Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

A SZ.-LÖBINCZI PETÖFI-EMLÉKTÁBLA ÜGYÉBEN. Levél a szerkesztőhöz. T. szerkesztő ur! Engedje meg, hogy pár : észrevételt tegyek Latkóczv Mihálynak a «Pesti 1 Hírlap» szept. 3. és 9. számában megjelent ezikkeire. Első közleményében azt állítja Latkó- czy, hogy Sár-Szent-Lőrinczen, az aug. 10-én j tartott Petőfi-ünnepély alkalmával, nem az igazi helyre tették az emléktáblát. Petőfi szerinte nem lakott Hittig jegyzőnél, hanem Németh néptanítónál. Egykori házigazdája családjára mindig hálás tisztelettel emlékezett Petőfi; meg is látogatá 1845-ben, midőn felvidéki útjáról visszatérve, lerándult szüleihez s onnan azon vidékre, hol boldog gyermekségének egy rövid szakát tölté. Adatait Latkóczy Némethéktől vette s igy hitelességök ellen semmi kifogásunk. Készség- | gél elhiszszük, hogy Petőfi Szent-Lőrinczen Némethéknél lakott, de ebből még nem követ­kezik, hogy Hittigéknél nem volt szálláson. Második közleményében már megengedi, hogy Hittignél kellett volna laknia a kis Sándornak, de Hittig máshová választatván meg jegyzőnek, Némethéket ajánlotta szállásadójául a fiú any­jának, s igy ezekhez került egy hónapra rá, hogy szülei Szent-Lőrinczre adták iskolába. Az emléktábla azon a házon van, melyben a jegyző lakott s igy az ünnepélyt rendező bizott­ság eljárásával mégis van némi alapja, bár fur­csának találja Latkóczy, hogy azon ház falába j illeszték az emléktáblát, hol a költő csak egy j hónapot töltött s nem a másikra, hol kilencz hónapig lakott. Én nem vagyok ismerős Szent-Lőrinczen és fölötte sajnálom, hogy a kedves ünnepélyen nem lehettem jelen, de ha abban a házban, melyben az emléktábla van, csakugyan Hittigék laktak, úgy az emléktábla méltán diszesiti azt. Mert Petőfi Hittigéknél volt szálláson és pedig nem egy, hanem több hónapig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom