Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

1902. január 8.

BUDAPESTI HÍRLAP. (7. sz.)

3

Barin Ödön kijelenti, hogy neki annyi forrása van, melyekből kritikájának irányítására tanulhat, hogy Szederkényi Nándortól egyáltalán nem szándékozik tanulni, ö meg sem említette Bariba Miklóst, de állítja, hogy alapos információi nem voltak s ő kritizált egy olyan kritikát, melyhez az adatokát négyeefo gatoű szereztékKomjáthy Béla a jTatárföldön című könyvet nem olvaíta, de védi a Schönlxun-uradalom kiváló igazgatóját és a jelenlegi hegyvidéki kiküldött személyében is meghízik. Azt a vidékét mezőgazdaságilag így nem lehet föllenditeni, hanem iparvállalatokat kell ott létesíteni a. mostani segítség] módszer helyett. Hogy váltak be a fogyasztási szövetkezetek?

Darányi Ignác miniszter kijelenti, hogy könyvekkel és sajtákérdésekkei itt nem feglalkozhatik. Véleményét abban foglalja össze, hogy ö akcióját a Hthmományi uradalom birtokosának és képviselőjének előzékenysége és jóakarata nélkül meg sem kezdhette volna. .Meg van győződve, hogy a jövőben is, mint eddig, jóakaratot fog tapasztalni. A kiadott kisbérietek öOiü’ családot segítenek, a kiosztott állatokból csak 7-9 százalék hullott el s bérhátralék a föld után alig van. 65 hitelszövetkezet alakult, több mint 800 taggal. 19 fogyasztási szövetkezet van. Ezek 2000 korona nyereséget mutatnak. Természetes, hogy ezekkel érdekellen- , tetek is támadnak, do ebből nem az következik, hogy" kormány kihúzza magát az akcióból. Az ipar teremtését'-a. kereskedelmi miniszterrel együtt igyekszik előmozdítani. Az akció sikerét mutatja, hogy a szomszéd megyék I? kérték az akció kiterjesztését. A rutén, jszó használatit ő nem tartja helyesnek, azért most a hegyvidéki szót használja a költségvetésben is. Az ország e vidéke százados ragaszkodást mutat az állameszméhez s a mig azt teszi, addig az állam is tenni fog érte. Ez akció megérdemli, hogy bírálatából minden disszonáns szempontot mellőzzünk.

Komjáthy Béla megjegyzi, hogy a fogyasztási szövetkezetek semmit sem írtak le s a beléjük fektetett tőket sem kamatoztatják. Barla Ödön kiemelte a görög katolikus papság hazafiságát. A bizottság a tételt elfogadta. A szőlészeti és borászati tételeket Miklós Ödön és Szederkényi Nándor megjegyzései és Darányi Ignác fölviiágositásai után elfogadta a bizottság. A kertészet tételénél RoJionyi Gyula kertészeti kézikönyv kiadását kérte a minisztertől. Darányi miniszter fölvilágosította a bizottságot, hogy már megindította a Magyar Pomológiáb. A többi tételt változatlanul elfogadta a bizottság s tudomásul vette az eladott és eladandó állami javakról szóló jelentéseket is.

Petőfi koponyája.

Budapest, jan. 7.

Hamarabb elérkezett a Petőfi koponyája korüli kutatásról való teljes beszámolás ideje, semmint gondoltuk, mikor első kirünket róla a közönség.elő vittük. Föltehetjük azt is, hogy közlésünk siettette a dolgot, Midőn pedig az alábbiakban az eddigi kutatás teljes anyagát közre adjuk, a megbízott kutató aláirásával, egy megjegyzést kell előrebocsátanunk.

Első híradásunk a fővárosi sajtó egy részéről, hogy súlyosabb szót ne használjunk, nagy kel- letlenkedésseí találkozott. Hogy a kegyeletet sértjük, bogy fölzaklatjuk egy fantasztikus mesével a sziveket, még a PetÖíi-kobolő Manasszeszt. is fölemlegették nagy buzgalmukban. Egyik laptársunk egy tévedésünk révén, melyet pedig másnap helyreigazitottnnk, o helyreigazítás után is , beszámoltat egy nagyszebeni igazgató-professzort a nagyszebeni Nikolai-muzeum koponyáiról.

