Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
1899. julius 30. Udvarhelyi Híradó 31. szám. csöndes kétségbeeséshez hasonló beletörődöttséget, testi és lelki elhagyatottságot talált mindenütt útjában. A nyomorban vergődő székely pálinkáivásra adta magát s mind jobban és jobban belemerült a romboló szenvedélyek, átkos indulatok posványába. Ami nemeseb indulat, munkakedv, munkaerő megmaradt még benne, azt Románia, ez a Moloch-gyo- mor felitta magába, a tönkre jutott, agyoncsigázott székely pedig ott feküdt részvétlenségtől körülvéve egyedül, elhagyatva. Bármerre ment, mindenütt rémesebbnél rémesebb képek. Rongyokba burkolt szegénység mocsok, nyomorúság minden lépten-nyomon. Ploesti a kivándorlók elzüllésének első stácziója. Itt kezdődik a hontalanság, rabszolgaság. Innen indul a kivándorolt székely beljebb a sivár országba, hol oly kietlen, szív és lélek nélküli élet van, hol a legutálatosabb közömbösség, testiség, Istent és felebarátot nem ismerő önzés uralkodik fonnen minden eszményi fölött. Kiéhezve, megtörve a nyomorúságtól húzódnak át a kivándorlók a városokon s tartanak pihenőt a kórházakban. Azért menni ki Romániába — irja Tornyai — hogy az ember tartós keresetet biztosítson magának, az végzetes önámitás, s ha más ezt állítja : a leglelketlenebb, leggazabb hazugság, főkép ha olyan ember szájából kerülne ki, ki az ottani viszonyokat ismeri. Brailában, a kolóniákon, Giergiuban, Bukarestben mindenütt leírhatatlan a szegénység. Lebu- jokban, földbe ásott silány, nedves lyukakban él száz meg száz elzüllött magyar család. Ezek a folyton elébe bukkanó sivár képek késztették Tornyait a legádázabb küzdelemre, hogy javítson a szegény székelyek helyzetén, de minden törekvése hajótörést szenvedett a közöny és fásultság szirtjein. Nem lát más módot a szörnyű nyomor megszüntetésére, minthogy egyáltalán ne vándoroljon ki többé a székely Romániába: a nyomorúságok ez országába. S az a tízezer példányban nyomott füzet is, melyben romániai '„száműzetést“ irja meg a derék pap, azt czélozza, hogy a hontalanság sötét képei megdöbbentsék a munkás székely népet s ne -----üvtr.jü meg az idegenek sótalau, keserű kenyerét. A czél, amely megiratta e füzetet, nemes, de hogy sikere legyen, egy pár év szükséges ahhoz, s még akkor is kérdés, ha vájjon jelentős siker-e az ? fergeteg között, mint mikor egy nemzőt utolsót sóhajt. S a száguldó paripák eltaposták embereink s magam is közöttük meghaltam. De im, egyszerre az ég megnyílik, a sötétség eloszlik s a fényes nap veti reánk aranyos sugarát. Ott láttam nemzetünk legjobbjait, félisteneit, fent a végtelen űrben lebegni s diadalkapun e szók álltak. „A magyar szabadság örökre éljen!“ Felzeodült a hálaadó ének s az egész nemzetet láttam leborulni s a sáros, szaggatott magyar zászlót, melyet dicsfény övezett, csókolta az ünnepi sereg. Ez volt az álom, ez volt a vizió — szólt az ifjú lelkesülten, ennek kell valóra válni, hogy a magyar sokáig élhessen. Az idős fétfiu meghatottan nézett az ifjúra, aztán elbúcsúzott s bement a sátorba. A fiatal künn maradt s költői lelke elmerült a természet csendjében, álmodozott szabadságról, otthon hagyott hitveséről és a fiáról, aztán leült s a tűz parazsa mellett irt egy költeményt. . . irt tovább . .. tovább, mig meg nem telt a sok fehér lap . . . Másnap komoran ébredt a természet, mintha a2 ég is eltakarná a szemét, hogy ne lássa, mi fog történni. Az oroszok durva katonái mieinket szétvertek s a menekülő sergen keresztül vágtatott a vad kozák sereg. S a hídon állott a rajongó költő, ki oly szépet álmodott, kivont karddal, mintha egymaga akarna szembeszállni az egész orosz erővel. Az első még lehullott fegyverétől, de hátulról egy másik támadó leszúrta s halva rogyott össze a költő, a szabadság bajnóka. S a durva katonaság lovainak patkói szétroncsolták a fejét s az agyvelő, melyben oly csodás eszmék születtek, szétfolyt a piszkos, sáros földön . . . f*. # * Most a sir felett, hol egy nemzet tart hálaadó ünnepet, felcsendül az ima s a nemzet nagyjai között ott áll a diszkapu. „A magyar szabadság örökre éljen!