Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
f < — (Napoleon herceg sirem léke.) A windsori kastély kápolnájában felállított Napoleon emléknek, melynek leírását már közölük, talapzatán a következő latin felirat áll: -,Nepoleon Lajos Jenő János József, III. Napoleon, a franciák császárja és Eugenia császámő egyetlen fiának, gyászoló barátok emelték ez emléket.“ Az emlék másik oldalán hasonlóképen latin nyelven Viktória királynő részvétet kifejező szavai vannak bevésve. Egy táblán a herceg végrendeletéből vett rövid kivonat olvasható. — (Különös botrány) foglalkoztatia jelenleg a londoni főúri közönséget. Townshend marquis — ugyanis a napokban Salisbury közelében nyilvánosan megkorbácsolta Edward Thynne lordot, ki épen Salis- burvból Lacerstockban fekvő lakására kocsizoft. Nepean ezredes és Ellis Francis urak résztvettek a támadásban, a mennyiben megállították a kocsit, a melyben Thynne lord ült. Törvény elé kerülvén a dolog, Townshend marqnis előadtá, hogy néhány óv előtt, betegsége alatt, Thynne lord nejét megszöktette és csak most kínálkozott az alkalom, hogy a lordot ezen tettéért megfe- t nyitse. Nepean ezredes saját állítása szerint* csak azért avatkozott a dologba, nehogy valami szertncsétlenség történ-'ék, mert egy nő ült a kocsiban, kinek igen könnyen eshetett volna ba'a, ha ő meg nem ragadja a lovat. Végül a tárgyalás elha'asztatott és vádlottak 600 font sterling biztosíték letevése után, ideiglenesen sza- ban lábra helyeztettek. — A játékbarlangok ellen. Rómából jelentik a „Times“-nek. A monte-carlói játék' barlang beszüntetésére alakult nemz etközi bizottság küldöttei Rómában igen készséges támogatásra találtak A „Diritto“, „Liberta“, „Reforma“ és több más hírlap a mozgalmas pártoló cikkeket közölték. Néhány nap előtt a Hotel Quirinaleban ülést tartottak ez ügyben, melyben egyhangúlag elfogadtatott a következő határozat. „Alulírottak, kik a londoni főbizottságot, mely azon célból alakult meg , hogy a monacói hercegségben fekvő monte-carlói játékbarlangot elnyomják, szívből üdvözlik, egybegyü ltek, hogy egy oly olasz bizottságot alakítsanak, mely minden erővel és minden rendelkezésre álló eszközzel azon intézet elnyomását segítse elő, mely eltekintve attól, hogy a nyilvános er köles és a modern civilizáció szégyenfoltja, az ifjúságra nézve is igen veszélyes következményű lehet.“ A legközelebbi gyűlésen a monte carlói játékbarlang ellen, formális tiltakozást szerkeszteni szándékoznak. — Keleti dolgok. Sok európai hírlap tört borsót a derék Abdul Mutalib orra alá, ki Mekkában a sherif méltóságot viseli. Nem juthatván sehogy sem nyomára a cikkek Íróinak, az európai lapok összes mekkai levelezőinek leveleit a postán lefoglaltatta s elolvasta. Ez megtörténvén, maga elé idéztette a kollégákat s bambusznádak kilátásba helyezése mellett figyeí- mezteté őket arra, hogy többször ilyesmi ne történjék. — A milánói kiállítás, melyről már megemlékeztünk lapunkban, összesen 200,00 négyszögmétert foglal el, a födött helyiségek területe 60,000 négyszögméter. A kiállítás oly tökéletes képét nyújtja Olaszország anyagi haladásának és fejlődésé nek, hogy felőle úgy szakértők, mint laikus körökben csak egy a vélemény, t. i. hogy az olasz nemzetnek minden tekin tetben becsületére válik. A „giardino