Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

akarta öl, de Petőfi nem engedett, egyedül akart menni végzete elé.

Gyalokay Lajos, Bem egyik hadsegéde vitte őt magával a szekéren: egész az ütközet színhelyéig . . .

Fehér-Egyházán találkoztak az ellenséggel, Bem nem tekintve aránytalan haderejét, elfogadta az ütközetet.

A maroknyi magyar sereg eleinte a győzelem reményével harczolt. Az első ágyutüzelésre Skarialine orosz tábornok elesett; az oroszok zavarba jöttek s a honvédség támadó rohammal szoritá vissza az ellenséget.

Ekkor azonban az orosz lovasság megkerülte a magyar sereget s oldalt rohanta meg. — A meg nem védett támadás teljesen zavarba hozta a sereget, mindenki vad futásban kereste menedékét, magát Bemet is beledöntötték a mocsárba, a honnan csak órák múltán húzták ki a keresésre indult huszárok.

Itt veszett el Petőfi.

Leghitelesebb adatokat találunk a rémperczekröl Lengyel József törzsorvos feljegyzéseiben:

»Fehér-Egyházit még 1848 őszén leégették a lázadók; a romok közt volt felütve a tábori kórház.

Petőfi egy sülőkemenczére ülve nézte az ütközet lefolyását.

Többször láttam őt helyéről távozni, de mindig visszakerült és gyönyörködni látszott, miként szedik össze a székely fuvarosok a nem messze lecsapolt golyókat. — Délután 4 óra felé a csata öldöklőbb kezdett lenni, a sebesültek szaporodtak. Éppen egy kassai fuvaros félkarját metszettem ketté, melyet egy golvó szétzúzott, mikor Petőfi mellettem elhaladott s a Fehér-Egyházán alól elfolyó patak hídjának karfájához dőlt. — Itt állott mintegy fél óráig elmerengve. Tőle mintegy 200 lépésre dolgozott egy hat fontos és lőtte az országút mellett felállított orosz lovasságot. — Hihetőleg sok kárt lett bennük, mert nem sokára ök is erősen kezdtek tüzelni és egy golyó Petőfi tői alig 30 lépésnyire ütödött a földbe; a felvert föld és por őt is ellepé s hihetőleg szemébe is jutott, mert azt zubbonya szárnyával hosszasan törülgeté. — Ekkor helyét niegváltoztatá, felénk közeledett és hátát a falu kapu-táblájához vetve nézte a csatát és elmerült gondolataiba, még pedig annyira, hogy a csakhamar hallatott iszonyú zsibaj, orditás, egy tő- meg fegyver tüze sem volt képes figyelmét azon helyre vonni, hol az történt. — En mellette futottam egy helyre, hogy unnak okát megtudjam s megkérdezzem tőle : ,Mi baj őrnagy“ ? Ő nem felelt semmit. — Előttem csakhamar kitárult a vész egész nagysága.

— Tőlünk alig ezer lépésre azon perezben bontá meg két ezred dzsidás a tömeggé alakult zászlóaljat.

— A huszárság verekedett, de mit tehetett aüg háromszáz — annyi ellen. — Rákiálték Petőfire, oda- mutaték az eseményre. — ő odameredt és csak- annyit mondott: »potomság.* — Csakhamar az egész arczvonal megfutott. — Én rámutaték a balszárnyra, hol a tábornok is futott. Petőfi szemét odavető, szó nélkül megfordult és futni kezdett. — Én is csakhamar helyemre érve, lovamat kézügybe kapva, ráültem és száguldottam. A huszárság már mind elfutott volt, a tüzérség ágyúit odahagyá, melyek a balszányra voltak állítva, u gyalogság egy részével az erdőbe menekültek.

Mi futottunk az országúton fölfelé. — Engem helyismeretem rövidebb utón vezetett. — Utánunk a két ezred dsidás. — Mikor a faluból már jól kijöttünk, láttuk, hogy a mig e két ezred támadott, egy más ezred a Küküllő mellett halad fölfelé egyenes vonalban, s mikor Fehéregyházát mintegy félmérföldre elhagyta, jobbra fordult és egyenes szegletet képezve, igyekezett átvágni az országutat és igy a menekülést.

— A lovasság nagy részének még volt ideje a körön kívül hatolni, de u gyalogoságból csak az menekült, aki tartalékban volt állítva ; azok akik tűzben voltak, bekerittettek. — Engem a lovam a körön kívül segített. — Petőfi gyalog volt és igy a körben benn maradt.*

Az orvos még egyszer visszanézett, s látta Petőfit futni fedetlen fővel, lobogó zubbonyával, szétnyitott ingujakkal.

Az ezután következett perczekröl találunk feljegyzéseket Vájná Sándor Vilmos huszárezredben tiszt naplójában, ki azokat egy ezredbeli huszár közvitéz előadása után irta fel. A huszár neve volt Szkulka János. Ez a vitéz negyedmagával volt Bem

188. SZÁM. BUDAPEST, VASÁRNAP

szekerének az őrzésére rendelve. — Három társát uz oroszok megölték, ő maga kivágta magát közülök s elmenekült Kőhalomra, a hol Vájná kapitányát találta. — Ő hozott hirt a Bem serege szétveretéséről.

