Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz

4 SZÉKESFEHERVAR és VIDÉKÉ. ugy látszik, a néppárti Írott szó nem talált itt kedvező talajra, miért is szükségesnek tartotta személyes megjelenésével s rábeszélésével hatni a zircziekre nevezetesen a zircz-cziszterczi rend veze­tőségén és az alaja tartozó számos plébánia híveire. A vendégszerető zirczi apátság terített asztallal fogadta a vándor apostolt, melynél azután jó magyar szokás szerint sokat politizáltak s igv ter­jedt el annak a híre, hogy politikai értekezletet tartottak volna. Ámd* Molnár János csábos igéi­nek nem sikerült a hazafias zircz-cziszterczi rend vezetőségét a néppárti politikának megnyerni. Ekképpen a zirczi néppárti népgyülésből nem lesz semmi, mert a zirczi-czisterczi rend apátja és tagjai nem tartják hivatásuknak a pártoskodást, hanem mindem erejükkel szolgálják a magyar állameszme és a nemzeti kultúra osztatlan érdekeit. — Névmagyarosítás. Schwartz Emil m. á. V. állomás-felvigyázó, soponyai lakos vezetéknevét belügyminiszteri engedélylyel ,Sasu-ra változtatta. — Tüzek a vidéken. Polgárdin tegnap dél­után 5 óra tájban Haufner Ernő gyógyszerész házának hátuké része gyuladt meg eddig még ki nem derített okból. A házhoz épített gazdasági épületek, istálló, félszer, kamra, ólak leégtek, azonban a főépületet sikerült megmenteni. — E hó 28 ón, tegnap este fél 11 órakor Gárdonyban kigyuladt Bori Károlyné k.-szt-péteri lakos uáza és az teljesei leégett. A tűz keletkezése előtt egy gyanús kinézésű ember háromszor is bement a házban lakókhoz kéregetni. A gyújtogatás gyanúja erre az emberre irányul annál is inkább, mert a házban nincs gyermek, a kik esetleg játék közben tüzet csinálhattak volna. — Veszett eb. Duua-Adonyban ehó26-ikán éjjel egy kóbor eb megmarta Rabóczki János ottani lakost. A kutya elszaladt és erős gyanú merült föl, bogy veszett volt Rabóczkit I öl száll i- tották Budapestre a Pasteur-féle intézetbe. Duna- Adonjban pedig a kutyákra 40 napi vesztegzárt rendeltek el. — Katonai gyakorlatok a Dunán. Rácz-Almás és Duna-Yecse községek között szeptember hó 9-ikén a Dunaszakaszon nagyobb szabású katonai gyakorlatok lesznek, a mely napon ott reggeli 4 órától esti 8 óráig az összes vízi forgalom szü­netelni fog a személyszállító hajók kivételével. — Tűz. Tegnap pénteken délután a nagy szélben 2 órakor Lébényi Palkovits Juliannának a Salótrom-utcza 23. szám alatti házának udrarán a hidas teteje meggy üladt. A tüzilármára elősiető szomszédok a nagyobb bajnak elejét vették ugy, hogy mire a veszélyről értesített tűzoltóság a helyszínére érkezett, a tüzet már elnyomták. A tűz valószínűleg gyermekek játékából keletkezett, meg­állapítva azonban nincsen. — Hirtelen halál. Id. Lehner István Szécheny- utczai lakos csütörtök este 9 óra tájban íosszul lett és másnap reggel 6 órára kolerin-tünetek között meghalt. A hatóság a lakás fertőtlenítését elren­delte. — A piaczon a múlt hetivásáron Simon Sándor rendőr kapitány összeszedette az összes hitelesítetlen Ármértékeket és a hibás mérlegeket. 