Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

12 — Hadirokkantak alakuló közgyűlései. A Hadirok­kantak, Hadiözvegyek és Hadlárvák Nemzeti Szövetségé­nek IX. kerületi csoportja vasárnap délelőtt tartotta meg alakuló közgyűlését a Mester-utcai felsőkereskedelmi is­kola dísztermében. Muzsikó István, a IX. kerület elöljá­rója, üdvözölte a megjelenteket, majd dr. Fekete Gábor, a jelölőbizottság elnöke, terjesztette a közgyűlés elé az elnökség, tisztikar és választmány megválasztására vonat­kozó indítványát. A közgyűlés a jelölőbizottság indítványa értelmében elnökké egyhangúlag dr. Érti János egyetemi tanárt választotta meg. Muzsikó István üdvözölte az uj elnököt, aki többek közt a következőket mondotta: — Meghatva mondok köszönetét nektek, régi baj­társaimnak, megválasztásomért. Én lelkemből dolgoztam mindig a rokkantak érdekében. Rátok most uj hivatás vár és amint a háborúban megtettétek kötelességteket a hazáért, ezt az uj missziót is be kell töltenetek. Uj kor­szellemet kell hoznotok és adnotok, a becsület, az igazság és a munka szellemét. Utána dr. Fekete Gábor főorvos indítványára társ­elnökké megválasztották dr. Studinka Bálát, ügyvezető­igazgatóvá pedig dr. Torday Gázát. A Hadirokkantak Nemzeti Szövetségének IX. kerületi csoportja diszelnökévé M :zsikó István kerületi elöljárót, tiszteletbeli elnökké pedig dr. Usetty Béla országgyűlési képviselőt, Pakots József országgyűlési képviselőt, Zsitvay József ny. tábor­nokot, Nagy Vincét, Ivy Déncsnét és Götz Jánost válasz­totta meg. A megválasztottak nevében dr. Usetty Béla üdvözölte az alakuló közgyűlést. Ezután dr. Balassa Gyula ügyvéd a testvér-kerületek megbízásából köszön­tötte az uj csoportot, majd az alakuló közgyűlés dr. Érti János egészségügyi főtanácsos, elnök zárószavai után vé­get ért. — Az V. lceriileti hadirokkantak csoportja vasár­nap délelőtt tartotta alakuló közgyűlését, melyen meg­választották a csoport vezetőségét, élén Scheuer Róbert fővárosi bizottsági tag és Lóslcai István hadirokkantak­kal. A 'közgyűlés köszönettel vette tudomásul, hogy az elnökség ingyenes helyiséget szerzett a tagok számára (V. kér., Lipót-körut 1., a Lipótvárosi Társaskör különter­mében), ahol egyébként minden hét keddjén, este 7 órakor, a vezetőség a tagok rendelkezésére áll, hogy ott sérelmei­ket és kívánságaikat előterjeszthessék. A felszólalók tárgyilagos hangon adták elő a hadirokkantak panaszait •' • " •—<♦ és végül összegezték kívánságaikat, birodalm. jubiláris nagy az vasárnap, mátus, e ezen a va, ken a ten lés jelente lomban d- pök a dé templom) Muraköz Az isten Újvárosi péty les órakor i szerkesz szeténel kezdetb gia dis: Gloria-f lozása határt Etoile nevét el a ! Ä He rádió bázisi és üz két e váltál 20.00C doni dilly“ lépcső angol eszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom