Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
188. SZÁM. BUDAPEST, VASÁRNAP H A Z A N K Oh, mily találkozás ! Oh, mily találkozás 1 A szabadság leigázva mindenütt s a haza megtámadva mindenfelől, kívülről, belülről. „Láncz csörg minden kézen, csupán a magyar kezében cseng a kard.“ Petőfi is magyar volt — és a fiatal katona itt, Erdély bérczei közt borult keblére az ősz vezérnek, a lengyel szabadsághős Bemnek, mint szerető apa és fiú, kik nagyon rég nem látták egymást, pedig még soha se látták és nem látták többé soha. A törékeny alkatú költő és a roncsolt tetemü tábornok egygyé olvadt szivük mérhetlen hősies lángjában. Két villám csókolózása volt ez, melyek aztán sújtottak s elenyésztek. Osztrolenka hőse a ivói idegenből kelt át a határbérczeken, hogy a nemzetszabadság nevében összeforrva a testvérrel, legdicsőségesebb vezére legyen a magyar szabadság- harcznak. S az Alföld költője a bérezek közt ő érte zendité meg lantját a legszebben — ez is legszebb verse volt neki, határtalan gyöngédséggel szól a vízaknai csata után a nem rettenthető vén hősről, kit csak sebei tartottak életben s tagonként kellett lovára ültetni. E vers minden sora, forró könyektől nedves csókokat lehel az ősz bajnok összetört tagjaira s a költő daczos szeme hűséges alázattal csügg vezére lángeszű tekintetén. Oh, Bem, vitéz vezérem, Dicső tábornokom! Lelked nagyságát könyes Szemekkel bámulom I S ha volna ember, kit mint Istent imádanólt: Meghajtanék előtted Térden, naeghajlanék . . , Mint az argonautahősöb, Castor és Pollux, úgy egyesültek a harezban, hogy mint csillagpár ragyogjanak együtt az égen. Oh, s mily találkozás 1 Te hoztál össze minket! Nem is tudja úgy egyesíteni a nemzet fiait senki, mint Te 1 A testvérek, magyar és székely, érted jöttek ide, ki az alföldi síkról, hol születél, szintén e hegyek közé jöttél — meghalni. A nagy Magyarországé lévén bölcsőd, sírod a kis Erdélyé lön, hogy e szent hamvakkal még egységesebbé tedd az egy hazát, benső kapcsa légy uniónknak a nemzeti fejdelmek földével, a Bálimnak, Bethlenek, Bocskaiak, Rákócziak birodalmával! Eljött hozzád a magyar, kihez így szólsz: „Talpra magyar, bi a haza !“ s a székely, kihez így szólsz: „Nem mondom én: előre, székelyek I előre mentek úgy is, hős fiuk !“ Az idő bérczei, a századok, a mint Te irád, örökre zengeni fogják neved. Mi azt akartuk meg- tudui: itt, Erdély e bérczei visszhangozzák-e még félszázadév nagy és dicső eseményeit, Bem ágyu- dörgósét, Petőfi tárogatóját, a magyar hősök elszánt rolianását, a szabadságért, melynek azok is hasznát voszik, a kik eHene voltak ? És egymást végre átölelve, kiáltjuk: „Nem igaz, hogy a magyar testvértelen 1“ Á segesvári szobor története. Azt az eszmét, hogy Petőfinek a segesvári csatatéren emlékmű állittassék, a régi felső Fehérmegyében, Héjasfalván, egy tanuló ifjakból álló, kicsiny műkedvelő társaság mondta ki először 1867 augusztus havában. Nagy-Küküllő vármegye hivatalosan is kezébe vette az ügyet s ugyanakkor a héjjasfaivi műkedvelő társulat ifjú lelkesedéssel elhatározta, hogy a helyet emlékkővel jelöli meg. E kis társulat elnöke volt Imre György birtokos, jegyzője Nagy Elek, tagjai: Bakó Ferencz birtokos, Magyarosi István, Csont Domokos, Nagy Lőrincz, ifj. Somogyi István, Balás Imre. Nők : Bakó Ferenczné, Nagy Klári, Ferenczi Uszter, Imre Gyula, Imre'Mariska, Nagy Zsuzsa. A czél szép, az akarat becsülendő volt, de a kivitelhez nem volt elegendő eszköze a kis társulatnak. Mindössze 87 frt 75 kit tudott e czélra összehozni. Csak a kivitelnél tűnt fel a feladat nagysága s az eszközök csekély volta. S mert belátta, hogy abban a szűk körben, melyben a kis társulat mozgott, a czél soha sem lesz megvalósítható, átadta az egész ügyet Felsöfehérmegye akkori föbirájának gr. Halier Ferencznek, kérve, hogy neve és tekintélye által vigye azt a megvalósításig. Gróf Haller Ferencz egyesületi utón gondolt eredményhez jutni; azért Erzsébetvároson, a megye akkori székhelyén, 1869. január 20-ára alakuló gyűlést hivott össze, hol elnökké választatván, megalakult a „Petőfi-siremlék-egyesület“, tagjaiul tekintetvén mindazok, kik a sirköalaphoz addig bármily csekély összeggel hozzájárullak, az ezután adakozók közül azok, kiknek adománya egy forintot teszen. Természetes, hogy egy ilyen számos tagból álló egyesület munkája nehézkeson ment. Azért még az alakuló gyűlésen kiküldetett egy albizottság, mely akkori könnyen lelkesedő gondolkodásmódot jellemző, azt az utasítást vette : „Köteles a begyült (alig néhány forint) pénzalapot számba venni; az egyesület pénztárnokának átadni; minden eszközzel odamü- ködni, hogy az alap vagyona egy óv lefolyása alatt növekedjék; gondoskodni a helyrajzról, hova a síremlék felállítandó lesz, az emlékkő mintáját megszerezni s mindezekről a következő közgyűlésen jelentést tenni.“ Az albizottság tagjai gróf Haller Ferencz elnöksége idejében voltak: gróf Nemes János alelnök, Sebesi István, később Fodor Lázár, majd 1877 óta Balás Imre jegyzők: gróf Haller József, azután Imre György, majd ennek halála után Bacon József pénztárnokok. — Pócsa József, Schopf Adolf, Hofman József, Mauser Vidor, Szoboszlai Károly, gróf Bethlen Gábor, Elekes Pál, Józsa László, Nagy Elek, Misselbacher János, Joanovics Zakariás, Cseh Sándor, Jenei Vidor, Vitályos Albert, Biró György, Biró László, Deézsi Domokos, ifj. Somogyi István, Barlha Miklós, Mihályi Lajos, Kozma Ferencz, Szakács Mózes, E bizottság kétszer rendezett gyűjtést. Az elsőt 1869-ben maga az elnök, gróf Haller Ferencz kezdeményezte, megkeresvén az erdélyi törvényhatóságokat. Az eredmény elég szép volt, mert már 1870. márcziuB 6-án, a vagyont számbavevő bizottság arról tett jelentést, hogy az egylet vagyona 1132 frt 67 kr. A második gyűjtést 1877-ben kisórlették meg, midőn az olvasó egyletek utján hittek eredményhez jutni. De e gyűjtésnek alig pár száz forintnyi eredménye lett. Az alap vagyona lassan gyűlt úgy, hogy az emlékmű létesítésére tett mindennemű kísérletek az időben hiába valóknak bizonyultak, kellő fedezet hiányában. Nem sokat segített a helyzeten még a budapesti Potőfi-szobor bizottságnak 1884. szeptember havában leküldött 500 forintos adomány sem, mert midőn 1887. óv január hó elsején keresztül vitt pénztárvizsgálat alkalmával az egylet vagyona 4381 frt 90 krra növekedett, akkor kitűnt, hogy az emlékmű létesítésére ez az összeg sem elég. — Gerendái Antal küldött volt ugyanis egynéhány sirkörajzot, mert ez időben még csak arról volt szó és ezek közül a legolcsóbb is jóval meghaladta az 5000 frtot. A kik ez időben az egylet ügyeihez közelebb állottak, érezték, hogy szélesebbkörü, nagyobbszabásu mozgalomra van szükség; ilyen szűk körben későre jutnak czélhoz. Azért 1887. márcz. 9-én Segesváron tartott közgyűlésen indítvány tétetett egy népes számú végrehajtó bizottság kiküldése iránt, melynek feladata lenne a gyűjtést szélesebb körben megindítani s ha az eredményes lesz: a műemlék elkészíttetése iránt minden szükséges intézkedést megtenni. E bizottság működését már nem gróf Haller Ferencz vezetése alatt kezdte meg. Súlyos, évekig tartó belegeskedése, magánkörülményei s főként az egyleti működés lassúsága, eredménytelensége által elkedvetlenedve még ezen évben lemondott elnöki állásáról. A Segesváron 1887. junius 10-én tartott egyleti közgyűlés, mely sajnálattal vette tudomásul az egylet megalapítójának, buzgó elnökének lemondását s jegyzőkönyvében meleg hangon adott kifejezést egyfelől sajnálatának, másfelől köszönetének azon szolgálatokért, melyeket az által teljesített, hogy a Petőfi-emlók egyletet 1867-ben megalakította, az alapvagyont jórészt egyedül összegyűjtötte, annak megőrzése, gyarapítása tekintetében, az adott viszonyok keretében, fáradhatatlan szorgalommal mindent