40 darab literes mértéket és 12 mérleget kobzott el a rendőrség mint kifogas alá esőt és azokat az illetők költségein hitelesíttetni fogja. A mértékek tulajdonosait most első ízben enyhe bü itetés fogja érni, kivéve azokat, akiknek mérlegénél a csalási szándék világosan bebizonyul. — Közegészségügyi vizsgálat. Dr. Frank Ödön közegészségi felügyelő, miniszteri kiküldött tegnap városunkba érkezett és itt dr. Bierbauer Viktor t. főorvos és Polczer Péter reudőrkapitáuy kíséretében különösen a fertőtlenítést megvizsgálta. — A paraszt. Dr. Borchert Jenő ügyvéd ^ nejével és dr. Sadra Oyulánéval csütörtökön este szőlejéből kocsijavai a város felé hajtatott, a mikor az egyik dülőuton ifj Víg Imre a kocsi­jával szembe jött. Borchert kocsisa figyelmeztette jó előre Vígét, bogy áljou meg, mig ők a dülőut előtt elhaladnak, de Vig erre nem hallgatott, hanem nekihajtatott kocsijával az ország-uton jövőknek és kocsirudjával összetörette Bochert kocsiénak a lámpáit. Szerencsére nagyobb baj nem történt, mere a kocsirúd ha kissé hátrább éri a másik kocsiban ülőket, nagyobb bajt is okozhatott volna. Vig a rendőrségnél fogja elvenni büntetését. — Mi az igazság ? Még 1897. augusztus 15-ikén történt, hogy Bosnyík István 38 éves martonvásóri siketnéma napszámos ifj. Csapó István kajá- szó-szt.-péteri lakost, a kinek kocsijára az ország­úton fölkéredzett, útközben hátulról fejbe vágva, attól 83 írtját elrabolta. Bosnyákot vizsgálati fogságba helyezték, azonban a helybeli törvény­szék őt a végtárgyaláson az ellene emelt rablás bűntettének vádja alól fölmentette azon indoko­lással, mivel kizártnak tartotta azt, hogy vádlott kellő belátással bírhasson cselekménye bűnösségé­nek felismerésére A kir. tábla az Ítéletet meg­változtatta és Bosnyákot rab’ás büntette miatt 2 évi fegyházra ítélte. A Curia ellenben csak lopás vétségében mondta ki bűnösnek vádlottat és ezért 2 havi fogházra Ítélte el. — Otthon ez mü havi e'/.ép irodai ini mellék­letünkhöz Ízléses díszes vászon bekötési táblák jelentek meg. — A folyó évben már megjelent 6 füzet egy ilyen táblába bekötve díszére válik bármily könyvtárnak. Kaphatók piros vagy kék szinben darabonkint 60 krért lapunk kiadóhiva­talában. — Vidékre postai bérmentes küldéssel, ha a pénz «lőre bekűldetik 70 kr — Gyakornok. Klökner Péter udvari könyv­kereskedésében egy legalább 4 középiskolai osz­tályt végzett jó családból való fiú gyakornokul felvétetik. 816 — 13— Anyakönyvi hírek. — 1899 évi julius 22-től julius 28-ig. — Elhaltak. Sülnnn Ferencz, róm. kath., 2 év, vérhas, Ősz-utcza 1. ez. — Horváth Imre, róm. kath., 4 hó, ránggörcs, Sarló-utcza 20. ez. — Brand- stätter Juliánná, róm. kath., 1 hó, bélhurut, Szú­nyog u*cza 4. sz. — Érti Erzsébet, róm. kath., 4 hó, bélhurut, Csorda-utcza 14. sz. — Moór Katalin, róm. kath., 8 hó, ránggörcs, Szúnyog-u. 2. se. — Dr. Farkas János, róm. kath., orvostndor, földbirtokos, 83 év, aggkőr, Budai-ut 12. sz, — Hermann Károly, izr. gabonaügynök, 68 éve3, aggkór, Osz-utcza 6. sz — Gájer István, r. kath., 2 hó, bélhurut, Széchenyi-u 148. sz. — Peitl Lajos r. k., 7 hó, bélhurut, Rácz-u. 5. sz. — Özv. Bognár Mibályné szül. Bognár Ágnes, róm. kath., 44 óv, tüdővész, Megyeház-utcza 17. sz. — Özv. Strodi Lőrinczné szül. Kerekes Anna, róm. kath, sza­kácsnő, 67 év, tüdőgyuladás, Kórbáz-u. 7. sz. — Kertész Gyula, r. kath., 8 hő, bélhurut, Széchenyi- utoza 97. sz — Borsányi Katalin, r. kath., 14 hó, bélhurut, Ráczbegy 1185. sz. — Kovács Mihály, r. kath., földm. napsz., 69 év, alsőajak-rák, Homok­sor 16. sz. — Özv. Czeiner Györgyné szül. Szenft Teréz, róm. kath., tőkepénzes, 77 év, kimerülés, Kigyó-utcza 4. sz. — Heinrich János, róm. kath., 3 hó, ráDggörcs, Olaj-u. 30 sz. — Endersch Gott­fried, r. kath., nyug. urodalmi főkertész, 58 év, béllob, Megyeház-u. 7. sz. — Vörösmarti László, ev. ref., 2 hó, gyermekaszály, Zámolyköz 5. sz. — Szabatos