Pedig mit csináltunk mi % Jelentettük, bogy ebben a dologban kutatás folyik, illetékes tényezők tudtával és beleegyezésével. Mondtuk, hogy regényes történet az egész, kétes az eredménye, de a kutatás folyik. Nos, mi nem igaz ebből? A. kutatás tényleg folyt, a P etőfi-Társ aság elülj áróságának nem csak tudtával, hanem valóságos részvételével és utasításai szerint. A mit mi tettünk és a hogyan tettük, akár a hangot, akár az óvatosságot, akár az ildomosságot tekintve, ez a tisztes- •séges sajtó munkája és eljárása volt.

És ezért leckéztetnek bennünket akkor, a mikor sajtó utján országos feltűnést keresnek és rendeznek mások a sikkasztó Kecskeméty állítólagos levelével, melyről pedig a.z illetékes hatóságok még közlése előtt konstatálták, bogy ez a levél nem Kecskeméty kezeirása.

Mi szívesen tűrjük a magunk esetében közönségünk kritikáját, és nem irigyeljük másoktól Kecskeméty babérjait.

Ezzel átadjuk a szót Kéry Gyula urnák, a ki a következőkben számol, be kutatásáról.

A Budapesti Hírlap január 2-án megjelent számában Petőfi koponyája — megkerült címen, közlemény jelent meg, a mely kipattantott, néhány téves adattal ugyan, egy oly ügyet, a jnalylycl én már hónapok óta foglalkoztam«

Arról van sző, hogy a múlt esztendő november hónapjában egy nyomra akadtam, mely, első pillantásra a maga bizonytalanságában sokkal romantiku- tsabbnak tűnt föl, semhogy kételkedés nélkül fogadhattam volna, mégis kötelességemnek tartottam c nyomon tovább kutatni,, hogy az esetben, ha sikerül igazságát kideríteni: megbecsülhetetlen nemzeti kincset mentsek meg az enyészettől. Az esetben azonban, ha. az egész dolog — kutatásaim során — legendának bizonyul: -est kimutathassam és lehetetlenné tegyem, hogy hosszú évek múltán, a mikor már az ügy sokkal nehezebben, lenne ellenőrizhető, bármiféle ebből származó mendemondák háborgassák a nagy költő emlékét.

A Budapesti Hírlap említett közleménye alkalmat adott arra is, hogy a közvélemény egy része hamis nyomokon haladva, misztifikáció alakjában lásson maga előtt egy oly dolgot, a mely — tekintettel az ügy nagy jelentőségére — nem állott még a kutatás oly stádiumán, hogy akár valóságát, akár megbízhatatlanságát- bebizonyítottalak lehetne tekinteni. Ezenkívül a sajtóban egyes hangok, nevek ismerete nélkül ugyan, de megtámadtak egy oly családot, a. melyet nemcsak hogy bármi érdek vagy feltűnési vágy nem mozgatott, sőt a dolog következményeitől való-jórészben túlzott aggódásai ellenére: kész volt arra az önzetlen áldozatra, hogy magára vegye az ily ügyeli vizsgálásával és — később — nyilvános tárgyalásával járó izgalmakat, s ha lehet: espial ja egy elhunyt családtagnak oly cselekedetét, mely miatt valameny- nyiökre sziklaként nehezedhetik egy nemzet vácija.

Ezért vagyok most abban a kényszerhelyzetben, hogy minden további rosszakaratú és elfogult kommentárt lehetetlenné téve, a nyilvánosságra hozzam mindazt, a mit ebben az ügy-ben tudok, még pedig abban a lapban, melyben az első hiradás napvilágot látott. Meggyőződésem az, hogy az alábbi adatok publikálása után mindenki más szemmel fogja tekinteni az ügy komolyságát, még azok is, a kik az első tudósításból ítélve, közönséges felültetésnek minősítették.