meglett. Gróf Haller Ferencz eltávoztával az elnöki állásra egyhangúlag s nagy lelkesedéssel gr. Bethlen Gábor, Nagy és Kisküküllő megyék főispánja választatott meg. A Petőfi-cmlék végrehajtó bizottság első ülést tehát már gróf Bethlen Gábor elnöklete alatt tartotta meg. A vagyon, mely akkor rendelkezésre állott 4381 forint 90 krajezárt tett. Ezen első ülésből 1887. junius 10-én, kibocsátott 4000 darab gyűjtő ivet s azokból szétküldött még abban a hónapban 3200 darabot. A kiküldött gyüjtőivek közül kisebb-nagyobb adománynyal visszajött 434, minden adomány nélkül 148. Végleg oda maradt 2623. A 434 éven bejött a pénztári napló szerint 1887-től 1892 év végéig 6677 forint 90 krajezár. A viasza nem küldött gyüjtőivek tulajdonosait megindítani nem sikerült, pedig hírlapok utján legalább is húszszor, egy ízben egyénenként is megkerestük őket iveink visszaküldésére. Az 1895. junius 5-én Székely-Udvarhelyen tartott bizottsági ülésen előterjesztett pénztárnoki jelentés szerint az alap vagyona 16.220 frt 63 krajezár volt. Most már hozzá lehetett kezdeni az emlékmű megalkotásához. Gróf Bethlen Gábor elnök indítványára kimondatott, hogy miután a rendelkezésre álló vagyon sokkal nagyobb annál,) mennyi egy síremlékre szükséges ; miután köztudat ugyan, hogy Petőfi a segesvári csatában, nevezetesen éppen a Fehéregyháza — Segesvár közti téren esett el s e köztudattal szemben minden kétely hiába való; de mivel a helyet, hol hamvai pihennek, teljes bizonyossággal mogéllapitani nem lehet, az emlékművet a kegyelet megsértése nélkül, a csatatér bármelyik pontján fel lehet állítani. Az első kezdeményezők intenczióinak megfelelően állittassék hát a fehéregyházi határon, a közös hon- védsirok fölé egy gúla alakú emlékoszlop, Segesváron a várban, a vármegyeház előtti téren, annak a csata* térre néző pontján pedig helyeztessék el Petőfi ércz- szobra. A határozat végrehajtására Bethlen Gábor gróf elnöklete alatt Horváth Gyula, Ugrón Gábor és Alpár Ignácz kérettek fel azzal az utasítással, hogy mindkét emlékmű 1897 julius 31-én, a segesvári csata évfordulóján már leleplezhető legyen. Ez a határozat végre is hajtatott. A Petőfi-szobor elkészítésére vállalkozott Küllő Miklós budapesti szobrász 16.000 írtért. A csatatéri emléket Alpár Ignácz műépítész tervezte. Ez egy ágostonfalvi kövekből épült, 10 méter magas gúla, tetejében bronzból készült kiterjesztett szárnyú turulmadárral. Felirata egy bronztáblán a következő: „Petőfi Sándornak és az 1849 julius 31-iki csatában elesett névtelen hősöknek a nemzeti kegyelet 1897.“ Az emlékműveknek a határidőre való elkészítése biztosítva lévén, a leleplezési ünnep részletes pro- grammja megáilapittatott, az ünnepre szóló meghívók 1897. junius 14-dikén aláírattak, kinyomattak s a legszebb reményekkel nézett mindenki a szép ünnep elé, mely 30 óv kitartó munkájának leendett eredménye. Ekkor, egészen váratlanul olyan csapás érte a végrehajtó bizottságot, mely a legnagyobb zavarba juttatta. Elnöke gróf Bethlen Gábor junius 25-én meghalt az egész ország kimondhatatlan veszteségére és mély fájdalmára mindazoknak, kiknek keblében igaz magyar szív dobog. A szobor, melyért annyit dolgozott, mely ked- vencz alkotása volt, már készen állott, de ö nem láthatta meg azt, ki még az utolsó napokban is oly szeretettel foglalkozott a leleplezési ünnep előkészületeivel. A végrehajtó bizottság julius 4 én tartott ülésében, jegyzőkönyvi határozatban fejezte ki mély fájdalmát a Bethlen Gábor halála áltol ért veszteség felelt elnökül megválasztotta Sándor László cs. és királyi kamarást, Nagy-Küküllőmegyo főispánját s szorgosan hozzá fogott az előkészületekhez, hogy az ünnep lehetőleg országos jellegű s minél emelkedőt tebb lefolyású legyen. Az ünnep szónoka Bartók Lajos, a Putőfi-társaság alelnöke, Szász Gerö az erdélyi irodalmi társaság alelnöke, 48-as houvéd- hadnagy. 1897. AUGUSZTUS 1. 17