Erzsébet, r. kath., 20 napos, veleszületett gyengeség, Kórház-utcza 4. szám. — Özv. Lőke Józsefné szül Mikó Katalin, róm. kath., 48 év, heveny gyomor- és bélhurut, Szunyog-u. 6 sz. — Váróczi László, ev. r9f., 3 hő, bélhurut, Palotai- utcza 126. sz. — Bakos József, r. kath., földm. napsz., 39 év, iszákosok rezgőrje, városi kórház. Léner István, r. kath, kisbirtokos, 64 év, heveny gyomor- és bélhurut, Szécbenyi-utcza 131. sz. — Gáspár, halvaszületett fiú. — Szommer István, r. kath., 11 órás, veleszületett gyengeség, Olaj-u, 45. szám. Eljegyzés. Goldgruber László kereskedósegéd és Spitzer Ilka, Székesfehérvár. — Erdélyi Antal kovács­segéd és Kovács Borbála Sásd (Baranya-megye.) Automobil. Városunk az a hol az első magyar automobil közvetíti a forgalmat, mely automobil e hó 20-án lett átadva közforgalomnak. E benzin motorú automobil kocsi a híres Deimler gépészmérnök szabadalma és Cannstadt-ban Stuttgart mellett épült. Sebesssóg képességét óránkint 4 kilométer­ről egész 20 kilométer sebességig lehet fokozni, ha a használandó benzinben az aräcameter 700 fokot mutat; — 12°/0-nyi emelkedésnél sebessége 4—16 kilometer óránkint. A benzintartály egyszeri teletöitése 10 óráig képes hajtó erőt kifejteni. A hűtőkészülék a gép elején van elhelyezve és ez a szerkezetet csövek által a kellő hőmérsékletre lehűti. A gyüjtőkészülék közönséges kék égőkből áll és azáltal lessz előidézve, hogy még a gép megindítása előtt légszivattyúval sűrített levegő lesz befujtatva, ezáltal a kék égők izzóvá válnak és így csöppenkint a benzin a dugatyuba nyomódik és a dugatyut mozgásba hozza; ekkor a motor megindul s egy a kocsin alkalmazott lábfékkel a kocsi, a motorhoz bekapcsolható. Hogy az egész kocsi mozgásba jöjjön, az akkép -érhető el, hogy a lábfek által fogas kerekek jönnek mozgásba, melyek által a hajtóerő a hátulsó kerekekre vitetik és akkor a kocsi tetszés szerinti gyor­sasággal halad tova. A kocsi hátrafelé is megy, miáltal nagyon kicsiny helyen is meg tud fordulni. A kocsi vezetése egész egyszerű és akkép történik, hogy fennt egy kormánykerék van mely togasserekek utján az első kerekeket megfordítja, és ezzel minden nagyobb erőfe­szítés nélkül kormányozható a motor akár csak egy közönséges kerékpár. A kocsit három­félekép lehet megállítani és pedig: 1. lábfék által, mikor is a kocsi a motortól egy nyo­más által el lesz különítve és akkor a motor tovább működik ugyan, de a kocsi áll. 2. Ha esetleg ezen fékkészülék a szolgálatot feladná, ami ki van zárva, akkor a kocsivezető egy zsinór meghúzása által az egész motort megállítja, még pedig ugy, hogy a dugattyúba nem hagy több benzint befolyni, s ezért a kocsi saját súlya miatt, — mely 35 métermázsát tesz ki, — rögtön megáll. 3. vagy pedig egy közönséges kézfők által, éppúgy mint a kocsiknál, bár még sohasem volt rá eset hogy ezen fékezőt igénybe kellett volna venni. Városunk rossz utján vékonyabb kerekű automobillal nem lehetne boldogulni, és ezért kénytelen voltam 13 czentiméter szélességű kerekeket venni. E széles kerekek az utjokba eső köveket összemorzsolják, miért is amerre az auto­mobil közlekedik jó utat csinál. Ugyan megtörtént ezen első kocsira! az az eset, bogy a szőlőbe vezető nt letérésénél talál­ható bid rossz volta miatt, mely tán szándékosan lett megrongálva. — amikor a husszonnégy sze­mély súlyával megterhelt súlyos motor rajta átment, a hid hátnlső része már beszakadt, midőn hall-

Next

/
Oldalképek
Tartalom