Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
547 gieknél altató ereje miatt az álomnak és álmodásnak volt jelképe, eléggé ismeretes, nem ellenben, hogy az termékenységre mutatott, mi onnan eredt, hogy rendkivül sok magot hoz. Hogy a mirrha, azon keserű izü növény, melyből a mesés főnixmadár, végéhez kö- zelgve, fészkét rakja, az élet fentartását jelzette, nem csoda, ha meggondoljuk, hogy az egyiptomiak hulláik bebalzsamozásánál jelesül ezen növényt használták. Keleten még a mirrha az elragadtatásnak legmagasb fokát is jellenti, melynek alapja hihetökép Ci- nirásnak az ö leányával, Mirrhávali titkos összejövetelében van. A fagyöngyöt a hajdaniak nem ismerték, a gallusoknál mindazáltal nagyon rejtélyes jelentőséggel birt, mivel azt hitték felőle, hogy nem a földből sarjazott növény, hanem azáltal származik, hogy a madár az emésztetlen barkóczát, a tölgyfának ágaira hullatja, hol az a mohtól képezett televényben táplálékot találván uj termékké lesz, mely végtére sárga és fejér virágokat hoz, napfordulat idején kifejlendöket. A fagyöngy tehát oly időben viritván, midőn más virágok hervadnak, s minthogy bogyói télben érnek meg, mialatt a növény mindig zölden marad, nagyon alkalmas volt az örökké megújuló idő kifejezésére. Néhol azt hiszik, hogy a belőle készült ital betegségeket is gyógyít, péld a nehézkórt, s a termékenységet előmozdítja, miért is a waleszi földmivelöknél még ma is szokás a fagyöngyöt az eresz alá felfüggeszteni. Hátravan még a legterjedelmesebb jelképek egyikének — az életfának — megtekintése, mely keleten, a görögrómai és ógermani regetanban egyiránt ismeretes. Háromféle viszonyokat ábrázolt az : az évet, mint korszakot, az ismereteket és tudást, s végre az életet. Hogy az év ábrázolására használtatott, nem lehet rajta csodálkozni, a mennyiben a fa tavaszszal leveleit és virágait fejti ki; nyárban gyümölcsöket hoz, melyeket őszszel megérlel, midőn egyszersmind lombja hervadni kezd; télben lehullnak levelei, s nedv- keringése felakadván, majdnem minden élet kialszik belőle. Sokkal nehezebb második jelentésének, az ismeret és tudás jelképének ki- magyarázása. Ennek alapját azonban már a teremtés történetében találjuk, midőn t. i. Isten megtiltotta az első pár embernek, az ismeret és a tudás fájáról enni. A rabbinirók azt állítják, hogy ezen két fa egy és ugyanaz|, s hogy az ismeret fája, egyszermind az élet fája is, melynek gyümölcse párzásra ingerel. Ha már az utóbbi nemzést, és ennek következtében halált von maga után, az első emberpárnak meg kelle halni, miután a fa gyümölcsét megkóstolta, hanem a másikÁdámnak halála a fán, az ismeretnek ezen fáját (azaz a keresztet) ismét az élet fájává változtatja, mivel a halálból uj élet fejük. Az ó világnak minden népe az emberiség nemzetségfájának tartotta az élőfát. — Az indus monda szerint egykor Bráma (a teremtő erő) meghalt, s a teremtés Wisnura (a megtartó erőre) szállott át, mely most egy aszvatafa-levéllel kezében egy kisded alakát vette föl, s mindaddig úszott a tengeren, mig Bráma ismét elhatározta magát uj világok teremtésére. A persa rege szerint az első pár ember egy fában élt, mig Ahrimán ezen ártatlansági állapotot meg nem szüntette. Egyiptomban is voltak ilyen életfák. Az elhaló természettel minden évben elhaló isten — Osiris — a tama- riskusban élt. Frigiában a. fenyőfát tartották a nemzöerö jelképéül. Ez onnan magyarázható, hogy a fenyőfa, mint minden tűlevelű fa, télen át is zölden marad, mialatt a lombos fák elhalnak. Hasonló életfát képezett az ókorban a babérfa. A világosság istenének, Apollónak volt az szentelve, s hatalmának azon időpontját érzékitette, melyben ő tavaszszal a téli éjét elűzi, s a napot és meleget visszahozza. De egyszersmind a tisztaságot is jelzette, s Rómában a papok egész éven át tartottak babérágakat házaikban. Ugyanily- nemü életfa volt a tölgyfa. Az istenségnek és a mindent túlélő időnek volt az jelképe. A czeltáknál, germánoknál, skandinávoknál és szlávoknál nagy tiszteletben állott, s a régi német pogányok történelme sok ily szent tölgyfát mutat fel. Tiszteletreméltó törzse azonban az erősséget is képviselte, s vitéz katonáink avagy nem szoktak-e még ma is süvegeik mellé tölgygalyakat illeszteni? A hársfa a régieknél szabadost és nemest jelentett, s hogy miért veszik azt újabb költők a bú jelképéül, nem tudhatni. A pálmaágak az egyiptomiaknál a négyéves időszakot jelentették, s a zsidók is azért függesztének pálmákat a szövetség sátora elé, hogy minden hónapban megújuló ágaiknál fogva az évkort ábrázolták. A ke- resztyénség az angyalokat kezükben pálmaágakkal mutatja