kitün­tetésért s arra kérte a kört, hogy engedje meg, hogy az első elnököt, Királyi Pélt ő festethesse le. Éljen­zés követte e szavakat. A leleplezés után diszlakoma volt, a melyen a többi közt ott volt Márkus József főpolgármester, Halmos polgármester és az alpolgár­mesterek, azután a többi kerület vezérei is. Az ün­nepeltet Márkus József főpolgármester köszöntötte föl. Eulenberg Salamon idősb Vastagh György festőművészt, a kép alkotóját éltette. Hock János Kiéhre és Polónyira, Polónyi a sasokra mondott kö­szöntőt. — (Udvari bál Belgrádban.) Szerbia fővá­rosában Sándor király házassága óta tegnap volt az első nagy udvari bál, a melyre — mint Belgrádból je­lentik — hétszáz meghívót küldöttek szét. A bálon ott voltak feleségestül együtt a külföldi hatalmak összes képviselői. A bált a királyi pár nyitotta meg a szerb nemzeti tánccal, a Kolo-val. A külföldi urak és höl­gyek csaknem mind részt vettek a táncban, a melyben a királyi pár mellett W aecker-Gotter báró nőmet és Heidler-Egeregy báró osztrák-magyar követ táncolt. A táncterem melletti helyiségekben pompás hideg hülfet várta a vendégeket, a kik reggel négy órakor tá­voztak. — (Szilágyi Besső hagyatéka.') Szilágyi Dezső volt lakásában nagyban folyik a vásár. A sok művészi beesü tárgynak sok vevője akad, s már a mai nap folyamán is több értékes tárgyat adtak el. Téves egy újságnak az a hire, hogy mára árverést tűztek volna ki a hagyatékra; a tárgyak eladása sza­bad kézből történik. — (Don Jaime herceg; balesete.) Madridból táviratozzak nekünk; Don Jaimc herceg, Don Kar- losznak a fia, Nizzában leesett az automobilról és veszedelmesen megsérült. — f©yászrovat.) Hauser Nándor niagy. kir. államvasuti főfelügyelő és igazgató helyettes, a vasúti tisztbépző-tanfolyam rendes tanára, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa, január 13-án ötvennyolc éves korában meghalt Budapesten. Szerdán délután uegyedfél órakor temetik el a Podmaráczky-utca 12. számú házából. Enyiczkey Béla dr. föispáni titkár, a jogtörténe­lem tanára a kassai jogakadémián és az államszám- viteltan előadója a közigazgatási tanfolyamon, mint egy kassai telegram jelenti, negyvenkét éves korában meghalt. Enyiczkey a szaksajtónak és a napisajtónak szorgalmas munkása volt. Szépirodalmi munkáival is figyelmet keltett. — (Az orosz nyelv a hadseregben.) Lem­bergböl táviratozzak nekünk: A Nova Reforma sze­rint Fiedler táborszernagy hadtestparancsnok utasí­totta az alatta levő csapatok tisztjeit, hogy mielőbb tanulják meg az orosz nyelvet. A hadtestparancsnok már ki is nevezett több orosz nyelvtanitőt. — (Külföld magyarjai.) A münheni magyar segítő-egyesület tisztújító közgyűlésén a régi el­nököt, Zochor Dezsőt nagy lelkesedéssel újra meg­választották. Alelnök lett: Bohus Gyula, pénztáros: Kramer; titkár; Kremer; könyvtáros: Weltmann. Az elmúlt évben 2069 márka 8o fillért fordított az egye­sület seg'tésro s azonkívül a tagok néhány száz át­utazó magyarnak ebédet adtak. A berlini Magyar Iparos-Egyesület január 11-én tartotta tisztújító közgyűlését, a melyen el­nökké Ebenspanger Lajost, alelnökkő Goldstein Berta­lant, titkárrá Brett Jenőt választották meg. A gyű­lés után magyaros ételsorral, cigány mellett lakomát rendeztek, a melyen a királyra mondott felköszöntő után a zene a Himnuszt játszotta, melyet a lakomán résztvevők is elénekeltek. — (Katonai léghajó Baján.) Bajáról táv- iratozza tudósítónk: A Meteor léghajó ma ötödfél órai ut után Baja mellett a földre ért. A léghajó ma reggel hét óra negyvenöt perckor szállt föl a bécsi arzenál mellett. A Fertő tő és Balaton fölött szállva eljutott egész Paksig, hol a Duna fölött 3000 méter magasságban lebegett. A minimális hőmérsék —14 fok volt. A léghajó utasai Hinterstoisser százados, Möller mérnök cs Harkányi dr. voltak. — (A pesti izr. nöegyesületi választmányi ülést tartott Herei Antalné elnöklésével. A jelentés szerint október, november és december hónapokban 28.369 korona készpénz segítséget osztottak ki. A Icányandkázban elhelyezett 61 árragyermek ét a báró

Next

/
Oldalképek
Tartalom