Ez ügyben tett nyomozásom és kutatásom története kronologikus sorrendben a következő:

November közepe táján kaptam az alábbi levelet, a melynek stílusáról könnyen megismerhetni, hogy írója német ajkú, de azért magyarul Írja levelét, mely szőszerint így hangzik:

Igen tisztelt Ur! Bátor vagyok ura Ságodnak, miután a Vasárnapi Újság-ból kiláttam, hogy a Petőií-társaság megbízottja, a következőket előterjeszteni. Mindenekelőtt, ha azon kérdés tűnne ki, hogy ez miért nem történt hamarább, évekkel ezelőtt, akkor a felelet az. hogy részint tiltakozás miatt, részint pedig az ügy feledékenységbe jutott és végre most is csak mindem nyilvánosság kizárásával teszem, mert a beszédbe juttatást nem kívánom és ettől mindeddig tartózkodtam. 1848—1849. években nekem egy rokonom a háborúban, az osztrákok párton mint hadiorvoá működésben volt; egyszer egy időben hazatért a Segesváron történt ütközés után és magával hozott egy emberfejét, ezt kifőzte, és magánál tartotta a csontvázat. Későbben, mikor már sok év letelt, beszélte, hogy azt az emberfejet ő aaért hozta magával, mert annak az embernek az area nekie nagyon tetszett. Arra a kérdésre, hogy ki lehetett az az ember, azt mondta, hogy nem. mondhatja. 3895. évben, talán január vagy február hónapban -megint velő a háborúról beszéltem és újonnan arra a fejre került a beszéd, akkor nekem azt mondta, hogy arról, hogy kié volt az a fej, nekie nem szabad beszélni, mert talán elítélné őt a világ azon tettért. További behatóbb kérdéseimre mondta, hogy azt az embert, kié volt az a fej, az egész magyar nemzet kereste a háborús! időben, de hogy nyíltan ő megmondaná, hogy ki, azt nőm teszi, talán a halála órájában megmondja. Ezt azonban nem tette, mert arra nem is volt alkalom. Mind ezek vitán még megjegyzem, hogy az a íejesoatváz még a mai napon föantartatüi ugyan nem nálam, sem a családunkba, hanem egy nyilfc helyen van. Ha uraságod mind ebből talán a Petőfire vonatkozólag valamit érdekesnek talál, akkor kész* vagyok még másokkal is, a mit mondtam, talán még bővebben is bebizonyítani, és maradok mély tisztelettel, Nagyszeben, 1901 november IG-án. Fischer Károly. .

Megvallom, hogy a levélben foglalt közléseket kételkedéssel fogadtam, de abból az elvből indultam ki, hogy a kutatónak soha som szabad semmiféle oly nyomot kicsinyelni, a mely — bármily csekélynek vagy bizonytalannak látszik is,— nagybecsű dolgokra vezethet. Magam is, éppen a Petöfi-ereklyék kutatása -közben, nem egyszer tapasztaltam, hogy jelentéktelennek látszó jelek gyakran értékes dolgok fölfedezésére mutatnak utat.

Én a .fent közölt levelet, mielőtt ez ügyben bármely lépést tettem volna, legelőször Bartók Lajosnak, a Potőfi-Társaság alelnökéuek mutattam meg, a ki úgy vélekedett, hogy ezt a nyomot, melyből esetleg megbecsülhetetlen nyeresége lehet a magyar irodalomtörténetnek, okvetetlemil föl kell használni a további kutatásra. Bsana Tamás, a Petöfi-Táxsaság .titkára, a kinek a levelet szintén megmutattam, borzongással olvasta annak tartalmát, s bár kételkedését fejezte ki a dolog valószínűségében: igazat adott nekem abban, hogy az ügy fölött nem lehet egyszerűen napirendre térni, hanem mindent meg kell tennünk az igazság kiderítésére.

Első dolgom volt, hogy illő módon a levél Írójának kiléte felöl tudakozódjam- Illetékes helyről csakhamar meg ia kaptam a megnyugtató és kedvező értesítést ama kijelentéssel, hogy királyi ügyészségi tisztviselő Nagyszebenben.

Erre Fischer Károlynak levelet irtani, a melyben kérdöpontokba foglaltam mindazt, a mit szükségesnek véltem tudni, mielőtt további lépéseket tennék.

