Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
Tisztelt Hadiig;, miniszter Ur ! őrnagyi rangomx-ól megromlott egészségem következtében ezennel hivatalosan lemondok. Debrecen május 6. 1849. Petőfi Sándor. Annál hosszabb, kimerítőbb és sértőbb reám nézve magánlevele. Ez egy kíméletlen, sértő bevezetés után igy hangzik : „Itt vége nem lehet a dolognak, ha a közvélemény előtt magamat tönkre tenni nem akarom, s ez nem szándékom, mert nekem szebb nevem van, hogyaem azt csak úgy könnyedén sárba hagyjam dobni. Ha én most hallgatok, a lemondásomról csak j a kósza ferde hírek által értesített közönség rám —- az igazat nem tudva — kígyót, békát fog hányni; hogy tehát ez ne történhessék, nekem meg kell írnom a magam igazolása végett, egész találkozásomat s beszélgetésemet önnel, s ha megirom, igen | élesen fogom megírni, mert az én toliam oly éles, j jnint akármelyik kard a hadseregben, és ha ezt teszem, én istenemre mondom, nem tudom, mi következése lesz, de ha legkisebb lesz is, lesz annyi, hogy ön elveszti a magyar nemzet előtt minden igényét a humánus és illedelmes ember címre. Én ezt nem felhevülve, hanem nyugodt megfontolás után írom, s ha ön magába száll, át fogja látni, hogy úgy lesz. Én nekem írnom, nyilatkoznom kell okvetetlen a közönség előtt. Egy esztendeje múlt, mióta a nemzet teherhordó napszámosa vagyok, mióta mindennapi kenyeremet, boldogságomat, családomat és mindenemet feláldoztam a hazának, s egy esztendő óta áldozataim jutalma folytonosan csak a legégbekiáltóbb méltatlanság, egy esztendeje, hogy lábbal tiporják az én büszke és méltán büszke fejemet. Tűrtem eddig a haza javáért, de tovább tűrni minden em- j béri erőm összeszedése mellett sem vagyok képes; szólnom kell, szólni fogok, megbántott lelkem minden keserűségével s lángjával, s ha kortársaim nem hallgatnak meg, fölnllok a história tribünjére s onnan kiáltom le vádaimat az igazságos utókor fülébe! Akarja ön ezt? Ha igen, úgy jól van, ha nem akarja, van egy mód reá, hogy e szomorú dolgok nyilváuosságra ne kerüljenek : iktassa ön a „Közlönyébe őrnagygyá kineveztetésemel, küldje meg a kinoveztetési diplomát s szabadságra menetelem engedélyét, mert fölbomlott egészségem miatt egy ideig semmi esetre nem tehetek szolgálatot, ha vógkóp elpusztulni nem akarok. Minden ember, még azok is, kikkel oly összeütközésbe jöttem, mint önnel, lesznek oly méltányosak irántam, hogy az őrnagy- ságróli lemondásom visszaadását nem azért kívánom, hogy ismét őrnagy legyek, mert amily kevéssé vágytam erre, oly könnyen nélkülözöm; eme kívánságom oka egyedül az, hogyha ön ezt teljesiti, nekem er- I kölcsi elégtételt fog adni: mert ez annyi lesz, hogy ! irántami — kíméletesen szólva is — igen-igen ke- ! mény szavait visszavonja ön. Ez esetben a hozzám szóló iratokat kezembe juttatni Irányi Dániel pesti : kormánybiztos által kérem, ellenkező esetben a má. sik útra fogom magam kényszerítve látni. Hadügyminiszter urnák alázatos szolgája Petőfi Sándor m. k.“ Május 15-ikén Debrecenből Budára voltam kénytelen felrándulni, hogy ott személyesen győződjem meg az ostrom-műveletekről és itt Görgey fő* hadiszállásán, nem csekély bámulatomra, Petőfivel találkoztam, aki honvédőrnagyi egyenruhát viselt Mikor megláttam, azt kérdeztem tőle, hogy ő irta-e nekem azt a levelet Szolnokról, és mikor igenlőleg válaszolt, meghagytam neki, hogy menjen szobájába és maradjon ott szobafogságban, mig a további in- ézkedéseket meg fogom tenni. A kínos helyzetből, melyben voltam, Görgey mentett ki, azt tanácsolván, hogy fogadjak el kéi tisztet, kik Petőfi nevében jönnek hozzám, hogy megkérleljenek. Bocsássam meg a fogoly költőnek elhamarkodását és helyezzem szabadlábra. És igy is történt. Mikor Petőfi elbocsátva szobafogságából hoz* zám jött, hogy köszönetét mondjon, én kezemet i nyújtóm neki, — ö azonban nagyon szófukar volt a eltitkold felindulását, melyet belsejében érezhetett és azzal a költeménynyel állott rajtam boszut, mely csak jóval halála után került a nyíl* vánosság elé.
