Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz

NEMZETI ÚJSÁG — (A Petőfi-törvény sorsa.) Petőfi Sándor emlékét hálás utókor törvénybe akarja iktatni Ez ellen senki kifogást nem emel és nem is emelhet. De Pe­tőfi Sándor emlékezete egy nemzet öröksége és b?y ezt a hagyatékot pártpoltikai célokra kihasználni ezzel agitálni nem lehet és nem szabad. És an- ak, hogy Petőfi emlékezete még nincsen benne a apus Jnrisban, egyedül és kizárólag az az oka, hogy alkalmatlan időben hozakodnak elő vele. A nemzetgyűlés mai ülésén Szakács Andor nemiotr gyűlési képviselő a meghonosodottt szokástól elté­rően szombatra is javaséit ülést és ezt azzal indo­kolta, hogy a holnapi ülést használják fel a Petőfi- tőrvényjavaslat tárgyalására. Pékár Gyula, a Pe- tőft-kultusznak külföldön is elismert lelkes apostola közvetítő indítványt tett, amely a kormánypárt szá­mára elfogadhatóvá tette volna azt, hogy Petőfi Sándor emlékének tőrvénybeiktaíása a keddi ülés napirendjére felvétessék. Pékár komoly és az ellen­téteket elsimítani akaró indítványa oritatlaa he­lyesléssel találkozott és csak a korn^ánj-t képviselő íöldmivelésügyi miniszter határozatlanságán vary tájékozatlanságán bukott meg és Így Petőfi emlék­ünnepe még most sem juthat bele a magpai- tör­vénykönyvbe. Azok ellen az Ízléstelen kifulladások és támadások ellen, amelyek hözteszótisok formá­jában a Petőfi Társaság ellen elhangzottak, nincs szükség védelemre sem a Petőfi Társaságnak, som annak ' elnökének, Pékár Gy ulának. Megvédi őket az a knltuimiesziő, amelyet a Petőfi nevében, Petőfi szellemében Petőfiért és az országért végeztek ügyi idehaza, mint a külföldön. _________i

Next

/
Oldalképek
Tartalom