Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
Ne fogadja el a lapot a képes mélynyomás*! B. H. nélkül! ÁRA 20 FILLÉR Budapest. 1931 K U. évfolyam 43. szám Vasárnap, február 22 Megjelenik mindennap hétfő kivételével. Előfizetési árak: egy hóm 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. — A külföldön ezeknek as összegeknek & kétszerese az előfizetési díj Budapesti Hírlap Szerkesztőség és kiadó* hivatal: VIII. kerület, Jőzseí-körút 5. Telefonszám : József 444—04- tői József 444—09-lg <>v61cim: Budapest, 4. í’ostafiók 55. — Kiadja» Budapesti Hírlap B.-T» BBS Szépirodalmi fdmunkatárs: HERCZEG FERENC f Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Nemzeti Jelleg és irodalom Irta Négyefey László Csak sajtóközleményekből ismerem azt az előadást, melyet Hegödüs Lóránt a minap a Cobden-szövetségbdn tartott az Ady- k ér elésről, meg a nemzeti jellegnek az irodalomban fölösleges voltáról. Mégis hozzá kell szólanom, nem tartalmi jelentőségéért, amely csekély, hanem megtévesztő hatása miatt, amely messzeható, mert a sajtó egy része az ötletekkel és mások megtámadásával dúsan körített előadásnak széleskörű nyilván osságot szerzett. Vennem kell az előadás tartalmát abban az alakban, amelyben a nyilvánosság előtt forog, tehát amint a nagyközönségre hat. Ehhez jogom van, a közléseket. Hegedűs, tudtommal, nem helyesbítette. He kötelessége is a magyar irodalmi lelkiismerétnek ebben az esetben megszólalni, a közönséget tájékoztatni. Amit Advról mondott, az meg aránylag ártatlanabb. Ö néhány évvel ezelőtt Adyt Petőfi ntán á legnagyobb magyar költőnek jelentette ki, minden megokolás nélkül. Én, épen a Budapesti Hirlapbm■, tiltakoztam ez ellen a rangsorozás ellen, nagy költőink vakmerő lefokozása ellen, az ifjúság ilyen befolyásolása ellen, mely Ady gondolatvilágát eszményül állítja az ifjúság elé, eltereli ennek figyelmét más kiváló X-aii.'a-tr;] hnp■■J-iól Zsl élőktől "Jívethirúvá teszi egy poéta koltészem 'és elveszi a levegőt a többitől, megnehezíti az eljövetelét és méltó fogadását annak az új költői Messiásnak is, akit. várunk, akiért cpedünk, aki el fog jönni és aki mindnyájunknak kedves nagy művészi és tartalmi értékeket fog hozni. Azt mondtam, adják meg Adynak ami Adyé, amit oz a nem közönséges költői temperament um megérdemel. Elemezzék, jellemezzék költészetét, dolgozzák ki plasztikus, hű irodalmi képét, értékeljék, mutassák ki igazi helyét közműveltségünkben, szóval túlcsapongó Ady- Imltusz ellen csináljanak reális Ady-kul- tnszt. Űgv látszik, Hegedűs most a Cobden- ! szövetségben meg akarta mutatni, hogy tud Advról érdemleges dolgot is mondani, nemcsak általános kijelentéseket. Igazolni akarta Adyt és igazolni magát. De főleg magát produkálta. Az Ady-esztetika igazi problémáit nem is érintette. Fökcp Ady erotikáját védte, buzgón bizonyítgatva, hogy a költőnek szabad a szerelmi érzés új, meg új változatait kifejezni. Ezzel nyílt kaput döngetett. Azt tán nem is említette, ami Ady költészetében sajátos értéknek látszik: a modem lélek bonyolultabb, differenciáltabb, idegesebb, soksze- rűbben árnyalt élményeinek lírai kifejezésre törő kezdeményét és e kifejezés sajátszerűségeit. Amivel Kisfaludy Sándor, Arany (!), Vörösmarty, Petőfi szerelmi líráját jellemezni akarja, az mind elhamarkodott megállapítás, valamennyivel a szög mellé üt. Ezektől szerinte az különbözteti meg Adyt, hogy Ady a szerelemnek egy új vonatkozását, egy új oldalát mutatta meg: az egyén küzdelmét a fajjal ; Ady szerint, mint Schopenhauer szerint is, a szerelemben a faj összetöri, megsemmisíti az egyént. A tétel mutatós, némi •filozófiai színbe játszik. De meg kell várni, míg Hegedűs kifejti valahol, mert így, kiszakítva, nem mond Advról semmi sajátosat. Ha elfogadjuk, hogy a szerelemben az egyén felhásználódik a faj érdekében, az egyrészt az ember minden munkájára, is illik, egész altruisztikus és univerzálisztikus tevékenységére, nemcsak a szerelemre; másrészt minden szerelemre . Mflrorik Ks VÓ 1.71*0. bennünket a költők szerelmo csak mlyt" művészi motívum érdekel. Egészben véve az előadás után semmivel sem tudunk többet Adyról, mint előtte tudtunk. Hanem Ady erotikájának védelmére Hegedűs egy új tételt állít fel. Szerinte a líra fejlődési iránya az, hogy mindig érzékibb lesz, mert az emberiség mindig közelebb