fel, mi oda czéloz, hogy a keresztyén ember a kisértetek kiállása után végtére győzelmet arat. A kőris- és egerfából teremtetett a skandi- návi monda szerint az első pár ember, melyek hát az életfák rendébe tartoznak. Hasonló tiszteletet tanusitottak a németek és szlávok a bodzafa iránt, melynek még jelenben is titkos erőket tulajdonítanak. De hogy minő alapon állítják azt némely német költők az egészség és jólét jelképének? nem mondhatni meg. A mogyoró- fáról, mint életfáról olvassuk a bibliában, hogy Jákób a maga ju- hait megtarkázott mogyorófavesszökröl itatta, melyek aztán tarka bárányokat ellének, s innen jött azon szokás, miszerint Rómában az uj házasok elébe diót és mogyorót szórának. A mogyorófavesz- sző erőt vesz a boszorkányokon, melyek az állatok és növények termékenységét gátolni igyekeznek, s ez okból tárták azt a régi németek nagy tiszteletben. A nyárfa, melybe az égből lebukott Faétonnak nővérei változtak át, a görögöknél gyászra mutatott, s a halál istennőjének ligete pusztán nyárfákból állott. De mivel Herkules Czerberust, a háromfejü kutyát, az alvilágból felhozta, s magát akkor az Akheron folyam körül növő nyárfával megkoszorúzta, ennek emlékezetére a győzőket az olimpi játékokban nyárfával ékesiték föl. Afigefa egész keleten termékenységet jelent, s ezen okból fedezték Adám és Éva a paradicsombóli kiüzetésökkor fügefalevelekkel a maguk meztelenségét. Az indus mondában előforduló aszvata nevű életfa, mely az átalánosan elterjedt nemzőerőnek jelképe, nem más, mint az indiaiflgefa. Az olajfa végre az ó korban a tenyészés, bőség, egyezség és béke jeléül szolgált, s ezért vitt a Noé galambja is, melyet ö a bárkából kibocsátott, csőrében oda olaj ágat vissza. Ha még tovább is akarnók a vizsgálódást folytatni, alig lenne fa vagy cserje, melynek jelképes viszonyaira világosságot hinteni képesek nem volnánk, s úgy látszik, hogy ezen jelentések a régi nemzetek, médusok, árménusok, khaldeaiak, indusok, germánok és czelták fatiszteletével összefüggésben állnak, honnan aztán későbben a keresztyénségbe is átszivárogtak. Meg kell azonban jegyeznünk , hogy ezen jelképes viszonyok a növényekre önkényesen ru- háztattak. Innen van aztán, hogy nemcsak különböző nemzeteknél, hanem egy és azon ország különböző helyein is a virágjelek egymással homlokegyenest ellenkeznek, sőt néha épen értelmetlenek, hacsak a levelező felek a jelentések iránt egymás közt előre meg nem egyeztek. Máskép van ez Keleten, hol a virágbeszéd mindig ugyanaz marad. Lássunk egy példát. Egy arab iíjoncz az ö szeretőjének egy legyezőt, egy csomó virágot, egy selyembojtot, nehány darab jégezukrot és egy darab hurt külde, valamely hangszerről. Válaszul erre egy darab áloét, három fekete keinénymag-szemet, s egy mosásra szolgáló növénydarabkát kapott. A legyező azt jelentette, hogy az ifjoncz óhajtaná szerelmesét este meglátogatni, a virág, hogy annak valamely kertben kellene történni, a bojt, hogy szorbetröl kellene gondoskodnia, a jégezukor, hogy az összejövetelnek reggelig kellene tartani, a húr, hogy zene mellett fognának mulatni. A felelet következőt jelentett : az áloe, hogy várakoznia keilend, a három keménymagszem, hogy három éjen keresztül bé- ketüréssel kell lennie, s a mosó növény, hogy ő fürdőbe menni és ott vele találkozni fogna. Dr. S. J. Sz.-András határában tatáit régiség. Hernád-Büdről (Abauj) nehány hónappal ezelőtt egy érdekes rajzot vettünk, melyet midőn itt közlünk, egyúttal annak megértésére a beküldő ur részletes magyarázatát is közzéteszszük, mely következő : Nem ékes, de hü rajzát küldöm egy, vidékünkön talált régiségnek. Azt hiszem, méltó lesz ismertetni a V. U. olvasó közönségével. — Folyó év april 18-án egy sz.-andrási lakos, Cziráky István nevű becsületes szegény nemes ember napszámra dolgozván helysége határában, a vasútvonalnál, egy posványos helyen talált egy liy4 font súlyú, érezböl öntött és vésett (gravírozott) emberar- czulólábu alakot. Harmadik faluban lakván, magam is elmentem megtekinteni a rövid idő alatt híressé vált aranycsikót. Fejét képezi egy felfelé néző, igen szabályos, szép mivü emberarcz. Feje tetejére paróka alakú sisak van alkalmazva, melynek csúcsán egy □ hü- velyknyi négy szögű nyilás van. Az ajtócska — mely lehető, hogy a fej éknek jelentékeny dísze volt, el van veszve róla, csak sarok-csik- lója látható. A nyak szabályos. A mell szűk. Derekán valami pán- czélinget ábrázoló czifraság látható. Akarok csak könyökig fedvék; hol, ugylátszik, prémes szegélylyel végződik az ,öltöny. Az alsó karok meztelenek. A mellhez egy csobolyó-forma alak van ragadva, ! 1
