Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz

1922 november 5. 5 IRODALMI KIS TÜKÖR Költőről írott jellemzések, esztétikai fejtegetések nálunk rendszerint már eleve bizonyos idegenkedést keltenek a nagyközönségben. Mielőtt elolvasnák, már ítélnek is róluk — egy elhárító gesztussal. Minek magyarázni a költőt és költészetét? — kérdik a leg­többen s a maguk igazolására mindjárt idézik is a kéznél lévő, analóg példát: A csókot gyakorold és iso magyarázd! ... Hiszen tagadhatatlan: a költészet van olyan titokzatos misztérium, mint a szerelem. Sőt ami a legfurcsább, a kényelmes bölcselkedőknek majdnem igazuk van a „gyakorlás“ terén is. Leg­alább annyiban, hogy valóban ajánlatosabb magukat a költőket olvasni — eredetiben, mintsem méltatásu­kon keresztül próbálni velük a megismerkedést. Ám a költői alkotások és egyéniségek analízise azért még­sem olyan meddő fáradozás, mint amilyennek azole hiszik, akik a legtöbbször nemcsak a méltatok, ha­nem a költők könyveit sem szokták felvágni. Elmé­lyedő magyarázat, még a pusztán értelmező is, — amilyen például a Lehr Alberté a Toldi-hoz, — min­dig közelebb viszi az olvasót a költőhöz és művéhez, homályosságokat tisztáz s a költői karakter rejtett vonásait élesebben szemlólhelővó teszi. Szigetvári Iván új könyve, A százéves Petőfi is ezt a célt Szolgálja s ezt a nem könnyű feladatot igyekszik megoldani. Hozzátehetjük: sikerrel, mert amit vállalt a szerző, — Petői! jellemrajzát, — részle­tes gondossággal, mindenre kiterjedő figyeleimnel s a legtöbbször egészen egyéni módszert követve adja, harmadfélszáz oldalas, tartalmas munkájában. Szigetvári könyvének első felét a részletes jellem­zés foglalja le. Versein keresztül közelíti meg a köl­tőt, nagyon helyesen: nem szakítva el egymástól a költő és az ember jellemét. Világos csoportosításban vorsről-versre halad s mindenütt kivonja a karakte- rizáló vonásokat. Petőfi egész költészetét hű és meg­bízható tükörnek tekinti, amelynek mélyén tisztám felismerhető a költő-ember egyéniségének visszave­rődő képe. így kíséri végig a szabadság és szerelem költőjét a hazafias és politikai költészet veszedelmes meredekein egészen a forradalomig, ahol — és ea nem utolsó érdeme Szigetvárinak — kiegészíti Petőfi hiányos portréját a született forradalmár markáns vonásaival. Majdnem meghamisítottunk tetszik Szi­getvári jcllemrajza mollctt a köztudatban élő Petőfi képe, különösen most, amikor a contennáriunira ag­gasztó gonddal igyokeznek „megszelídíteni“ a köztár­saságért bővülő, arisztokratagyűlölő, cntiklerikúlifj költő emlékét a hivatalos ünneplők. Szigetvári Petőfi műveinek tanúságával mutatja ki, mennyire lélekben gyökerezett a nagy költő forradalmisága s kortörté­neti adatokkal bizonyltja, mennyire nem elszigetelt jelenség volt ez Petőfinél. A könyv második részo azután a részletes an üli- j sls eredményeit summázza. Rövid életrajz után áttér az általános jellemzésre, megkeresi a hatásokat, ame­lyek Petőfi jellemén és költészetén nyomokat hagyták, foglalkozik költészetének külső formáival, stílusával, nyelvével, vcrselésével, végül összefoglalja azt a ha­tást, amelyet Petőfi költészete gyakorolt kifelé óa be­felé, a dicsőség napjaiban. Érdekes és értékes munka Szigetvári új könyve, még ott is, ahol aprólékosságaival túlzott pedanté­riába téved s ahogy mondani szokás, kissé „tanáros“ lesz. Számottevő nyeresége az újabb Pctőfi-irodalom- nale. Azzal pedig, hogy a legnagyobb magyar lírikus jcllémkópét írja világosabban a lelkekhe: minden be- csülésro érdemes kultúrmlssziót teljesít. Jl százéves Petőfi Szigetvári Iván könyve Kárpáti Aurél «t.jt

Next

/
Oldalképek
Tartalom