Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz

_i.tr. • UA VU WIXOäCj a O^Uri. . j- rúgása, a finom füttyök, az arany ragyogása, a kél levegőben a ruhák tarkasága, alant a majd bíbor vörös, majd ezüstös és kanárisárga lombjai a park nak, a napban csillámló, soklépcsöjü házak ablaka ►— mint valami álom! A fejük szédült. Gussjevi egyre csak bámult és suttogva szólt:

— Nézze csak, nézze csak . . .

A léghajó több függőkért fölött repült el és lassan ereszkedni kezdett egy nagy kerek tér fölött Nyomban a csónakok százai esöztek lefelé, kosarak óriásmadarak, amelyek a tér fehér kőlapjai feli igyekeztek. Az utcákon, amelyek csillagformábai ágaztak el innen, embertömegek zajongtak; szalad gáltak, virágokat és papirdarabkákat dobáltak é: kendőikkel integettek.

A léghajó egy piramisszerűen magas és tömör fekete kőből épült, komor épület előtt szállt le. Á négyszögletű, fölfelé keskenyedö oszlopok közt levi lépcsőkön, amelyek csak az épület magasságának harmadáig vezettek, a Marslakók egy csoportja áll fekete köpenyekben és kis kerek sapkákban. Amin Lossj később értesült, ez a csoport a mérnökök leg felsőbb tanácsa volt, a Mars összes országainak legfőbb kormányzószerve.

Az a Marslakó, aki Lossjt a léghajóban ki sérte, intett néki, kis türelmet kérve tőle. A katonák: lépcsőkön leszaladtak a térre és felálltak a léghaji körül, hogy a minden oldalról elöretolakodó tömé get visszaszorítsák. Gussje-w elragadtatva tekintet a tarkán nyüzsgő térre, a fejek fölé emelkedő renge teg szárnyra, az óriási, szürke és fekete épületekr és a tetők mögött a tornyok átlátszó körvonalaira.

— Ez aztán a város! — ismételgette meg ujrf örömében ide-oda táncolva.

u A feketeköpenyes Marslakók ott a lépcső