“ — s amint látta, úgy beteljesült a vizió, csak azt nem látta ő, hogy a félistenek között ott lesz ö is, mint a legnagyobb . .. Adams. Országos mozgalom kellene ahhoz, hogy rábírjuk munkásainkat az itthonmaradásra és helyes gazdasági politika. Az agyagfalvi emlék. — Hazafias kérelem. — Te Deum laudamus! Dicsérünk téged, Isten és hálákat adunk neked, hogy megadtad érnünk ezt a napot, hogy megenge- déd nékünk az örvendezésnek ezt az ünnepét. Mit tagadjuk, csappant az a nemzeti erős érzés, a mely önállóságunknak 48-ban létesített sán- czaiból maradt örökül e nép számára. Atomizálódtunk, szétszóródtunk, külön-külön érdeket kergető egyénekké vagy legfölebb osztályokká. Van zászlónk, kiuek fehér, kinek zöld, kinek vörös; de a három szint együtt fölemelni s egységes nemzeti czélok egységes jelvényéül mindannyian fennen lobogtatni vajmi ritkán vagyunk képesek. Holnap, julius 31-én lesz ötven éve annak, hogy a lángleikü költő, szabadságharczunk Tyrtieusa a segesvári csatatéren annyi sok hős társával együtt elesett. Máma üli évfordulóját osztatlan fénnyel, lelket gyönyörködtető összetartással a magyar nép ennek, a nemzetek életében szinte páratlan eseménynek. Segesvárra zarándokol e napra a képviselőház, kormány, törvényhatóságok s valamennyi irodalmi, közművelődési és társadalmi intézetünk, nem is szólva a nép ezreiről: hogy kivegye részét az éléséit hősök emlékének szentelt ünnepből. Hatalmas nemzeti ünnep lett a mai nap törvény nélkül is, hatósági közreműködés nélkül is. Igazi és raegbccsülhetetlnn érzés ez, ami magától támadt. A hazafisággal összeforrott szabadságszeretet megnyilatkozása minden parancsszó, sőt minden szervezet nélkül. A haladás és a fejlődésnek ragyogó képein merengve semmit sem kérünk vissza a félszázad előtti nagy napoktól csak azt a szellemet, moly az akkori időknek lelke volt s hevesebben dobog szivünk, midőn az ötvenedik év fordulóját ünnepelve e nagy napnak, megcsapja arezunkat az 1848-iki nagy kornak levegője ! . . . Magunkat becsüljön meg, amidőn e nagy nap évfordulója alkalmával, áldozva a dicső múlt emlékének, monumentumot emelünk a jövő számára. Az agyagfalvi Székely-emlék bizottságának megbízásából hazafias tisztelettel felkérem a községi lelkészeket, tanítókat., az elöljárókat, hogy ez alkalomból hazafias ünnepélyeket rendezve, alkalmat szolgáltassanak a népnek, hogy őseink tetteit magasztalva, a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget égretörve hirdesse, a körülményekhez alkalmazkodva, belépődíjat szedjenek s ezt a bizottság péuz- tárnokának (Ferenczy János Sz.-Udvarhely) ügyünk megvalósithatására szolgáltassák be. Benedek Elek szépszavu felhívása az agyagfalvi Székely-emlék ügyében meghozta a várt sikert. Általános mozgalom iudult meg úgy megyénkben, mint az egész székelyföldön s immár napról-napra közeledik az a megvalósulás stádiumához. Bizalommal várja a végrehajtó-bizottság, hogy az egyes községek egyházi és világi elöljárói megtalálják az utat, hogy a Petőfi ünnepély alkalmából az évforduló napján vagy a következő hetekben a községi lakosok számára ünnepélyeket rendeznek s ügyünket ezzel is nagyban elősegítik, hogy a székely nép Rákosmezején, őseink gyülöhelyéu a dicső múlthoz méltó emléket állíthassunk. Az emlékezet ragyogó napja hint fényt ma a segesvári csatatérre, hol a szabadság dalnoka alussza a halál álmát, annyi más jó hazafival együtt közös sírban . . . Talán, ha haugzik ajkainkról az ébresztő szózat: ki szive utolsó dobbanásáig hévvel szerette a magyar hazát, kinek oroszlánrésze volt a márczius 15-iki örökre emlékzetes nap történetében: elhagyja a sirt, avagy szelleme megjelenik közöttünk, megcsendül lelkesítő szavas ajkunk utána rebegi a szent fogadást: „A magyarok Istenére esküszünk, rabok többé nem leszünk !. . .