publicum“ gesztenye-fasorának végén emelkedik a renaissance-stylü kiállítási főépület. Félköralaku, homlokzata fehér márvány s központját képezi a három 250 méter hosszú csarnoknak, melyek t:sz(án a szövőipar kiállítására szánvák. Balra a pompás rotonda van, mögötte a pom- peji modora zenecsarnok. A háttért két kis kézműipar- csarnok foglalja el. Ezután következnek a hadügyi és tengerészeti minisztérium kiállításai, a mezőgazdasági és faipar-tárlatok. Külön helyiségekben állítottak ki a vasutak és a hajózási társulatok. — G ö r ö <r n r s z á sr_i sikkasztok. ujbOl fölkéri, hogy mutassa meg neki a kiaüOh vatan. „Hát nem megmondtam már, hogy a földszinten keresse a kiadóhivatalt ?“ — rivalt rá dühösen a postahivatalnok. — „De kérem, voltam már odalenn, azonban onnan ide utasítottak. Ne tessék engem ide-oda küldözgetni.“ — „Mit ön még szemtelenkedni merészel 1 Velem ne gorombáskodjék, mert én G. N. első osztályú postatiszt vagyok 1“ — kiáltá a hatalmas hivatalnok s hátat forditott az igénytelen polgárnak. „Igen öl-vendek a szerencsének. ,,F,n Gorove István közlekedésügyi miniszter vagyok ! Alázatos szolgája !“ — Délutánra G. N. megkapta fölmentési okmányát. — Ezerforintos pályázatot tűzött volt ki a természettudományi társulat az ásvány s földtani szakra. Erről határoztak a társulatnak május 25 dikén tartott ülésén. Schaforzik Ferencet felszólították „A Cserhát eruptiv k őz e t e i“ cimü munkája sajtó alá készítésével 800 forintnyi tiszteletdijjal. 200 forintot engedélyeztek a persányi hegység geológiai megvizsgálására. — A páljázatra tizenegy terv érkezett volt be tiz szakembertől. Mindezeknek végrehajtására nyolcezer forintnyi költség szükségeltetett volna. — Eszaksarki expeditió. Az egyesült államok kormányának parancsára a norfolki kikötőben levő „A 1 1 i a n c e“ nevű hadihajó közelebb el fog indulni az északi jege3 tengerre, hogy fölkeresse a „Jeanette“ nevű hajót, melyről mióta megkezdte utazását a jeges tengerre, nincs többé semmi hir. Az „Alliance“ Grönland, Izland, s a norvég és spitzbergai észski tengerpartok mentén fog hajókázni. — Less ing-emlék Berlinben. A Lessing-emlékbizottság utolsó ülésében bejelentette, hogy a német császár 30,000 márkát Ígért az emiék költségeinek fedezésére. Ugyani ly összeget szavazott meg a berlini városi hatóság is. Az emlék márványból fog készülni és álló alakot föltüntetni. A legjobb minta 2000 marknyi jutalomban részesül. — Az orsz. magyar művész- egylet. A központi igazgató tanács az egyesület alapszabályainak módosítására vonatkozó javaslat tárgyalását befejezte. A „központi iroda“ költségvetésének átvizsgálása is megtörtént. Az igazgató tanács vidéki tagjait junius hó 8-dikára hivta össze az elnökség a Bodapesten tartandó értekezletre. Az értekezlet tárgyát mindazon javaslatok és indítványok íogják képezni, a melyek majdan a közgyűlés elé kerülnek. A szini kon, gresszus elé, a mely julius hó végén fog megtartatni, fogják vinni az uj kerületi beosztás tervezetét is. — (Az orosz cár né egészsége), hiteles forrás szerint rokonait komolyan aggasztja. Testvére naponta küldet magának orvosi jelentést hogylétéről. A közelmúlt hónapok rettenetes eseményei és a folytonos rettegés, mely őt elfogta, idegrendszerét mélyen megtámadták. Felelős szerkesztő: Dr. Kenedi Géza.