— Elmondó, hogy volt olyan hős is, a ki, hogy el ne fogják, főbe lőtte magát.

„Még az adjutáns Petőfi is elesett, az a fehér galléros,' az a nagy pennás, a ki olyan szép nótákat irt.“

Ez az egyszerű írástudatlan katona volt az egyedüli szemtanúja Petőfi halálának. — A vesztett ütközetből menekülve, Kőhalom irányában érte utói Petőfit, s egy ideig segitilt neki a futásban, a gallérját megragadva, de utóbb négy dzsidás orocz utólérte őket, akkor Petőfi az országutról leiért, s a tengeri ültetvény között menekült tova. — Az egyik lovas azonban utolérte s két kardvágással megölte.

— A költő szemközt fordulva fogadta a kardesapá- sokut. Semmi fegyver nem volt nála, a mivel védhelte volna magát.

Hihető, hogy öt is abba a közös sírba temették, melyben 134 honvéd aluszsza örök álmát: a segesvári ütközet áldozatai. —- Éppen úgy, mint a hogy tömeg- hullasirba temették Schillert és Mozartot.

Emlék nem jelöli sirlialmát.

Az e csatában elesett Skarialine orosz tábornoknak pompás síremlék van emelve: a honvédekre még nem került a sor, a kik hazájuk szabadságát védték.

Schillert a németek legkedvesebb költőjét tizenhat év múlva halála után jutott eszébe honfitársainak hamvaiban felkeresni; Göthe volt az a ki, a koponyák közül egyben reá ismerni vélt porrá lett barátjának maradványára. — Annak emelték ezután pompás síremléket.

Petőfi sírja fölött már negyvenkét ív tövis bozótja burjánzik, talán lehetne, a mig'karlársai közül él egy, kiválasztani vole a fehér-egyházi sirveremből azt a koponyát, melynek emlékkövet emeljen a magyur nemzet ?

___________HAZÁNK______________

Sege

svár.

— Irta : Rózsa Géza. —

Az Emke jubiláris közgyűlése alkalmából Erdélybe lerándult Írók és újságírók fölfedezték a Székelyföldet és most, hogy Segesvárt leleplezik a legnagyobb magyar költő emlékszobrát, kitűnő alkalom kínálkozik arra, hogy fölfedezzük ennek az épp oly érdekes pendant-ját, Szászországot. Udvarhelymegye tősgyökeres székely falvai közt elvétve akad egy-egy szász vagy oláh falu; Nagyküküllő megye épp úgy beillenék a nagy német birodalomba, mint Baden vagy Bajorország. Határtalan ellentét választja el a két fajt egymástól; talán csak abban az egyben találkoznak, hogy a székely a magyarok közt is székelynek vallja magát s a szász németek közt is szásznak. A székely, mikor a közéjük vetődött királyhágónluli utastól azt kérdezi: „Ugy-e bár, ön magyarországi kérdése úgy hangzik, mintha azt mondaná: „ön norvégiai ?“ s e szerint idegen. A szász, városaiba és falvaiba bezárkózva úgy él, mintha Magyarország nem is léteznék: kizárólag szász nyelven beszélnek, szász papot, szász tanitót tartanak, szász újságot olvasnak, a parlament és a sajtó összes nemzetiségi debatte- jai nem háborgatják őket olympusi nyugalmukban.

Az a szegény, nyomorúságos, földhöz ragadt székely örökösen sírva panaszolja képviselőinek és a kormánynak, hogy a kopár, kietlen hegyeken mily kínnal, mily emberfölötti erőfeszítéssel tudja megszerezni a betevő falatot; a szász szörnyűségesen meg van elégedve, mert őseik kiválasztották Erdély legszebb, legistenáldottabb földeit s városaikat valóságos édenkertek közepébe építették. Ott van Segesvár, ez a tüneményes szépségű kis szász város. Érdekes megfigyelni a Brassón át Romániába utazó magyarokat vagy idegeneket, mikor a vonat Segesvár felé közeledik s az utolsó fordulónál kibontakozik az erdőkkel ékes begyek koszorújából a vadregényes fekvésű kis város s a közepéből büszkén kiemelkedő, ó-szász tornyokkal csipkézett vár. A meglepetésnek és elragadtatásnak kitörése hangzik egyszerre minden ajakról: magyarok, németek, szászok, románok, francziák egyetlen „ah!“ felkiáltással zengik a tündéri szép panoráma dieshimnusát. Pár pereznyi pihenés után a Székelyföldre utazók átszállnak a székely viczináüs vasútra s mialatt a kis kávémasina

kínos prüszköléssel vonszolja maga után a primitiv, kényelmetlen kupékat s teherkocsikat s mialatt a lelket ölő döczögés, unalom és sivárság már-már kétségbe ejt, szemünk előtt leírhatatlan egyhangúságban terpeszkednek a legszánalmasabb szántóföldek, az alacsony gabonával még a csúcsúkon is bevetett dombok; a szakadatlan kanyargó utak, patakok s a világ leg- kopottabb falvai, melyek bedőlt tetejű faházakkal az útra ásitoznak.

A szomorúság és irigység érzete nélkül lehetetlen a szász városokat a székely városokkal összehasonlítani. Amott rend, tisztaság, csiny, jólét, itt rendetlenség, tiszlállanság, kopott Ízléstelenség, nyomorúság! Amazokban aszfalttal kövezett, rendszeresen épített, csinos, stilszerü kő- házakkal szegélyzett utczák, gyönyörű sétaterek, nagyvárosi kényelem s gazdagon berendezett mulatóhelyek; emezekben girbe-görbe, poros, kő- és fuházakka! tarifázott, harmadrangú falvakra emlékeztető utczák, melyeknek oázisa nem a kert, hanem — bocsánat — a szemétdomb, kurtakocsmák és szénapajták, hol szórakoznak, tánczolnak, a nemzeti szinmüvészetet kultiválják.

Már több Ízben töltöttem néhány napol Segesvár falai közt s mikor esténkint ott sétáltam a főúti korzón hullámzó embertömeg közt, vagy kora reggel a vár lejtőjét körülövező promená- déról gyönyörködtem a szemeim elé táruló vidék csodás szépségeiben, nem tudtam leküzdeni azt a nyomasztó, fájó érzést s azt a lelket furdaló irigységet, hogy Erdélynek ez a kincseket érő drága gyöngye nem a miénk. Őseink ezer esztendővel ezelőtt elfoglalták nekünk ezt az országot s a gyenge utódok nem voltak képesek a magyarságnak megtartani ezt a mi hazánkba Isten kegyelméből jutott éden- kertet. Ha még nem késő, újra el kellene foglalni Segesvárt. A szomszédságában van egy kicsi székely város: ötezer lakosa s hároip teljes nyolezosztályu középiskolája, melynek tiz kulturális intézete van: ennek felét áthelyezném Segesvárra s oda terelném két vármegye magyar tanuló ifjúságát: oda helyeznék egy tözsgyökeres magyar huszárezredet s 2 -3 nagy gyárban elhelyeznék ötszáz székely munkásleányt.

Az Emke egyik góczpontja lenne Segesvár: itt rendezne magyar bálokat, magyar fölolvasó estélyeket, magyar szinielöadásokat s kiadna olcsó magyar újságot, mely reokkupáczió munkáját hatalmasan előmozdítaná. A magyar fő- urak megvennék a Segesvárt koszoruzó hegyeken büszkélkedő villákat, nyaralókat és ... .

És-------kérem, ne nevessenek ki ez utópisti

kus álmokért; lehet, jő egy jobb' kof, midőn Magyarország kincse lesz ez a páratlan, drága- gyöngy : Segesvár.

A magyar elemet Segesvárit nehány intelligens

hivatalnok s pár száz székely család képviseli. Minden szász családnál van egy vagy két székely szolgáló; szegény páriák, ide jönnek messze földről, hogy nehány piezulát összekuporgassa- nak. A szász parasztleány otthon marad a jómódú apjánál, 18—20 éves koráig végzi a házi munkát s aztán férjhez megy. Vasárnapon- kint csak úgy hemzseg az utczán a sok színes székely lajbi; minden kis kapuban kettő-bárom: szalaggal átfüzött szőke hajuk, teli piros pozsgás arezuk, gömbölyű keblük, ringó kerek csipöjük oly jól illik a gyönyörű környezethez. Ha ők nem volnának, órákig lehetne bolyongani a város utczáin s a sétatereken és még csak véletlenül sem találna az ember egy szép (szász) arezot. Szebenben, Brassóban akad egy-egy feltűnő, az angol missekre emlékeztető hideg szépség, de Segesvárit, ha valaki szép leány társaságát óhajtja, menjen a magyarok közé. Viszont, ha valaki az érdekes, szabadszellemü, emanczipált lányokat kedveli, ismerkedjék meg a szász leányokkal s csodálkozni fog, hogy a bemutatkozás után mily könnyed fesztelenséggel fog vele társalogni a legsikamlósabb thémákról is, hogy mily ügyesen flirternek s mily sans géné sétálnak az ismerős fiatal emberrel az erdőben, késő este, garde-dame nélkül is.

Szomorú, nagyon szomorú a magyar társadalmi élet Segesváron, nincs egy tenyérnyi oázisa a nagy szász pusztaságban. Bizony jó volt odaállítani a legnagyobb magyar géniuszok egyikének szobrát, talán kisugárzik valami abból a hideg érczből is, a mi megveszi a magyarságnak ezt az elszigetelt fészket. Éppen ideje volna már, hiszen benne vagyunk már a második ezredévben . . .

1897. AUGUSZTUS 1____________15