“ Emlékezzünk e napon a szabadság, testvériség, egyenlőség magasztos eszméinek megtestesüléséről; e vezérigék legyenek lobogónkra felírva, szivünk táblájára bevésve letörülhetetlenül, hogy ezek a hit, remény és szeretettel egyesülve, hazánk, nemzetünk boldogságának megteremtői s állandóan éltetői legyenek I Becsek Aladár, az agyagfalvi emlék végr. biz. jegyzője* Újdonságok. Tisztelt polgártársak! A julius 31-iki évforduló kötelességévé teszi minden magyar honpolgárnak, hogy az emlékezetvilágával tekintsen vissza 1849. julius 31-ikére, a segesvári csata és nagy költőnk halálának évfordulójára. Az emlékezet ragyogó napja hint ma fényt a segesvári csatatérre, hol a szabadság dalnoka aluszsza örök álmát a nagy közös sírban! . . . Ötven esztendeje annak, hogy szabaddá lett a szó és a gondolat, az érzés és az eszme. Szabaddá lett a föld, az ipar., a munka és a vállalkozás. Megszűnt a szolgaság, a robot, az uraság dolga s ezentúl nem attól függött az emberi uraság, ki milyen szülőktől származott. Egyenlő lett a törvény mindenkire s egyenlő a törvény mindenki előtt! . . . S mindezekben része volt Petőfinek. Fis most a nagy nap évfordulóján, amidőn ezrével vándorol a nép nagy költőnk Petőfi sírjához, hogy lerójja hálaadóját s ünnepel az egész nemzet: hazafias tisztelettel kérjük e helyen városunk tisztelt polgártársait, lobogózzák fel e napra házaikat! Megemlékezünk igyr külsőleg is e napon a múltról, hogy annak gyászából és dicsőségéből tanulságot és honfi érzetet gyüjtsünk a jelenre. S amig ott leng a szép trikolor házainknak ormán, lágy fuvalmu szellő szálljon a segesvári sir felé, melyben pihen nemzetünk lantosa, prófétája, ki egész életét hazájáért, nemzetéért áldozta, kinek honszerelme meg nem hamvadt soha. Hadd vigye a szellő sírjához szivünk fogadását, lelkünk érzelmeit: Habár föld röge eltakart, megért jük, lelked mit akart! Dicsőség a múltnak! Örök élet édes hazánknak! Az Udvarhelyi Híradó szerkesztősége. Gazdasági tudósítók. A löldrnivelésiigyi miniszter Udvarhelyvármegye homoródi járására nézve Balázsi Sándor ábrahám falvi és Kis Tamás vargyasi lakosokat a gazdasági tudósítói tiszttel bízta meg. Halálozás. Hargita Nándor kő- és agyagipar isk. igazgató neje Weliatschek Katalan f. hó 26-án elhunyt. Haláláról a következő gyászjelentés lett kibocsátva: Alólirottak a szív legmélyebb fájdalmával tudatják, hogy a felejthetetlen drága feleség és anya Hargita Nándorné szül. Weliatschek Katalin életének 35 ik, boldog házasságának 15-ik évében fájdalmas, de nagy lelki megnyugvással viselt rövid szenvedés után folyó év jul. 26-án d. u. 724 órakor az Urban csendesen elhalt. Sziveinkben nagy a fájdalom, lelkünket elborítja a néma gyász, szemünkben elégtelen a köny a kedves halott elsiratására. A megboldogultnak drága földi része f. hó 28-án d. u. 4 órakor fog a székelyudvarhelyi róm. kath. temetőbe örök nyugalomra tétetni. Nyugodjék csendesen ! Hargita Nándor m. kir. áll. kő- és agyagipari szakiskolai igazgató, mint férje és gyermekei! Nándor, Károly, György. Scheffier Katalin férj. Majer Istvánná és Scheffier Irma, mint sógornők. Unitáriusok zsinatja. Az unitáriusok Székely* Kereszturon f. évi augusztus 27—29. napjain tartandó zsinatjára megjelenni óhajtókat tisztelettel felhívja az elszállásoló bizottság, hogy az elszállásolást igénybe venni akarók szándékukat augusztus 15-ig a szállásoló bizottság elnökéhez, Gombos Sámuel gimn. tanárhoz jelentsék be. Az elszállásolásra jelentkező tagok száma is bejelentendő. Felvételek az iglói szövőgyárba. A marosvásárhelyi keresk. és iparkamara Iíollaki Arthur főispánhoz a következő megkeresést küldte: Haltenber- ger Rezső iglói szövőgyáros a kassai kereskedelmi és iparkamara utján az iránt fordult kamaránkhoz, hogy szövőgyárába 8 — 10 szövő leányt közvetítsünk. Ezen leányok heti keresménye, ha kellő jártasságra tesznek szert 3—4 frt. A gyárban lakást és teljes ellátást kapnak, a miért naponta 23 krt fizetnek. Tekintettel arra, hogy a szepesiglói szövészet egészen modern irányban fejlett s az ott szövött áruk piaczképesek, a székely szövőipar megerősítése szempontjából fölötte szükséges volna, kiképzésre oda 8—10 jól fejlett és jóviseletü székely leányt kül6