Kérdéseimre válaszul a következő levelet kaptam:

Kiválóan tisztelt Uram! Folyó évi november 24-én kelt igen becses levelére, melyben több kérdést intézett, máma abban a helyzetben vagyok, högy » szóban forgó ügyről bővebb, mondhatnám határozott, íölvilagositást adhatok éa pedig a kérdéseire ad 1- az az ón rokonom nekem atyám volt és 1895. évi május hónapjában elhalt, ad 2. elesik, mert vele beszélni nem lehet, ad 3. Nekem összesen öt testvérem van, azok közül három környékemen vannak és azok ezen ügyről mind tudnak, sőt egy bátyám, jelenleg körjegyző, és egy további fivérem, a luk az elhalttal több és hosszadalmas időn át a családban együtt voltak, határozottan vallották, hogy az elhalt megmondta nekiek, hogy az a fej a Petőfié. Ezekkel lehetne itten találkozni és kijelentéseiket följegyezni, ad 4. Az a koponya most egy múzeumban van, a hová még az elhalt ajándékozta, hogy onnan a Társaság részére ezt meg lehetne szerezni, nem tudhatom, mert az a muzeurn nem itt helyben van és azt nem tudják, hogy kié volt az a koponya életben, ad 5. Megtekintés végett felküldeni a koponyát lehetetlennek tartom, ad 6. Én az első levelemben, már azt a kérést tettem uraságodhoz, miszerint én, mig az ügy egész végét nem érte, kérem a nyilvánosságot egészen kizárni és jelenleg azon kérésem ismétlésével van szerencséin, a miről ez ügyben nekem tudomásom van, becses tudomására hozni: Nekem az ciháit uagyatyáin, a ki a 48-as időben tényleges szolgálatban levő fősebész volt az osztrákoknál, határozottan azt meg nem mondta, hogy az, az általa a háborúból hozott koponya kié volt, hanem annyit mondott, hogy egy fiatal emberé volt, a kit ő a csatamezön holtan talált és hogy ez iránt keresett az egész magyar nemzet: szégyenemre, meg kell mondanom, hogy én további kérdéseket, akkor nem tettem, mert ő azzal befejezte a, beszédet, hogy halála idejében meg fogja mondani, hogy kié volt az a fej. Talán előttem azért is .hall- gattameg,mivel attól tartott, hogy ki fogom árulni titkát. A halála idejében, o Budapesten halt el, én is ott voltam, de Istenem, ki is gondolt már arra a dologra; hiszen én akkor nem vettem fontosnak a dolgot. Azóta pedig, sajnálatomra kijelentre, nem tettem semmit, de ennek is volt oka. először, mert az öreg mindig tiltakozott az ellen, hogy erről a. dologról valaki idegennek mondjon valamit. Az egyik fivérem nekem a következőket mondta: Előre bocsátom, hogy ezen fivérem az elhalttal nagyon sokat közlekedett, mivel az elhaltnak keze nagyon reszketett, és ez nekie az Írásbeli ügyeit majdnem mind végezte, sőt meg orvos! teendőiben segítette, tehát hozzá meglehetős bizalma volt. Ez azt mondta nekem, hogy az öreg nekie határozottan megmondta, hogy ő megtalálta Petőfit talpa és levágta a fejét, azt haza hozta, és sok éven át magánál tartotta, mig aztán a múzeumnak ajándékozta, a nélkül, hogy azoknak megmondta volna, hogy kié a fej. Azon kérdésre, hogy mi okból nem mondta meg, hogy Petőfi feje nála van. azt felelte: Mikor Romániából, visszatért a hadsereg és ő haza érkezett, politikai viszonyok nem engedték meg, azt kihiresztelni és azután már félt ő maga is azt megmondani, nehogy büntetés alá kerüljön, ugyan nagyon sajnálja, hogy akkor mindjárt nem mondta, meg, de most mái- nem teheti. Azonkívül még egy fivérem van, a ki erről a fentiről határozottan tud. Ha tehát tisztelt uraságod személyesen ide fáradna, akkor is kész vagyok kezéhez járni minden tekintetben. Azon reményben, hovv jelenlegi fölvilágo- sitásom mindennek teljesen megfelel, maradok kiváló tisztelettel, Nagyszeben, 1903. évi december hónap 5-én, készséges szolgája Fischer Károly. Mindenesetre kérem engemet arról értesíteni, ha uraságod ide utaznék, hogy mikor várjam.

E második levél vétele után újra beszéltünk Bartók Lajossal az ügyről s hosszabb megfontolás után föltétlenül szükségesnek tartottuk azt, hogy mint a Petőfi-Társ as ág megbízottja Nagyszebenire utazzam, s ott végezzem a további kutatást. Elfoglaltságom miatt csak a karácsonyi ünnepeket használhattam föl az utazásra. Elutazásom előtt táviratban értesítettéül jövetelemről Fischer urat- ama kéréssel: