Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

Elmondotta, hogy Petőfinél a költemény nem volt hazugság. Ő elhagyta a családi tűzhelyt s csatába szállott, mert karddal a kezében és ágyudör-. gés között akarta bebizonyítani szavainak igazságát és példát akart adni azoknak a tettre, akiket szavával fellelkesitelt.

Méltányolta ezután Petőfi költészetét, aki nem 'a dölyf magaslatáról tekint az olvasóra. A legegyszerűbb népfia s a legbölcsebb tudós egyformán élvezi bűvös zengzete ellenállhatatlan varázsát. Olyan ő, mint a legenda csodatevő Krisztusképe, mely minden embernél, kicsinél és nagynál, egy fővel volt nagyobb, nagyobbá a keresztfa emelte, melyet viselt életében és 'melyen kiszenvedett az emberiség szent eszméiért.

Majd igy folytatta:

Petőfi jelleme és élete példa nekünk, a népnek: e jellem tiszta forrás az eliszaposodott, romlott korban, hol a romlottság elvei már-már jogszabályokul hirdetletnek. Ősbecsületessége, úgyszólván szegénységi fogadalma, nélkülözései, — és "eszméiért önfeláldozási készsége: ez erényeket kell Petőfi ! szellemében ünnepelni s az ünnepléssel megőrizni. Érzése, verse, tette, jelleme ugyanaz, s nem választhatni el a költő szárnyalását a hazafi törekvéseitől, s nem képzelhetni lantját élete nélkül, mint a napot sugara nélkül. A napnak vannak homályos foltjai, lángelméknek kórjaik: nála minden ép és fény, mert minden eszményi, semmi sem salak. A földdel csak egy pont köli össze: a haza földje, de ez nála a_,leglélekemelőbb eszmény.

0 mindazért együtt harczolt, a mi csak ideális;

E nincs ideál, mely valaha emberszivben fészkeit, hogy az ő szivéből elő ne zendült volna. Ezért Ő a mi eszményünk, a költők eszményképe, a költők költője. Ezt nem volt képes sem a zsol- táros király, sem a caezári Róma ódaköltője, 1 sem a keresztény lovagkor s az újabb századok dalnokai elérni: csak a modern drmokráczia, nép- szabadság Petőfije. Az iró, aki tettekben, életben, 1 humanizmusban r.em követi: remek tollai se harcol i Pétőfi táborában. Aki ajkán szabadságot, nemzetet, férfias jellemet, becsületet hordva, szivében szolgai és önző: nem hive neki!

Beszédét Bartók igy fejezte be:

Eljött hozzád a magyar, kihez igy szólsz:

♦ Talpra magyar, hi a haza!» s a székely, kihez igy szólsz: ♦Nem modom én: előre, székelyek! előre mentek úgy is, hős fiuk!»

Az idő bérczei, a századok, amint Te irád, örökre zengeni fogják neved. Mi azt akartuk megtudni: itt, Erdély e bérczei viszhangozzák-e még egy félszázadév nagy és dicső eseményeit. Bem ágyudörgését, Petőfi tárogatóját, a magyar hősök elszánt rohanását a szabadságért, melynek azok is hasznát veszik, akik ellene voltak ?

És egymást végre átölelve, kiáltjuk: »Nem igaz, hogy a magyar testvértelenU