megy a tárgyakhoz (!), mint „a tudományban és a fizikában“ látjuk. Nos, ez a tétel hamis és veszedelmes, önnek terjedését szótlanul hagyni nem lehet. Hamis, mert az érzéki líra a kezdeti fokon is megvan, akár az ausztrál-négereknél is. Az ember sohasem válhatik meg érzéki valójától, a legfejlettebb kultúribkon sem, ez velejár földi természetéve], de fejlődése épen: abban áll, hogy érzéki alapú élményeit is fokozatosan szublimálja, szellemiséget termel ki belőle, költészet, művészet, filozófia, erkölcs, vallás épül az érzékiség fölé. A szerelemnek is kifejlett a költői, művészi, erkölcsös, vallásos felfogása. A szerelemnek tisztán érzéki felfogása vagy a primitívség, vagy a rafftnált romlottság jele. A Hegedűstől hirdetett tan »szabadlevelet ad az érzékiségnek az irodalomban, pedig az irodalom átlaga máris mélyre süllyedt. Egész szánalom látni szegény írónőink vergődését, hogyan tegyenek regényeik hősévé züllött, nőket, akik sokszor igazán nem érdekesek, vagy hogyan lássák el minden regényüket, bizonyára saját jobb ízlésük ellenére, egy- egy forrónak szánt, de sokszor hidegre sikerült érzéki jelenettel, mert jámborul azt hiszik, hogy regényük csak akkor lesz kapás' fs divatos. Ha Hegedűs tanítása elterjed, tovább fertőződik regényirodalmunk és líránk és maholnap nem tudunk a fejlődő lányok kezébe könyvet adni. roppant kárára érzelmi szükségletüknek és művelődésüknek. Az efféle tanok és efféle ideálok már nem is modernek. Ezek már tegnapiak. Most, mikor a világnézet ismét az abszolút értékek felé fordpl, a relativizmustól, a beteges-ég kultuszától elszakad, a lélek szabad szárnyat bont, nem ilyen nyomorult, er- nvesztő elvekre van szükségünk, hanem tanításra, nagyszerű alkotó ihletésre, különösen nekünk, lesújtott ős felemelkedő magyarságnak! Még enné! is súlyosabb megítélés alá esik a faji jelleg követelése ellen intézett támadás. Hevesen támadta azokat, akik irodalomban, művészetben lényegesnek mondják azt, amit faji jellegnek, helyesebb szóval nemzeti sajátosságnak mondhatunk. Szerinte a faji jelleg primitívség, önnek pusztulnia kell a fejlett irodalomból. Ki is gúnyolja a faji jelleget. Ő utazott egyszer Montenegróban, ott nem volt más, csak hegyi kecskék és faji jelleg. Hát tessék megmaradni a faji jellegnél! — Az illető újságok szerint az effélék nagyon szellemesek voltak. Ha így volt, el kell bámulnom az előadó gyermeteg könnyedségén, mellyel a sulykot elveti és ártatlan kedéllyel a legnagyobb cinizmusba esik. A faji jelleg és a nemzeti sajátosság leszólása, primitívséggé degradálása általában véve hamis tan, nádunk épen kárhozatos tan. Jól tudhatja Hegedűs Lóránt, hogy a) francia irodalomnak, művészetnek, filozófiának, az egész szellemnek, ízlésnek és fantáziának sajátos francia jellege van, az angol irodalomnak, gondolkodásnak, akarásmódnak angol, és a német érzésnek, szellemnek, filozófiának, zenének, irodalomnak német jellege. Hát primitívség ez? Nem a nemzeti egyéniség kifejlődése, kiteljesedése? A mi újraéledt irodalmunk, miután a XVIII. század vége felé más irodalmak követésén kezdte, akkor lendült szédületes magasra, mikor a XIX. század reformkorában nemzeti sajátossága is kifejlődött s- nemzetiség és müvésziség egyensúlyba jutott. Mért ez a kettő egyen- súlyozódik a fejlődés során. A nagy közösségek, a népek és nemzetek is megannyi egyéniség, egymástól részben eltérő képességekkel. Mindegyik tesz hódításokat, a szellem, a művészet, a szépség birodalmából foglalgat, más-más ponton hatol előre, új meg új kincseket tár fel. A vívmányokat aztán kölcsönösen át is veszik egymástól. A csere, a kiegyenlítődés folytonos, de lépést tart vele af differenciálódás is, és az átvett kuli úrjavak a különféle nemzeti félakalkatok szerint más-máskép módosulnak, hasonulnak át. Mind a kettőre szükség van: a nemzeti sajátosságra.is, a közös haladásban részvételre is, magában amaz megposhad, mint az álló víz, az idegen kultúrába való teljes beieolvadás pedig megszünteti a nemzeti létet. Széchenyi, akire Hegedűs szeret hivatkozni, azt vallotta, hogy a magyar nemzetre, a maga sajátos egyénisége szerint, szükség van az emberiség szempontjából, Eötvös József azt mondja, hogy csak nemzeti talajból származhatik életrevaló műveltség. Pedig Széchenyi és Eötvös eléggé érezték a világmüveltség roppant fontos-
