Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

óriási lélek összeomlott, mikor a magános az örök magánosságba költözködött, siralom és jajgatás töltötte be a házat. Sirtak az irodalom papjai a nyitott koporsónál, siratták a nagy halottat s a gyászbeszédek oly igazaknak, oly szívből fakadóaknak látszottak, hogy velők zokogott a gyászoló gyülekezet is. S csak mikor eloszlott a sirató nép, mikor eljöttek a közönyös, szürke hétköznapok, csak akkor vettük észre, hogy a pap megható prédikációja mesterség, kész forma, melyet minden koporsónál elmond, hogy a jóbarátok csak az élőhöz ragaszkodtak, de a halotthoz már semmi érdek se fűzi őket, hogy nemcsak egy emberrel, de egy névvel is kevesebb lett ez országban. Egy névvel, amelyet pedig ura acélvésővel vágott gránitsziklákba elhagyott tájakon, — de hajh! a tömeg a kies réteket, a gondozott utakat, a kellemes sétányokat szereti és Vajda Jánost elfeledték . .. Elfeledték, még pedig úgy, hogy sírján még csak egy borostyánlevél sem nő, hogy szegényes fejfájáról az ősz esője, a tél hava lemossa, el- korhasztja nevét is.

Tisztelt maim! Önök tagjai annak a társaságnak, melynek életében Vajda János is tagja volt. Abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy nevük az ő neve mellett szerepelhetett, illendő tehát, hogy emléke zetiikből, ha még oly régen is történt halála — hiszen már hat, vagy hét éve! — ez a név ne törlődjék ki. Határozzák el, hogy emlékkövet emelnek a költő sírjára, hogy nemcsak önző és egyéni hiúságokat istápoló érdekeket gyámolitanak, hanem egyszer áldoznak az önzetlen kegyeletnek is. Egyszerű sirkövet, melyre csak Vajdának ezt a négy sorát vésik:

Halhatlanok bírája az idő!

Csak akkor tudjátok meg, hogy mi i;

Ha elmerültek hosszú századok

S hozzá hasonlót még nem láttatok., , Pásztor Árpád.